Tanuljunk új szavakat: vakcinanacionalizmus
2020.08.01. - Szakács GergelyVakcinanacionalizmustól tartanak a nemzetközi egészségügyi szervezetek. A gazdag országok már előre megkezdték a még nem engedélyezett koronavírus elleni oltóanyagok felvásárlását és már többmillió adagot kötöttek le, miközben kérdéses, hogy máshová is jut-e majd belőlük.
Hónapok óta a reggeli hírolvasás kilencven százalékát a koronavírushoz kapcsolódó, hitelesnek tűnő, újabb információkat tartalmazó cikkek töltik ki számomra. A szótáram bővült a Covid, SARS, PCR teszt, stb. szavakkal. Most pedig egy újabbat tanít a média: vakcianacionalizmus.
A nacionalizmust úgy-ahogy értjük. Van, akinek szitokszó és a számára elfogadhatatlan jobboldaliságot jelenti, ami már-már gyanúsan fasimzmusba hajlik - szerinte. Másoknak a nemzeti identitást, a nép fennmaradását, önállóságát, önazonosságát, nemzeti büszkeséget jelenti. És a kettő között més sokféle értelmezés van.
Pál Feri befejezi a "keddeket"
2018.04.06. - Szakács Gergely
A keddeket abba fogom hagyni
– jelentette be Pál Ferenc kedden a SZIE Budai Campusán, ahol ebben a tanévben tartja a szokásos kedd esti, szűk másfél órás előadásait. Az országos ismertségű római katolikus pap és mentálhigiénés szakember 2018 decemberével vet véget hosszú sorozatának, írja az Mno.hu.Pál Ferenc: Egyszerűen nem tudom már jól csinálni, ezért befejezem - index.hu
Régóta hallgatom Pál Ferit. Több könyve is ott van a könyvespolcomon. Sokat tanultam tőle. Mostani kijelentése is tanít.
Előre bocsátom, elfogult vagyok. Évekkel ezelőtt a SOTE Mentálhigiénés Intézetében tanultam lelkigondozást. Egyik tanárom Pál Feri volt. Először furcsán néztem rá. Ki ez a langaléta, mosolygós, össze-vissza hadonászó figura? Aztán mikor komolyan elgondolkodtam a szavain, amikor kiscsoportban egy-egy jól elhelyezett mondatot mondott, finoman megvilágított valamit, akkor értettem meg, milyen sok tudás, önismeret, önfejlesztés, mély hit és mérhetetlen lelki szabadság (ami az Istennel való kapcsolatból fakad) van Feriben. Ekkor kezdtem el az előadásait is hallgatni.
Egyházi iskola - minek az?
2017.03.11. - Szakács GergelyHabár 2010 óta ugrásszerűen megnőtt az egyházi iskolák, így az ezekbe járó gyerekek száma, mégis egyre kevesebb fiatal tartja magát vallásosnak. Be kell tehát látnunk, tévedtünk, amikor annak idején azt írtuk, az egyházi iskolákban vallásos gyerekeket nevelnek. A valóság inkább az, hogy csak próbálkoznak, de hosszú távon gyakorlatilag sikertelenül, sőt, egyre romló hatékonysággal.
Pontosabban, ha a pillanatnyi helyzetet nézzük, igazunk volt: az egyházi iskolákban valóban a keresztény hitre nevelik a gondjaikra bízott gyerekeket, aztán, ahogy ezek a gyerekek kilépnek az iskolából, a vallásos érzület és a templomba járás úgy elmúlik, mintha sosem lett volna. Legalább is ez derül ki a Magyar Ifjúság 2016 kutatásból, aminek az egyik fejezete a vallásossággal foglalkozik.
Apai nagyszüleim mindketten egyházi iskolába jártak a két háború közti időszakban. Az ő elmesélésükből ismerem a következő történetet. Hittanórán történt, hogy a tanár feleltette a diákot. A diák helyesen és pontosan felelt. Jelest kapott. A felelet végén a tanár megkérdezte a diáktól: "Hiszed, amit elmondtál?" A diák bátran válaszolt: "Nem." A tanár értékelte az őszinteséget és elmondta, a hittanórán tudást, ismeretet tud átadni, hitet nem.
Kafka beinteget az ablakon
2016.10.01. - Szakács GergelyNyolc hónapos terhesen hívtak be rendőrségi határvadász-tájékoztatóra egy kaposvári kismamát, aki hiába jelezte, hogy hamarosan szülni fog, ezért nem buszozna oda-vissza száz kilométert, közölték vele: ha nem jelenik meg, törlik a közmunka-programból.
