Hogyan nehezítsük meg önmagunk dolgát?

Kedves Bálint! Nem szabad méltatlankodni, az egyházi pályázati rendszer a mi lélegeztetőgépünk fontos eleme, és nem véletlenül ilyen bürokratikus. Viszont jó, ha előbb mindenki a saját háza tája előtt söpör: a jogról szóló karikatúrát érdemes lenne jogszerűen használni. Kifizettem nektek a jogdíjat a dreamstime-on, letölthetitek innen: https://drive.google.com/file/d/0BzX2574BU95wbTVqeDFPWU9KXzg/view?usp=sharing Szeretettel, Tamás

Kedves Tamás, először nem értettem, szinte örvendeztem, hogy a hét végén tartott bálunk jogdíját fizetted ki. Igazán nagyvonalú egy ott sem lévőtől, gondoltam, aki tudja, hogy tavaly utólag fizettünk és nem keveset jogdíjként!! - és tudja azt is, hogy ezt a posztot öt éve és heti rendszerességgel ingyen írjuk, némelyek örömére vagy kétségbeesésére, de mindenképp ID, ahogy kálomistáéknál monnyák. Aztán rákattintva a hivatkozásra szomorúan konstatáltam, hogy az általam szabad felhasználásban talált "nyakba vett paragrafust" fizetted ki. Köszönöm. Én, személyesen, mert hogy a szerző, de felhasználó is én voltam. Nem mi: én, vállalom a személyes felelősséget és természetesen, amennyiben összegét mondod/igazolod, zsebemből négy tanuló gyermek egy jövedelemből való eltartása mellett, neked megtérítem. Elérhetőségem nyílvános: szombathelyref.hu honlapon. Ugye, mint írád: saját portám elött sepergetek elkőször - a hitelesség kedvéért. Komolyan. Viszont jogdíj térítésed ellenére sem jelent meg a logó a fészbúkon. Nem tudom okát. Ha fizetni kell, szeretném azért tudni. De megjegyzésed azért is köszönöm, hogy a továbbiakban saját fényképeimet használjam illusztrációként. Amúgy írásaimat határon túl is átveszik, és közlik jogdíj nélkül. Nem mondom, hogy örülök, de van aki az írásból él és van, aki az írásnak él. Hogy ki a bolond Isten vagy a világ szerint, ennek megítélését Rád bízom. Szeretettel: Jakab Bálint

Örülök a lelkesedésnek, az önkéntes szolgálatnak, megértem a terheket, időhiányt, és minden mást. Viszont ez van: "You may not use a Watermarked Media in any final materials distributed within your company or any materials distributed outside of your company or to the public or in any online or other electronic distribution system." Valószínűleg nem is szóltam volna, ha nem ilyen visszás a kép tartalma és felhasználása. A jogdíj ajándék, tényleg nem nagy összeg. Sokkal komolyabb ügy a pályázati rendszer, amiben nyakig benne vagyunk. Ott a számonkérésnél hiába fogunk majd tudatlanságra, önkéntességre, családra és Isten dicsőségére hivatkozni.

Tamás, összeget kérek és fizetek!!! Komolyan. Aki ajándékot ad, az ne hánytorgassa. Ezt is komolyan gondolom keresztyén emberként. Nem sirámként, hanem tényeket írtam. Megéltem sokszor lelkipásztorként, hogy valaki adott valamit, aztán felhánytorgatta. Nem nekem adta, hanem az egyháznak! Mégcsak az egyháznak se, hanem Istennek! Hálából. Ha nem hálából tette, hát valakinek állni kell a díjat. Ebben az esetben szeretnék neked fizetni!!! Amit egyházamért teszek, az más. Az egyházamat szeretem úgy, amilyen és annak ellenére is. Üdvözlettel és szeretettel...

Nem magát a pénzt hánytorgattam, és nem is írtam, hogy hálából teszem, egyszerűen kis összeg ezzel szórakozni. A hozzáállás fáj, amit mintaként alkalmazunk a nagy ügyekhez is, pályázatokhoz, éppen amiről írsz. Öntudatosan magyarázkodunk, közben egyházunkat szeretjük, sértődünk, visszafelé mutatunk, moralizálunk. Ez alól én sem vagyok kivétel, a hajlam emberi. De ne érezd magad lekötelezve, persze ha akarod, küldöm az adatokat, és írj, ha rosszul látom.

