Dr. Szabó István püspök körlevélben fordult a dunamelléki gyülekezetekhez az adományozáshoz kapcsolódó árukapcsolás ügyében
Karácsony közeledtével gyűjtések, adakozási lehetőségek garmadával találja szemben magát az ember. Különböző egyházi és világi szervezetek igyekeznek kihasználni az ilyenkor ellágyuló emberi bensőket, és a rászorulók szép karácsonyáért akciókat indítanak. Ilyenkor talán könnyebb adományozókat, adakozókat találni. Számomra nem kérdés, hogy fontos a rászorulók támogatása. Fontos, hogy megtanuljuk megosztani javainkat, hogy önként vállalva tegyünk a másikért.
A nagy adakozási kampányok azonban a sok jó és nemes cselekedet mellett mindig felszínre hozzák azt is, hogy milyenek vagyunk mi, emberek, hogy van még mit tanulni az adakozás terén is. Bár hangzik a frappáns szlogen a médiában is – Jót tenni jó! -, de sokszor még nem igazán hisszük el mi, keresztyén emberek sem, hogy ez így magában igaz. És itt jönnek olyan árukapcsolások, melyekről a püspöki körlevél is szól: az MRSZ 'Nyilas Misi Karácsonya' programban az adakozók vásárlási kuponnal történő „megkínálása”.
Mennyi, de mennyi formája jelenik meg az árukapcsolásnak még a keresztyéni adakozási gyakorlatban is a fentieken túl.
A keresztyéni adakozás nem lehet egyenlő a szponzorálással. „Ne tudja a te bal kezed, hogy mit csinál a jobb” - hangzik az Ige tanítása. Értelmezhetem ezt úgy is, hogy ne működjön egyszerre, szinte automatikusan a két kezed úgy, hogy az egyikkel adsz ugyan, de ugyanazzal a lendülettel a másik is mozdul, mert abba meg vársz valamit cserébe. Lehet ez társadalmi elismerés, egyfajta reklámtevékenység, rafinált, áttételes hirdetés vagy bármi más. Nem azt jelenti ez, hogy igazából az adakozásod rólad, a te érdekedről szól, és nem az a fontos, akinek adakozol? (Megvan a helye a szponzorálásnak is, de akkor nevezzük nevén a dolgokat, és ne akarjuk keresztyéni jótékonyságnak feltüntetni.)
Sajnos volt már néhány rossz tapasztalatom azzal kapcsolatosan is, hogy egyesek az adakozást összekapcsolták vagy olykor teljesen felcserélték a lomtalanítással. Ócska, vacak, szakadozó, foszladozó, koszos cuccaikat, dolgaikat ajánlották fel adománynak. Győztük telerakni velük a szemetest, mert az adományok egy része odavaló volt. Akkor most ez mi is?
Ugyanilyen kérdőjelet vet fel bennem az adakozást illetően az is, amikor adomány címen a legolcsóbb bűnrossz szaloncukor, vagy más ehetetlen édesség, élelmiszer jelenik meg a „szeretetcsomagokban”. Ha te soha nem ennél meg ilyet, miért gondolod, hogy az másnak jó lesz?! Nem azt jelenti ez, hogy titkoltan ugyan, de lenézed azt, akinek az adományt szánod?!
Kicsit más irányba visz a példa, de azért mégis megosztom. Szinte minden gyülekezetben szokás, hogy karácsonykor megajándékozzák a hittanos gyerekeket. Így volt ez nálunk is már gyermekkoromban is. Ma is emlékezem, hogy bár nagyon örültünk az adott pillanatban a kapott édességcsomagnak, de a tartalom tesztelésekor bizony bőven volt, amibe rendesen belevásott a fogunk. El is határoztam, mikor abban a helyzetben találtam magam, hogy dönthettem a csomagokkal kapcsolatosan, hogy csak olyan édesség fog a csomagokba kerülni, amit magam is szívesen elfogyasztanék. (Tessék elhinni, nincs rossz ízlésem ezen a téren! :-) ) Inkább legyen kevesebb összességében vagy kisebb méretű a csokoládé, de az olyan legyen, hogy ne kelljen szégyenkezni miatta, és főleg ne a szemétben landoljon.
Árukapcsolás az is, mikor úgy gondoljuk, hogy adakozással le lehet fizetni az Úr Istent, vagy éppen felébredő lelkiismeretünket igyekezünk újra szép álomba szenderíteni egy csinos kis összeg felajánlásával az ünnepre való tekintettel. (Persze szigorúan csak a felesleg feleslegéből!)
Árukapcsolás az is, mikor csak a környezeti nyomás, elvárásoknak való megfelelés motivál bennünket, és nem szabadulunk fel az Ige szerinti "jókedvű" adakozásra.
Karácsony közeledte jó alkalom, hogy örömmel, minden sallangtól, hátsó gondolattól mentesen, árukapcsolás nélkül adjunk abból, amivel az Isten megáldott bennünket. És miközben adunk, jusson eszünkbe a nagy parancsolat: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Vajon erre gondolva is ugyanolyan lesz a mértékünk?