Minden embernek saját belső médiahatósága van: egyedi, hogy kinél mennyi zavaró információt engednek be a tudatba. Aki képes arra, hogy elviseljen egymásnak ellentmondó, vagy kellemetlen tudattartalmakat, aki tudatosan törekszik a világ objektív megismerésére, annak többet engednek be, aki sérülékenyebb, annak kevesebbet. De azért elég hasonló elveken működnek az egyes emberek elmebeli korlátai. Ezeket a korlátokat, a belső cenzúrát hívjuk kognitív torzításoknak. Minden torzítás úgy működik, hogy a kívülről érkező információk befogadását olyan módon szűri, illetve úgy változtatja meg az információt, hogy az egyénnek ne okozzon érzelmi válságot, ne kelljen megkérdőjeleznie addig hitrendszerét, vagy ne terhelje túl az agyát feldolgozhatatlan mennyiségű információval.
ÍGY CSAPJUK BE MAGUNKAT: A SEMMELWEIS-REFLEXTŐL A GOOGLE-HATÁSIG divany
"Mesterei vagyunk az önbecsapásnak. Igazából nem is mi csapjuk be önmagunkat, hanem az elménk, anélkül, hogy ennek egyáltalán tudatában lennénk. Elménk úgy működik, mint egy szuperbuzgó médiahatóság: kivesz a világból minden olyan tartalmat, ami megzavarná a nyugalmunkat, ami veszélyeztetné a biztonságos világba, vagy az énünk jóságába vetett hitünket. De míg a gyerekek számára nem ajánlott műsoroknál csak megjelenik a karika, hogy 12 éven alul nem ajánlott, és a szülő eldöntheti, hogy mégis megnézik-e vagy sem, addig az elménk azon van, hogy ne is észleljük, hogy itt valami olyan adás adnak, ami összekavarná a fejünket, amit nehéz lenne feldolgozni."
Ismerek olyan embert, akinek életszükséglet a konfrontáció. Minden vitába, vagy legalábbis gyanús helyzetbe úgy ugrik bele, hogy mindenképpen legyen egy kis ébresztő adrenalin löket. Ő ezeket a helyzeteket, híreket, információkat gyűjti.
Persze ismerek olyan embert is, aki meg minden messze elkerül. Neki már az óvodában is a vízesés volt a jele, és belső béke jelei már a kakaós tejberizs elfogyasztásánál megmutatkoztak. Szemenként szopogatva. Reggelire kapta, hogy haza tudjanak menni este a dadusok.
Minden ember másképpen működik. Minden embernek más az ingerküszöbe. Minden ember , függetlenül attól, hogy milyen irányelveket, politikusokat, pártokat preferál, a küzdelem intenzitásában eltérően viselkedik. Nem tehet róla. A feszültségtűrő képessége teljesen eltérő.
Az agy dolgozik. Megvédi az embert pontosan azon a szinten, ahol még képes feldolgozni az információt, érzéseit. A többit különböző módokon átértékeli, megváltoztatja, annulálja. Eldolgozza.
Ezért is felesleges ilyen feszült választási időben a politikai felek szavazóit különböző szívig-lélekig ható könnyes, vagy agresszív zsaroló technikával a saját elképzelésének feladására késztetni, vagy bűntudatot kelteni.
Ezt is el lehetne nézni, csak ez már álproblémákat gyárt, az eredeti kérdéstől eltérően. Erre jó példa a Biciklitároló-hatás, avagy Parkinson trivialitási törvénye. Parkinson példája egy atomerőműről döntő bizottság, akik órákig vitatják, hogy milyen anyagból és hol legyen majd a biciklitároló. Valóban nagyobb probléma, mint az egész erőmű.
Amikor egy-egy nagyobb horderejű döntés vizsgálata helyett az emberek sokkal több időt és erőforrást pazarolnak triviális kérdések megtárgyalására. Talán mert nem mernek felelőséget vállalni döntéseikért. Pedig volna mi elől nem elbújni. Az egy dolog, hogy most mi választunk. De pillanatokon belül két és fél milliárd ember keletkezik, akik helyet követelnek. A karbon anyagokra épített energetikai társadalom nemsokára kifullad, vagy megfullad. A mesterséges intelligencia, amelytől a nemrég elhunyt Stephen Hawking óva intett, már a spájzban. A genetikai boszorkánykonyha teljes felfűtés alatt. (de jó lenne egy kis faluban sárgarépát ültetni és tojást rakni a kotlós alá)
Ahogy ez kinéz, ilyen világ felé haladunk. Ezt építgetjük. Nincsenek egyértelmű kijelentések. Nincsenek állítások. Nincsenek felelősök. A robot technológia, önvezető autó pontosan arra jó, hogy átvegye nem csak a munkát, de a felelősséget is. Azaz nem felelős többé az ember. Nemrég egy önvezető autó gyilkolt közúti balesetben. Nincs felelős. A benn ülő felvigyázó későn kapott észbe. Az autó meg programozott. Ki tehet itt bármiről?
Az agy úgy működik ezek szerint, hogy nem csak a rossz hírektől akar megvédeni, de talán a felelősségtől is.
Márpedig az emberi élet egyik nagy ajándéka, hogy felelősséget vállalhat. Most ilyen döntésekre van szükség.