Állapota miatt a nő értelemszerűen nem akart száz kilométert utazni, így felhívta az illetékes munkaügyi központot, s jelezte, hogy terhes, s nyolc hónaposan meglehetősen merész vállalkozás lenne buszra szállnia.
– Bár jeleztem, nagyon szívesen küldök orvosi igazolást, sőt leleteket is, közölték, hogy nem tehetnek semmit, mindenképpen meg kell jelennem, különben kizárhatnak a közmunkából, hiszen a törvény szerint a felajánlott lehetőségeket nem lehet visszautasítani.Nyolc hónapos terhesként hívták be a határvadász-tájékoztatóra - sonline.hu
Jöjj, teremtő Szentlélek!
2015.05.26. - Szakács GergelyA hosszú hétvége eltelt, kinek így, kinek úgy. Most, a hét első munkanapján távolinak tűnik az ünnep. Kezdjük a hetet mégis az ünneppel, a Szentlélek ünnepével! Edzük lelkünket a hétköznapokra!
Kapcsoljuk ki a telefont, csukjuk be az ajtót, tegyük fel a fejhallgatót, fülhallgatót, kapcsoljuk be az asztali hangszórót vagy ha tehetjük, az erősítőt! Lazítsunk el, csendesítsük le magunkat! Hagyjuk az evilági gondokat pár percre! Ha ellazultunk, figyeljünk befelé és felfelé! Ha sikerül Istenre és magunkra figyelni, kapcsoljuk be az alábbi videót és csukott szemmel hallgassuk az ősi himnuszt! És ne feledjük: a Szentlélek kitöltetett maradéktalanul és bőségesen!
Hajrá Kecskemét! avagy vidéki civil kurázsi
2015.05.05. - Szakács GergelyVillámcsődületet szervez Kecskeméten keddre a Megvédjük a Bányait facebook-csoport amiatt, hogy a múlt heti közgyűlésen a városvezető Fidesz-KDNP frakció tartózkodott az eddigi igazgató pályázatának támogatásától.
A tüntetések, megmozdulások főként a fővárosban és esetleg a nagyobb vidéki városokban szerveződnek. Ha a magyar tüntetni akar és nem akad egy félpályás útlezárás a közelben, akkor Budapestig kell utaznia - függetlenül attól, hogy a kormány mellett vagy ellen akarja kifejezni a véleményét. Ez érthető országos súlyú eseményeknél.
JE SUIS CHRISTIAN!
2015.04.07. - Szakács GergelyÁlarcos fegyveresek megtámadtak egy egyetemet Kenyában csütörtök hajnalban. A támadók robbantásokat hajtottak végre és tűzpárbajt vívtak az egyetem biztonsági őrségével, mielőtt a diákokra támadtak – írta a helyi média és a Vöröskereszt nyomán az MTI. Két őrt is megöltek. A támadás Kenya Szomáliával határos északkeleti részén, Garissában történt.
A túszul ejtett diákok közül ötszázat csütörtök délutánra sikerült kiszabadítani, ezzel a helyi belügyminisztérium szerint a veszély 90 százalékát elhárították. A támadásban a jelenlegi információk szerint 147 diák meghalt, 79 megsebesült. A biztonsági erők négy terroristát megöltek, egyikükről azonban nincs hír.Azonnal lelőtték a keresztény diákokat - index.hu
Ferenc pápa azt kérte, hogy a nemzetközi közösség „ne szemlélje szótlanul és tétlenül ezt az elfogadhatatlan bűncselekményt”, amely veszélybe sodorja a legalapvetőbb emberi jogokat. „A nemzetközi közösség ne fordítsa másfelé a tekintetét!” - szólított fel az egyházfő.
A keresztények üldözése volt az egyik központi témája a Rómában bemutatott húsvéti szertartásoknak. A Colosseumnál nagypénteken este tartott keresztúton Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy a keresztények „keresztre feszítése” szemünk láttára és a világ cinkos hallgatása közepette folyik. Az üldözött és legyilkolt keresztényekért imádkoztak a Szent Péter-bazilikában a szombat esti vigílián, és Ferenc pápa róluk beszélt húsvét vasárnapi üzenetében is.
