Az igazságban gyökerező szabadság szemben áll a társadalmainkban fellelhető más, elterjedt szabadságeszményekkel, amik az egyéni megelégülést és a mások kárára való értelmetlen fogyasztást támogatják.

Az újkori szabadságeszményről – reformatus.hu

A Vatikánban találkoztak Európa legnagyobb keresztyén felekezetei, a katolikusok, ortodoxok, protestánsok, anglikánok képviselői, akik hitet tettek az igazságban gyökerező szabadság mellett.  Az „igazságban gyökerező szabadság” kitétel teszi izgalmassá és emeli ki a ma szabadságeszményben tobzódó mozgalmak és megnyilvánulások tömkelegéből az keresztyénség egységes megnyilvánulását.

A szabadság nem egy és ugyanaz mindenki számára? – kérdezhetné bárki joggal. A polgári szabadságeszményt a felvilágosodás filozófiája alapozta meg, amely a természetjogra hivatkozva az egyenlőségről beszélt. Holott maga sem akarta az egyenlőséget a korlátlan szabadságban csak abban a normarendszerben, amelynek kereteit maga határozta meg. Aki túllépett ezen, származását vagy éppen maradiságát olvasták fejére, míg le nem csapott a guilloutines. A szabadság individuális igénye, a közösségek önrendelkezésének tétele pedig hiú ábránddá lett az első világégés végére. Akinek addig bármiféle illúziói voltak, azt követően le lehetett számolni azokkal. A nyugat alkonya, ahogy Spengler fejtegeti, ekkorra teljessé lett, mert az eszményét vesztett társadalom kitermelte az egyéniségeket, aki elkorcsosították az „iskolák” mögé bújt közösségi szellemet. Spengler még nem tudta munkája írása közben, hogy a próféta szól belőle, néhány év múlva a huszadik század két legpokolibb ideológiája szakad Európa nyakába két diktátor személyében megtestesülve, amelynek örökségével ma is küszködik az öreg kontinens. Ezt az őrültséget, az őrültség fel nem ismerésének naivitása adta a kor politikusainak kezébe, aminek következtében néhány évtized alatt mélybe szállt az európai szellem, hatás és befolyás. Lassan halt el, sok volt még a felhalmozott tartalék. Mára viszont eljutott az individualista szabadság hangsúlyozásának arra a szintjére, amikor a minden klasszikus értékhez viszonyított értékrendszer megkérdőjelezését tekinti a szabadság ismérvének.

Nem az igazság, hanem a személyes igény a szabadság mércéje.

De mi az igazság? A posztmodern értelmezés a pluralizmus irányába viszi a felvetést azt vallva, hogy nincs egyetlen igazság. Ahány ember, annyi igazság, ahány igény, annyi igazságigény. Ennek az értelmezésnek csak a hagyományos európai normarendszeren belül van relevanciája, amelynek alapja viszont a keresztyén kultúra és kulturális beágyazódás. A keresztyénség nemcsak formáló erő volt, hanem a szabadságnak olyan forrása, amely lehetővé tette az önmaga elleni lázadást is. Nem véletlen, hogy a szabadságeszmények keresztyén kultúrkörben születtek. Ereje egyben gyengesége is, amely metafizikai értelemben mégis az egyetlen igazi szabadság. Mert Isten maga is vállalta teremtménye, az ember szabad akaratának kockázatát, amelyben Ádám bukása nem Isten kudarca volt, hanem az ember Isten-nélküliségének halálba tévedése. Vagyis a vég. A romlás utolsó állomása. De Isten az Isten-ellenes döntésre nem a nem beavatkozás következetességével válaszolt, hogy mindenki viselje döntése, vagyis bűnei következményét, hanem a megváltással. A megváltás az emberről soha le nem mondó üdvözítő akarat.

Mi az igazság? Hogy a szabadságeszménybe bódult öreg Európa már képtelen olyan szellemi kohéziót képviselni, amellyel való azonosulás identitást jelentene bárki kívülről érkező számára. Sőt már az ős-európai lakosság számára is egyre kevésbé. Ami ma az európai identitás és szabadságeszmény, az egy befolyásos kisebbség hangossága. Nem az igazságra alapozódik, hanem a befolyásra. Az igazság nélküli szabadság pedig a legnagyobb rabság. Mert nem kívül állít korlátokat, hanem a gondolkodás szabadságától foszt meg, amikor „politikailag inkorrekt” fogalmak bevezetésével a gondolkodásban és annak nyelvi kifejeződésében is igényként fogalmazza meg az (ön)cenzúrát.

Abszolút igazságigény nélkül a szabadság üres szólam. A keresztyénség itt idézheti újra emlékezetbe a szabadság halálba menetelő következménye ellenében a megváltás gyönyörűségét. Ami nem kevesebb, mint az emberről soha le nem mondó Krisztusi szeretet.

Hozzászólások