Kedves Tamás! Én irtam egy cikket ennenmagunk egyházi megkötéséről. Te jelentkeztél a ház előtti söpörgetés/sepergetés igényével. Én komolyan vettem és gondolom. Két különböző dologról van szó. De mivel a te "szellemi termékedet" tudomásomon kívül, gyanútlanul és minden rosszindulat nélkül használtam - amúgy korábban is hasonló illusztrációkkal megtörtént a világhálóról ezen az oldalon -, és te ezt erkölcsi deficitként jelezted ezen a felületen, nem maradt más, mint kiegyenlíteni pénzben azt, ami a te igényed. Hiszen nincs más mód. Ezt azért is szeretném, mert adósa nem szeretek senkinek sem lenni. Ténybeli leírásaimat egyfajta egyházi kegyes siralomnak vélted, talán mostanra világosodik valamicskét, hogy nem az. Szeretném ha ezen a felületen nyílvánossá tennéd a jogdíj összegét, a hozzá kapcsolódó jogosultságodat a szerzői jogokat illetően. Én vállalom, hogy ennek anyagi ellentételezését megtérítem, amit személyes levelezésben a megfelelő dokumentumok birtokában intézhetünk. Azt hiszem, tisztességes mindkettőnk részéről. Az enyémről, amiért használtam szellemi termékedet, a tiedről, hogy elismered az elégtételt. Részemről a nyílvánosság itt befejeződött, hiszen, amit írtam nem személyes történet csupán, hanem egyházi közügy. Különben nem beszéltem volna róla. Köszönöm, hogy beszélhettünk erről is. Üdvözlettel, JB

Kedves Bálint! Az adatokat már kérésedre korábban elküldtem a megadott elérhetőségedre, és változatlanul mondom, ne utalgass, majd alkalomadtán hívj meg egy italra. A kép nem az én szellemi termékem, hanem valaki másé, egy grafikusé, aki azt elkészítette és a dreamstime.com oldalra feltöltötte. Ezen keresztül kell nonprofit felhasználási díjat fizetni, amiből Ő részesül, de nem leszünk szellemi tulajdonosok, csak jogos nonprofit felhasználók (Royalty-Free License). A kulcs a centrifugás vízjel. További információt itt: https://www.dreamstime.com/about-stock-image-licenses
Nem érdekel engem a többi kép jogszerűsége, de ez annyira szimbolikus volt, beleértve a cikk kontextusát, saját állapotunkat, pályázatostul, egyházastul: íme, a képen egy jogi béklyóba csavart ember méltatlankodik, miközben a képet jogszerűtlenül használják. :-) Azt mondjuk nem gondoltam volna a reakcióid előtt, hogy ennyire szimbolikus. ;-)
Üdv, Tamás

Kedves Bálint!

Sajnálom, ha bosszúságot okoztunk Neked. Honlapunkon sajnos valóban fent maradt a "Hasznos információk" rovatban a régi nyomtatvány, míg a "Letöltések" rovatban volt az új. Ma leszedtük a régit, s mindkét helyen megtalálható az érvényes. Nem tudom, hihető-e Neked, nem azért mulasztottuk el leszedni a régit, mert meg akartuk nehezíteni a dolgodat. Nem vettük észre. A honlap felelős szerkesztőjeként elnézést kérek. Sajnálom. Azt viszont csak találgatni tudom, miért a Reposzton keresztül üzensz nekem honlapunknak erről a technikai hibájáról. De inkább nem találgatok, mert ezt a blogot nem tartom személyes üzengetésekre alkalmas felületnek. Merthogy a Reposzt nyilvános. A két aláírásos történetről nem tudok mit mondani Neked, mert az nem abból következik, hogy "valakik" meg akarják nehezíteni a papok dolgát, hanem a jog természetéből. Ha egyszer ilyen az alkotmányunk, akkor ilyen. És ez a követelmény jogi okmányok esetében mindenkire vonatkozik. A lelkészi és a világi elnökre, a püspökre és a főgondnokra, az esperesre és a gondnokra, a lelkipásztorra és a gondnokra. És ez nem azért alakult így ki, mert valakik eldöntötték, hogy megnehezítsék önmaguk dolgát. De ezt Te nyilván tudod. Ettől még természetesen át tudom élni a bosszúságodat, hiszen adott esetben a két aláírás sürgős beszerzése minden egyházvezetési szinten nehézségekbe ütközhet. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy erre a jogi eredetű jelenségre adott személyes, indulattól sem mentes reflexiód a közéletiség kategóriájába tartozik.