Ferenc pápa nemzetközi fellépést sürgetett a keresztények legyilkolásának megfékezésére - valasz.hu
Döbbenet, düh, bosszú. Aztán szomorúság, fájdalom, értetlenség. Ezt éreztem, mikor először olvastam a hírt. Most, legnagyobb ünnepünk után, imádkozom. A mészárlók megtéréséért, a gyászolók vigasztalásáért.
Vasárnapi zárva tartás - én kérek elnézést!
2015.03.25. - Szakács GergelyRongálás bűntette miatt folytat nyomozást a rendőrség, mert valaki március 15-ére virradóra purhabbal fújta be a szentgotthárdi Nagyboldogasszony-templom ajtaját – közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel kedden.
Az esetről a Nyugat.hu internetes portál számolt be először, az általuk közölt fotón a templom ajtajára egy feliratot ragasztottak azzal a szöveggel, hogy „Isten megpihent a hetedik napon, pihenjetek Ti is”.
Én kérek elnézést.
Először ezért az írásért. Nem akartam megírni. Próbáltam higgadtan kezelni az egész vasárnapi zárva-nyitva tartás kérdését. De nem sikerült. Meg kellett írnom, mert csak így tudok nyugodtan aludni. Elnézést.
Ó, mondd, te kit választanál?
2014.03.29. - Szakács Gergely
Amikor láttam ezt a videót, irigy lettem erre a négy emberre. Kár, hogy nem engem választottak ki, hogy valaki meggyőzzön. Én is bizonytalan szavazó vagyok, és nagyon szeretném, ha végre nem szórólapokkal, youtube videókkal, újsághirdetésekkel, plakátokkal akarnának szuggerálni presszúrát gyakorolni rám motiválni, hogy menjek el április 6-án, és melléjük tegyem az x-et. Szeretném, ha elém állna minden poltikai párt vezére, de legalább egy a sok közül és időt szánva rám, meg akarna győzni arról, hogy ők látják a legreálisabban a jelent és vannak a leginkább megvalósítható elképzeléseik a jövőt illetően. Szeretném feltenni a kérdéseimet, elmondani a meglátásaimat. Szeretnék párbeszédet propaganda helyett. Persze ez csupán álom, de szerintem rajtam kívül még sok-sok ezren így éreznek, mert nem tudják, kire voksoljanak.
Összefűzött karácsony
2012.12.21. - Szakács GergelyÚj magyar rekordként egy több mint négy kilométer hosszú karácsonyi láncfüzér készült Nagykanizsán, sokszorosan meghaladva az eddigi csúcstartót.
A helyi Kulcs Egyesület ötletének megvalósításában fiatalok és idősek százai vettek részt, a nagykanizsai iskolákban, óvodákban, de még a könyvtárban is napokon keresztül készültek a papírkarikák és az azokból alkotott láncok. Csütörtök délután hatalmas dobozokban érkezett meg a forgalom elől lezárt Erzsébet térre a számtalan füzérdarab, ezeket a helyszínen több mint három óra alatt illesztették össze, majd hosszú sorokban egymás mellé kiterítve mérték le a négy kilométert is meghaladó hosszúságot.
A karácsonyi láncreakció elnevezésű akciót a kapcsolat, közösség, szeretet jegyében hirdették meg az egyesület tagjai. A karácsonyváró hangulat megteremtésével egy közösségkovácsoló rendezvényt kívántak életre hívni, így jött létre a Magyarországon mért leghosszabb karácsonyi dísz.
Rekord hosszúságú karácsonyi láncfüzér Nagykanizsán - hirado.hu
A fenti hír a "kisszínes" kategóriában talán elmegy, de valójában a hírolvasók/nézők többségét nem hatja meg, talán sokan el is siklanak felette. Mikor olvastam, én is elkönyveltem egy újabb furcsaságnak, rekordkísérletnek, egy várost megmozgató akciónak. Aztán újraolvastam. És még egyszer. Valami nem stimmel ezekkel a nagykanizsaiakkal. Karácsony előtt néhány nappal, amikor mindenki lót-fut, ki se látszik az ünnepi készülődésből vagy már végtelenül elege van az egészből, nekiállnak és színes papírcsíkokat vagdosnak, ragasztanak, vég nélkül. Vagy baj van a fejükkel, megártott a sok mézeskalács-sütés, ajándék után rohangálás vagy valamit nagyon is jól tudnak, amit mi nem.
Hova lett A FIÚ?
2012.12.15. - Szakács GergelyEsperes-gondnoki értekezletünk a leghatározottabban kéri „A fiú” című alkotás és a hozzákapcsolódó anyagok haladéktalan eltávolítását.
