Egyetlen módon lehet meghaladni Trianon sokkját, ha egy új közép-európai egységben „oldjuk fel ellentéteinket” – jelentette ki az Országgyűlés elnöke pénteken Nagykanizsán, a helyi református egyházközség által szervezett fórumon. Kövér László kiemelte, soha nem volt olyan reményteljes egy új közép-európai együttműködés indítása, mint most, 2020-ban. Ennek az a célja, hogy kölcsönösen „tekintettel legyünk egymás érdekeire, de segítsük is egymást” a nemzeti érdekek megvalósításában – tette hozzá.
Fontos gondolatot fogalmazott meg Kövér László házelnök egy pénteki, nagykanizsai gyülekezeti fórumbeszélgetésen. Év elején egyszer már reposztoltunk a trianoni békediktátum 100. évfordulójáról, akkor Ablonczy Balázs történész gondolatai szolgáltak dobbantóul. (Interjú – reposzt). Valószínűleg fogunk is még.
A januárban taglalt trianonérzéketlenség kontra irracionális célokat kitűző érzékenység közötti középút fontosságát Kövér László abban látja, hogy a 100. évforduló egybeesik annak a felismerésével, hogy tovább kell mélyíteni a közép-európai országok összefogását. Olyan időben emlékezünk a 100 évvel ezelőtti tragédiára, amikor pont az a kulcskérdés, hogy a korábbi KGST országok képesek-e hatékonyan megfogalmazni, egyeztetni és érvényesíteni államérdekeiket. Európában.
Lengyelországot is megemlíti, mert nem pusztán a Kárpát-medence nemzeteiről van szó.
De mi ez az közös érdek, ami miatt nem engedhetjük meg magunknak a különutasság luxusát? Éppen egy hete, szintén a mandiner.hu-n szemlézte Oláh Dániel Clotilde Armand román EP-képviselőnek egy cikkét. A képviselőnő Financial Timesban megjelent véleménycikkében azt írja, hogy ideje leszámolni azzal a tévhittel, hogy az egykori keleti blokk országainak uniós csatlakozása óta a gazdag nyugati államok számolatlanul öntenék a kohéziós alapon keresztül a felzárkóztatási pénzeket. A 2020-27-es uniós költségvetési ciklus elején a román képviselő hangja a sokadik a sorban, aki arra figyelmeztet, hogy a pénz és az erőforrások áramlása pont a fordítottja a hivatalos nyugat által hangoztatott iránynak: Keletről halad Nyugat felé.
Ha a szakképzett és különösen a magasan képzett munkaerő Nyugatra porszívózását nem is számítjuk, akkor is Nyugat felé billen a gazdasági haszon mérlegének nyelve. A román politikust idéző szerző két évvel ezelőtt már foglalkozott Thomas Piketty francia közgazdásszal, aki az egyik legismertebb képviselője a nyugati tagállamok nettó befizetői státuszát megkérdőjelezőknek. Ennek oka az állami vállalatok elhamarkodott privatizációjában keresendő. A külföldi tulajdonba kerülő közmű és egyéb szolgáltatásokat nyújtó cégek ugyanis finoman szólva sem érdekeltek a volt szocialista országok bérfelzárkóztatásában, az így (is) megtermelt extraprofitot és tőkejövedelmet pedig egyszerűen hazaviszik.
Ennek ellenére az a hivatalos álláspont, hogy a gazdag nyugati tagállamok az uniós költségvetés nettó befizetői, mi pedig a horvátokkal, románokkal, szlovákokkal és csehekkel (plusz a „határon túli” lengyelekkel) együtt a nettó haszonélvezői vagyunk.
Ebben a helyzetben nem vitás, hogy akár a Visegrádi Együttműködés, akár más szervezeti keretek között vagy eseti jelleggel képviselnénk közös érdekeinket a szomszédainkkal együtt, az kellemetlenül érintené a jómódú nyugati segítőinket. Ezt a közép-európai összefogást ezért soha sem fogják önfeledt ujjongással fogadni – kérdés, hogy politikailag mikor látják kifizetődőnek ezt a célt térségünk kormányai felvállalni. Kövér László pénteki véleménye alapján a magyar kormánypárt készen áll erre.
A trianoni trauma csak innen, a határmódosítás által érintetlenül hagyott anyaországiak szemével tűnhet érzelmi vagy ideológiai ügynek. Valójában azonban sosem az volt, hanem az érintetteket a 100 évvel vagy azóta súlyos emberi jogi, gazdasági vagy egzisztenciális veszteségeket elszenvedők tragédiája volt. Sors-, vagy sorstalanság kérdés. Mert nem hegyekről, meg határvonal kontúrokról van szó, hanem emberi sorsokról. Ma nem a térkép piros szaggatott vonalának a helye a fontos, hanem az, hogy mindkét oldalán ugyanúgy lehessen érvényesülni.
A 100. évforduló nekünk – eseményeket olvasóknak – az emlékezésnek, az emlékek továbbadásának és a határokon átnyúló kapcsolataink ápolásának a személyes ügye, míg vezetőinknek – az eseményeket alakítóknak – azonban azé, hogy hogyan lehet ezt a két érdeket kiegyensúlyozni: egyszerre nyújtani hatékony segítséget a szomszédos országokban élő magyaroknak és összefogni országaik vezetőivel azért, hogy Közép-Európa nemzetei egységesen tudják képviselni az érdekeiket.
Ha a 100. évfordulón ezt a szót, Trianon leírva látom, ez a két dolog jut eszembe: Együtt a határ másik oldalán élő magyarokkal a Kárpát-medencében és együtt a szomszédos államokkal az Európai Unióban. Ha ez utóbbi, az államok közötti összefogás elmarad, annak mi leszünk a legnagyobb vesztesei. Már megint.
Hozzászólások