Köntös László

Bálint, a problémádra fókuszálva: nem a kettős aláírást kellene megszüntetni, hanem az aláírási folyamatot megkönnyíteni, pl. legalább fokozott biztonságú személyes, szervezethez kötött elektronikus aláírással. Ez nem elérhetetlen, és más esetekben is használható, akár közigazgatási, akár belső egyházi célra, minden szinten. Ehhez egy kis szemléletváltásra és innovációra lenne szükség.

Kedves Uraim! Némileg röstellkedem itt Jakab Bálint panaszán, – kétféle értelemben is. Egyrészt, valóban röstellni való, hogy egy új igazolási minta nem "megy át" a rendszeren, illetve párhuzamosan fut a régivel. Köntös László igen alázatosan elnézést kért érte.

Másrészt, röstellkedem, hogy egy lelkipásztor felrója a kettős képviselet rendjét! Amúgy dicsekedni szoktunk (hébe-hóba) egyházkormányzati rendszerünkkel, a kettős elnökséggel, a gondnok (presbitérium) jelentőségével (leginkább most az 500 évfordulón), stb. Az egyházalkotmányunk eléggé régóta tartalmazza azt, hogy az egyházközséget a lelkész és a gondnok képviseli együtt.
Hogy ezokán hogyan lehet igazolást, aláírási címpéldányt, aláírás mintát szerezni, mindenféle ügyben eljárni, egyszerű gyülekezeti lelkipásztorként tudom, hogy nehezen is meg könnyen is. A legviccesebb az volt (amíg az igazolás rendje meg változott), hogy zsinati elnökként nem adhattam ki a Budahegyvidéki egyházközség lelkészének igazolást, kérhettem rá folyton a debreceni püspököt. Azt pedig, hogy az esperesek (akik gyülekezeti lelkészek) miképpen oldják meg a maguk gyülekezete igazolását a közbeeső folyamat során, nem is tudom.
És ültem a gondnokommal nem is egyszer órákat közjegyzőnél, sőt, kellett visszaballagnunk, mert az államhivatalnok valami kifogást talált a papírokban. Ez már csak ilyen.
Szerintem a református egyház bürokráciája nem éppen arról nevezetes, hogy oly roppant mód agyonnyomná az érdekelt feleket. Arról inkább az állami jogszabályalkotókat kellene megkérdezni, hogy miért kell minden esetben 30 napnál nemrégebbi igazolás. (Meg halkan magunkat arról, hogy olykor a lelkipásztorok szeretik veszélyesen önállósítani magáukat, - persze, ez csak rosszindulatú pletyka.)
De hogy miért borong egy lelkész azon, hogy őt mennyire összeroppantja saját nyugdíjjárulékainak befizetése vagy befizettetése (havi egy alkalommal), a kötelező perselypénz eljuttatása az egyhámegyéhez (évi két alkalom), a közalap befizetése (évente egy vagy két alkalommal), na hát ezt nem értem. És hogy éppen egy zsinati tag pittyenti ide a terhei közé sorolva ezt: „a zsinat által kötelezően előírt egyéb”? Hm. Dehát bizony, csodamód agyonver minket az admininisztráció! Ráadást, én is utálom a bürokráciát! Javaslom indítsunk felszabadító mozgalmat. (Legyen a felszabadítás teológia magyar verziója, úgyis annyi panaszt hallok, hogy le vagyunk maradva teológiailag. Ez lehetne a sajátos magyar kontrubúció!) Szóval: szabadságharc, Allonsanfàn! De ahhoz előbb a lustaságot kéne legyőzni. (Akinek nem inge, ne vegye magára, vagy lengesse zászlóként.)