A Dunamelléki Egyházkerület vezetői a karácsonyi kampányfilmről - dmrek.hu
"A film következményeiért az Elnökség vállalja felelősséget" - áll abban a válaszlevélben, amelyet Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke küldött a Dunamelléki Református Egyházkerület vezetésének.
Az MRE Elnökségének állásfoglalása a Fiú! című film kapcsán - reformatus.hu
A videót az elmúlt napokban már több, mint 4300-an lájkolták, a kommentekben pedig a lelkes katolikus és evangélikus júzerek egymást túllicitálva siránkoznak azon, miért nem az ő hitsorosaiknak jutott eszébe egy ilyen modern környezetbe átültetett, karácsonyra időzített, ötletes vallási kampányfilm.
"A karácsony mindenkié." - hallhatjuk a Fiú! című pár perces filmhez kapcsolódó videók egyikében. Csak az nem mindegy, hogyan is lesz mindenkié a karácsony? A film sokféle érzést, gondolatot indított el egyházunkon belül és kívül. Olvashatunk külső méltatást, határozott elhatárolódást, azonnali eltávolítást követelve és erre adott választ. Mindez tovább gyűrűzött a nagy nyilvánosság felé, hiszen az egyházi honlapokon kívül a Mandiner és az Index is ír belső vitánkról és megosztottságunkról.
Közelgő vég
2012.12.03. - Szakács GergelyA Meteorológiai Világszervezet (WMO) legfrissebb jelentése szerint a klímaváltozás a szemünk előtt zajlik, aminek legékesebb bizonyítékai, hogy az északi-sarkvidéki jégtakaró idén nyáron rekordméretűre zsugorodott, és emellett számos egyéb szélsőséges időjárási jelenség is sújtotta a bolygót.
A klímaváltozás a szemünk előtt zajlik - index.hu
Kanada és USA határán, a Washington államban lévő Blaine-ben adta meg magát az FBI ügynökeinek az Egyesült Államok történelmének egyik legveszélyesebb ökoterroristájának tartott Rebecca Jeanette Rubin – írta meg a BBC.
Tíz év menekülés után feladta magát az USA egyik legkeresettebb ökoterroristája - index.hu
Magyarország - Szerbia újratöltve
2012.11.16. - Szakács GergelyÁder János magyar és Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök mai budapesti találkozóján megállapodott, hogy a jövő év elején – egy később egyeztetett időpontban –megkoszorúzza az 1944-es áldozatok vajdasági emlékművét, s fejet hajt az 1942-es „hideg napok” áldozatai előtt is. Ezzel újabb biztatást, lendületet kaphat a két nép közötti megbékélés, s az a történész vegyes bizottsági munka is, amely a magyar és a szerb társadalomnak a tényekkel történő szembesülését eredményezheti, fogalmazott Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki ezt a mai találkozó legfontosabb hozadékának nevezte.
Nemrég beszélgettem egy délvidéki lelkésszel, aki maroknyi magyar közt folytat emberfeletti küzdelmet az egyre inkább elszerbesedő Délvidéken. Mindennapi probléma a magyargyűlölet és a kettős mérce, ami az igazságszolgáltatásban is megjelenik.
Ezen a télen hányan fagynak meg?
2012.11.10. - Szakács GergelyEgy hónapja a főpolgármester és a belügyi államtitkár jelenlétében adták át ünnepélyesen az egykori Szabolcs utcai kórház területén létesített vadonatúj hajléktalangondozó központot. A 345 millió forintból kialakított, belgyógyászati részleggel rendelkező létesítmény azóta üresen áll, mert nem kapta meg XIII. kerülettől a működési engedélyt. A kerület már a tavasszal jelezte, eddig is a fővárosi átlag felett vették ki részüket a hajléktalangondozásból, aránytalan terhet róna a környék lakosságára egy újabb 250 fős szálló.
Hiába tartottak azonban ünnepélyes szalagátvágást, a több funkciós hajléktalanszálló nyitása azóta is késik, és a helyzet - a jelek szerint - belelátható időn belül nem fog megváltozni.
