Úgy vélte (ti. Orbán Viktor), a kiemelkedően jó kétoldalú kapcsolatok részben a két miniszterelnök személyes együttműködésének köszönhető, annak, hogy mindkét ország élén patrióta kormányfő áll.

Orbán és Netanjahu: azonosan látják a 21. század több kérdését - zsido.com

Nem tudom, ki hogy van vele, de Netanjahu tavalyi magyarországi, valamint Orbán mostani izraeli látogatása számomra, egy hagyományos keresztyén számára, hogy úgy mondjam, egzisztenciálisan megérintő politikai esemény. Valami olyasmi történik, ami megrengeti a ma uralkodó liberális narratívát, s kikezdi a második világháború utáni világ paradigmáját, miszerint a Holokauszt után a zsidó-keresztyén kulturális hagyományra épülő európai civilizáció folytathatatlan, sőt maga a civilizáció mint a közösségi identitás legszélesebb kerete is értemét veszti. Ez a paradigma a történeti keresztyénséget valósággal kivezette a történelemből, a zsidó-keresztyén kulturális örökséget mint a közösségi identitás megszüntethetetlen alapját pedig nem létezőnek tekintette. E kulturális diktátum szerint egy olyan új paradigmára van szükség Európában, amely szakít a kulturális hagyomány alapvető eszméivel, s a jó társadalmát alkotó egyén identitásának forrásait nem múltból örökölt mintázatokban keresi, hanem egy olyan történelemértelmezésben, amelynek középpontjában a múlt „terhétől” meg-és felszabadított egyén áll. Ez paradigma, amely sokáig egyeduralkodónak tűnt, alapvetően a „bűnös keresztyénség” toposzra épített, s valódi üzenete az volt, hogy a nemzeti eszmével összefonódó történeti keresztyénség szükségszerűen vezetett a Holokauszthoz, s ha a jövőben Európa el akar kerülni újabb tragédiát, akkor szakítania kell mindazzal, amit szokványosan a keresztyén Európának nevezünk. S erre jön Netanjahu és Orbán, és sokkolóan belepacsál a már megállapodottnak tűnő liberális konszenzusba.

Nem csoda, ha nagy a zavar, mert Netanjahu és Orbán alapjaiban ingatja meg a második világháború utáni történelmi elbeszélést, s megkérdőjelezi azt a kikezdhetetlennek hitt tételt, hogy a közösségi kulturális emlékezet immár nem lehet társadalomszervező tényező. Azt kell mondjam, Netanjahu és Orbán párbeszédében évezredes történelem lüktet, s messze meghaladja korunk szűkösre szabott ideologikus kereteit. Azt a paradigmát, amely úgy gondolta, hogy az elvont, a kulturális kontextusától megszabadított egyén középpontba állításával évezredes közösségi identitások írhatók át- és le.

Ami a két embert gondolkodásban összeköti nyilvánvalóan az a konzervatív-kommunitárius gondolat, hogy a közösségi múlt identitásalkotó szerepe nem kiiktatható valamely elvont humanitárius eszme jegyében és nevében. Éppenséggel nem a zsidó—keresztyén hagyomány folytathatatlan, hanem az a történelemértelmezés, amely azt feltételezte, hogy a közösségi emlékezettől való elidegenedés automatikusan „kitermeli” az egyéni identitás új alapjait, s ezzel létrejön a határtalanul nyitottnak értelmezett demokrácia új világa, amelyet immár nem kötnek gúzsba civilizációs maradványok. Ez a fejlemény úgymond felszabadítja az egyént a határtalan nyitottságra és befogadásra, a kulturális sokszínűség társadalmára, azon egyszerű oknál fogva, hogyha eltűnik a civilizációs identitás, akkor nincs mitől félni, s nincs mit megvédeni.

Orbán és Netanjahu szövetsége arra figyelmeztet, hogy a civilizációs-kulturális identitás nem felülírható, tehát nagyon is van mit félteni zsidó és keresztyén részről, sőt közösen is, s a feladat nem a civilizáció fogalmának kiiktatása a demokratikus önértelmezésből, hanem éppenséggel a történelem korrigált újraolvasása. Amely olvasat nem teszi semmissé a Holokauszt borzalmát, sőt levonja a következtetéseket (zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben), de mégis keresi a zsidó-keresztyén párbeszéd és kulturális örökség újrafogalmazásának lehetőségeit. Ez a konzervatív, ha úgy tetszik, illiberális konszenzus, amely Orbán és Netanjahu szövetségét egyáltalán lehetővé teszi.

Ez nyilvánvalóan a második világháború utáni paradigma megkérdőjelezése. Netanjahu és Orbán történelmet ír. S erre nemcsak egyéni képességeik miatt képesek, hanem azért, mert a liberális paradigmával szemben megértették, hogy valóságos évezredes történelmi folyamatokat nem lehet akaratlagosan zárójelbe tenni az elvont ember ideájának jegyében.

Vagyis megértették azt, hogy történelem folytatódik, de nem feltétlenül ismétlődik. Ami engem illet, afféle hagyományos keresztyénként üdvözlöm ezt a párbeszédet, személyesen is megérint. Végül is lássuk be, nem akármilyen történelmi esemény, ha egy reprezentatív zsidó vezető és egy, a keresztyén kultúra védelmét programként vállaló európai politikus érti egymást.

Netanjahunak meg külön hálás vagyok, ha lehet ilyet mondani, mert képes elhitetni velem, hogy történelmi keresztyénként nem feltétlenül vagyok sui generis antiszemitának nézve. Ez ugyebár nem akármilyen fejlemény és egzisztenciális élmény Európában.

Hozzászólások