Nekem nem jut eszembe egyetlen korszak sem, amikor Európát, vagy legalább annak egyetlen országát kereszténynek lehetne nevezni.
Nemrégiben indult egy új fórum a Facebookon „Underground Keresztény Bloggerek” címmel. Habár az „underground” jelzővel nekem gondom van, üdvözlöm a kezdeményezést, amely pontosan jelzi, hogy napjainkban egyre erőteljesebben jelentkezik az az igény, hogy a keresztény vélemény is legyen része nyilvánosságunknak.
Felteszem, az „underground” jelző arra utal, hogy a felület teret ad a keresztény oldalról jövő kritikai hangnak is. Így került fel ide is az általam most re-posztolandó poszt is. Helyes. Eléggé hamis ugyanis az a főleg az egyháziasság körén kívül elterjedt sztereotípia, miszerint a kereszténység bezárkózó, önreflexióra és az önkritikára képtelen emberek gyülekezete. A kereszténység belülről nagyon is sokszínű, s mi, akik benne élünk, nagyon is látjuk ellentmondásosságait is, akár ha a történetére, akár ha a jelenére gondolunk. Az egy mítosz, hogy a keresztény ember – ami a látható egyházat illeti – nem lehet kritikus, vagy nem tud kritikus lenni, s valamiféle kábult reflektálatlansággal viszonyul egyházához. Inkább azt tapasztalom, talán még magamon is, hogy egyházon belül is előbb észreveszem a rosszat, mint a jót.
Ha tehát most mégis szót emelek az Underground Keresztény Bloggerek oldalán is megjelent írással szemben, az nem azért van, mert az úgymond „kritizálja” a történeti kereszténységet, ráadásul keresztény alapon. A probléma nem ez. Igenis szóvá lehet tenni, sőt szóvá is kell tenni keresztény alapon is a történeti, vagy akár a jelenkori kereszténység sok bűnét, mint ahogy teszi ezt pl. Kölnei Lívia a Talitán a Magdolna-mosodák kapcsán.
Nyilvánvaló, hogy a kereszténység, mint ahogyan bármelyik más vallás/kultúra/civilizáció bűneit is fel lehetne fűzni egyetlen fonalra, s aztán az így előállt bűn-lajstrom alapján mindegyikről lerántva a leplet, kikiáltani, hogy ez vagy az a vallás „ilyen” vagy „olyan”. Ez az Európában is jól ismert évszázados kereszténység-ellenességnek a kedvelt módszere, amely sajnos korlátoltságában eléggé demagóg ahhoz, hogy emberek sokaságára hasson. Így alakult ki a „bűnös kereszténység” toposza is, amelyet már nem érdekel a kereszténység komplexitása, összetett történelemformáló szerepe és jelentősége, hanem csak azzal van elfoglalva, hogy a történeti kereszténység jelenségét redukálva, a történeti kereszténységen belül valóban létező kritikus mozzanatokat magával a kereszténység egészével azonosítsa. Ez a kulturális rasszizmus egy formája, amely nagyjából így néz ki: ha kereszténység, akkor inkvizíció. Ez pontosan olyan, mintha azt mondanám: ha cigány, akkor tolvaj.
Valami hasonló módszerrel találkozunk Sefatias posztjában is, aki azzal érvel, hogy nem kell itt a „keresztény Európát” siratni, mert hiszen Európa nem is volt keresztény. A szerző odáig megy, hogy szerinte Európa történetében nem volt egyetlen korszak sem, amelyet kereszténynek lehetne nevezni. Ha erőt veszek magamon, még empatikusan érteni is vélem Sefatias könyörtelenül kritikus hevületét, mellyel a kereszténységet kéri számon a keresztény Európán. Helyes. Nekem is volt kamaszkorom, úgyhogy, mondom, értem én. Senki sem tud annyira könyörtelenül kritikus lenni a kereszténységgel szemben, mint egy keresztény.
Csakhogy ez már nem a történeti kereszténység keresztény alapú kritikája, hanem valami más: ez a keresztény civilizáció tagadása és fogalmi megszüntetése. Ugyanis miközben a szerző kiindulópontja a „keresztény Európa”, pont azt felejti el, ami magában a kifejezésben bennefoglalt állítás: a kereszténység civilizációteremtő erő. Mert fel lehet tenni, sőt folytonosan fel is kell tenni azt a kérdést, hogy milyen a viszony a kereszténység eredete és a története között, s ki lehet, sőt ki is kell mutatni az ellentmondásokat. Ám kétségbe vonni, hogy ezen folyamat során a kereszténység mégis csak egy civilizációt teremtett, amelynek az eszmeiségét a keresztény értékvilág alapozta meg, számomra eléggé elvakultan történetietlen nézőpontnak tűnik. A szerző nézőpontja azért téves, mert az feltételezi, hogy egyfelől már előzetesen létezik az önmagában vett "Európa", másfelől a kereszténység, amely úgymond nem valósult meg Európában. Holott a kereszténység története maga lett Európa.
Az egésszel nem is foglalkoznék (meg különben is, az álnév használata számomra meglehetősen kérdéses), ha ez az eléggé sajátos vélemény nem egy bevallottan keresztény felületen jelent volna meg. De ott jelent meg. Ez így nem önkritika, hanem önmegsemmisítés a kereszténység ellenfeleinek és ellenségeinek nagy örömére.
De még mielőtt bezárnánk templomainkat, s kardunkba dőlnénk afölötti tudathasadásos kétségbeesésünkben, hogy a „keresztény Európa” nem is létezett, hanem csak egy hosszantartó tévedés volt, azért mondjuk ki: ez a bizonyos keresztény Európa igenis létezett, sőt a folytonossága a máig is elér. Még jó, hogy ma is el tudok menni templomba, ahol a Bibliából fognak felolvasni, és nem a Bhagavad-gitából (nem mintha az utóbbival önmagában bajom lenne.)
Ahhoz képest, hogy a keresztény Európa nem létezik, egészen sokakat foglalkoztat, nem igaz?
Hozzászólások