A területileg illetékes XIII. kerületi önkormányzat jegyzője ugyanis szabálytalannak találta az épület kialakítását, ezért megtagadta a működési engedély kiadását. A jegyző szakhatósági állásfoglalása szerint az átmeneti szállóként szolgáló, és az ettől elkülönített, egészségügyi célú egységek egyidejű használata külön-külön nem biztosítható, a 150 férőhelyes szálláshelyet az odaérkező hajléktalanok nem tudják úgy igénybe venni, hogy közben nem zavarják a többi helyiségben folyó orvosi ellátást.
Nem nyílhat meg a főváros hajléktalanszállója - index.hu
A krízisidőszak naptár szerint és valójában is elkezdődött. Múlt héten havazott és -1 C fok volt. Ezen a héten még elviselhető az idő, szinte kora őszies, de az éjszakák már hidegek. A helyi húsz-harminc hajléktalan miatt nem aggódom. Nekik van fűtött helyük, ahova behúzódhatnak. Kis város, kis gondokkal, kevés hajléktalannal. De ha a fővárosra gondolok, összeszorul a szívem.
Egy áltüntetés margójára
2012.11.03. - Szakács GergelyVan olyan, amikor a szélsőbal és a szélsőjobb összefog. Történet egy kisemberről, banki hitelről, Morzsi kutyáról és egyre több Kovács Istvánról.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara kommunikációs tanácsadója szerkesztőségünket arról tájékoztatta, hogy senkinek sem kellett „megmentenie” Kovács Istvánt, hiszen nem volt kilakoltatás. A bíróság már előző héten felfüggesztette a végrehajtást, amiről értesítette is az adóst, tehát az esemény egy „áltüntetés volt”. Tóth Nagy Péter állítja, az összefogásnak és tüntetésnek semmi köze nincs ahhoz, hogy a bíróság felfüggesztette a végrehajtást, hiszen a döntés egy héttel korábban megszületett.
Nézem Kovács Istvánt. Átlagos magyar ember, szokásos álmokkal és már-már közhelyszerű tragédiával. Ő is egy a sok közül. Számtalan hozzá hasonló embert ismerek szűkebb és tágabb környezetemben. Mégis az ő története egy kicsit más, mert olyasmi történt vele, ami eddig nem volt e hazában: szélsőjobb és szélsőbal képes volt évszázados gyűlölködését félretenni és összefogni Kovács István megmentéséért.
Ne rokkanj le!
2012.10.20. - Szakács GergelyA legegyszerűbb orvosi vizsgálatok, illetve megalázó ellenőrzések alapján dől el a rokkantak további sorsa. Legalábbis ezt mondta lapunknak egy nyolc éve munkaképtelen nő, aki szerint a szakértői határozat még az elsődleges betegségét sem tartalmazza, és az elmúlt években hiába esett át több műtéten, az új orvosi vizsgálat szerint ő most egészségesebb, mint korábban bármikor. Sokakkal együtt hónapokig egyetlen forint ellátást sem kapott.
Személyes példával kezdem. Egy gyülekezeti tagunk fiatal korában balesetet szenvedett és elvesztette az egyik lábát. Ő is jelentkezett a megfelelő helyen, hogy felülbírálják rokkantsági jogosultságát. A felülvizsgálatot végzők megvonták tőle a rokkantsági támogatást. Az ok egyszerű. A papír, mely szerint egyik lábát elvesztette, és ez alapján rokkantnak nyilvánítható, túl régi, idejét múlt. Mivel a rokkantsági besorolás alatt töltött időszak nem számít bele a nyugdíjba, ezért jelen állás szerint hetvenöt éves koráig kell dolgoznia. Gyülekezeti tagunk eddig is aktívan dolgozott, most is dolgozik, mégis hetvenöt éves koráig kell húznia az igát, és még neki kell rosszul éreznie magát, hiszen csúnyán átverte az államot réginek számító papírjaival. És különben is, van egy másik lába, ez alapján jogtalanul vette igénybe a rokkantnyugdíjat, a rokkantkártyát és minden mást, ami ezzel jár.
Ráérsz?
2012.10.13. - Szakács GergelyA Petőfi Rádió is csatlakozott a „72 óra kompromisszum nélkül" szociális önkéntes akcióhoz, melynek keretében Magyarország fiatalsága összefog, hogy együtt tegyenek másokért, környezetünkért. A program nyitóeseménye 2012. október 11-én, csütörtökön délután, az budapesti Erzsébet téren indul, majd péntektől országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb.).
72 óra kompromisszum nélkül a Petőfi Rádióban! - mr2.hu
Te mi szeretnél lenni, gazdag vagy szegény?
