Vakcinanacionalizmustól tartanak a nemzetközi egészségügyi szervezetek. A gazdag országok már előre megkezdték a még nem engedélyezett koronavírus elleni oltóanyagok felvásárlását és már többmillió adagot kötöttek le, miközben kérdéses, hogy máshová is jut-e majd belőlük.
Hónapok óta a reggeli hírolvasás kilencven százalékát a koronavírushoz kapcsolódó, hitelesnek tűnő, újabb információkat tartalmazó cikkek töltik ki számomra. A szótáram bővült a Covid, SARS, PCR teszt, stb. szavakkal. Most pedig egy újabbat tanít a média: vakcianacionalizmus.
A nacionalizmust úgy-ahogy értjük. Van, akinek szitokszó és a számára elfogadhatatlan jobboldaliságot jelenti, ami már-már gyanúsan fasimzmusba hajlik - szerinte. Másoknak a nemzeti identitást, a nép fennmaradását, önállóságát, önazonosságát, nemzeti büszkeséget jelenti. És a kettő között més sokféle értelmezés van.
A vakcinát is értjük. Ha nem értettük volna, március óta megtanultuk, ez jelenti a védőoltást, amiből jópárat megkaptunk/megkapunk életünk során. 2020-ban a vakcina alatt egyértelműen a koronavírus elleni védőoltást értjük, amit kezdünk egyre inkább Szent Grálként keresni. Aki hamarabb megtalálja, azé lesz a halhatatlanság. És ez bizony élet-halál kérdés - szó szerint.
Olybá tűnik, a láthatatlan ellenség elleni harc egymás ellen fordít minket. Hiszen ki adna másnak, ha először inkább magára gondol? Akinek több pénze, befolyása, jobb kapcsolatai vannak, közelebb van a tűzhöz, technológiailag fejlettebb, annak nagy valószínűséggel hamarabb lesz oltóanyaga, sőt lehet, hogy csak annak lesz. A többiek meg? Ja, az nem fontos...
Ismét megmutatja az emberiség, hogy miért érett meg a pusztulásra. Amíg összefogásról, együttműködésről beszélnek, szerintük a jövőt építik mienféle téren, addig a háttérben alkuk köttetnek, és újra lesznek egyenlőbbek az egyenlők közt.
Nem vagyok naiv, nem csodálkozom. Csak szomorúság töl el, hogy ismét arra tartunk, ami az egyenlőtlenséget, a szembefordulást, sőt akár emberek oktalan halálát okozhatja.
Amíg minden egyes globális problémára lokális választ adunk, addig ebben nem lesz változás. Mindenesetre türelmesen (néha türlemetlenül) várom a megfelelő vakcinát. És várom, hogy mindenkihez eljusson, függetlenül attól, hogy hol él a világban.