Gazdag? Helyes, mindenki tudja, hogyan kell: főnyeremény, bővelkedés, nem törődni semmivel, csak ellenni.
Szegény akarsz lenni? Helyes, mindenki tudja, hogyan kell: panaszkodni, hőzöngeni, igazságtalanságokat hangoztatni, megoldásra várni.
De ha még nem tudsz választani, gyere önkéntesnek!
Legyél milliárdos, oszd szét a vagyonod a rászorultak között! Legyél koldus, tapasztald meg, mennyi erőt kapsz, ha segítesz! Legyél három napig önkéntes!
72 óra kompromisszum nélkül. Minden a tiétek!
Házasság vagy élettársi kapcsolat?
2012.10.06. - Szakács GergelySzerdán, a Parlamentben többek között Varga László, a KDNP képviselője ekézte az élettársakat. Megerősítette: a KDNP azt javasolja, hogy az élettársi kapcsolatot vegyék ki a családjogból és tegyék a szerződéses jogba, mert az élettársi kapcsolat "két ember közti szerződést jelent, és nem családot". A politikus úgy fogalmazott: családban élni komoly felelősség, és az "élettársi kapcsolat az bizonyos felelősséget nem vállaló emberek közössége".
Vérig sértik a párok felét - nepszava.hu
"Úgy tűnik, a kormánypártnak csak a papír, egy jogi forma a fontos, nem az emberek közötti összetartozás, alsóbbrendűnek nyilvánítva ezzel évtizedek óta együtt élő, érzelmileg összetartozó emberek kapcsolatát" – mondta Gurmai Zita, a Magyar Szocialista Párt Nőtagozatának elnöke az új polgári törvénykönyv parlamenti vitájában elhangzottakra reagálva. Az európai parlamenti képviselő emlékeztetett rá: ma Magyarországon a gyermekek már több mint 40 százaléka nem házasságban születik. Őket ezzel a jobboldali kormány gyakorlatilag kizárná a családi kötelékből.
Házasságban élek. Házasságpárti vagyok. Keresztyén értékrendemből fakadóan férfi és nő Isten és emberek előtt való, életre szóló elköteleződését preferálom. Lelkigondozói tanulmányaim során megismerkedtem a legújabb kutatásokkal házasság, család, szexualitás területén. A lélektan is előnyösebbnek tartja a stabil, jól működő házasságot mint a bizonytalanabb elköteleződésű élettársi kapcsolatot vagy más jellegű együttélést. De Varga László minapi felszólalása nálam is kiverte a biztosítékot.
Elismert rongálás avagy önts te is festéket Horthy szoborra!
2012.09.29. - Szakács GergelyA kereki Horthy-szobrot piros festékkel leöntő Dániel Péter ügyvéd ugyan rongálást követett el, de cselekedete "erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt". Ezt mondta ki tegnapi első fokú ítéletében a Siófoki Városi Bíróság.
A júniusban történt szoborrongálás kapcsán Köntös lászló írt egy tartalmas bejegyzést. Azóta elcsendesedett a "vörössé öntött" szobor körüli hercehurca. Most ismét hírértékké vált, hiszen a bíróság ítéletet hozott - bár nem jogerősen. Jön a következő kör a fellebbvitelin. Nem sok vizet zavar a mostani esemény sem, a szobrot leöntő Dániel Péter ügyvéden, napszemüveges (valószínűleg) testőrén és a Gój Motorosokon kívül nem sokan voltak kíváncsiak a tárgyalásra. A kereki önkormányzat részéről senki sem jelent meg.
Merjünk büszkék lenni!
2012.09.22. - Szakács GergelyA múlt héten az amatőr muaythai-versenyző, Habash Antoine történelmet írt, a 60 kilós súlycsoportban harmadik lett a szentpétervári világbajnokságon, megszerezve Magyarország első felnőtt A-kategóriás vb-érmét a sportágban.
Az elmúlt napok híreit olvasva semmi örömre nincs okunk. Az aszály miatt radikális élelmiszeráremelés várható, huzavona az IMF-el, a költségvetés tarthatatlansága, növekvő munkanélküliség, csökkenő kereslet a boltokban, áruházakban. Már nem is érdemes híreket nézni/hallgatni/olvasni. Ezzel a furcsán kesernyés-savanyú szájízzel böngésztem most is a híreket. Aztán megakadt a szemem egy eldugott kis híren, ami valójában országos örömhír számunkra. Habash Antoine harmadik lett a thaiboksz világbajnokságon!