Éljen!

“Újra lehet templomba menni” – hirdette a sajtó a csütörtöki Kormányinfó után, azonban a kérdés ennél összetettebb. Bár az egyéb lazítási intézkedések mellett Gulyás Gergely miniszter azt is bejelentette csütörtökön, hogy lehet látogatni a szertartásokat, de a végső döntést az egyházak vezetőségei fogják meghozni, akik úgy tűnik továbbra is kivárnak.

AZ EGYHÁZAK MAGUK FOGNAK DÖNTENI A SZERTARTÁSOK BEVEZETÉSÉRŐL - 777.blog.hu

 

Nos, nem a mai napot szeretném a jól ismert felkiáltás kezdő szavával ünnepelni. Bár, a legtöbben nyilván úgy folytatják a mondatot: Május 1-je! Nem, semmiféle fesztiválozó, majálisozó hangulat nem ébredt bennem – ma sem.

Annak azonban nagyon örülök, hogy a felelős döntéshozók úgy ítélték meg: Magyarországon megérett a helyzet arra, hogy az élet lassan újra induljon és visszatérjen a megszokott kerékvágásba. Mégis csak bíztató, hogy lehet enyhíteni a korlátozó intézkedéseken. Sikerült ellaposítani a járványgörbét. Az egészségügyi intézmények felkészültek a hirtelen jelentkező, megnövekedett számú betegek fogadására és ellátására. Reménykedni lehet abban, hogy az egészségügyi rendszer (és ne csak reménykedjünk, hanem imádkozzunk azért, hogy az egészségügyben dolgozók is) bírni fogják a terhelést. Amennyire az lehetséges volt, sikerült felkészülni egy olyan helyzetre, amivel még nem kellett szembe néznie a ma élőknek.

A korlátozások enyhítése azonban mást jelent a fővárosban és környékén, és mást vidéken. Úgy tűnik, mintha a kisebb településeken élők jobban fellélegezhetnének, már-már úgy érezzük: megszabadultunk a halálos veszedelemtől.

Sok minden nyit és újra nyit. Sok mindent lehet és szabad. Persze, minden fórumon újra és újra elhangzik: a most megint változó helyzetben sem szabad elfelejtkeznünk az óvatosságról, nem válhatunk felelőtlenné, nem viselkedhetünk meggondolatlanul.

Vidéken ismét van lehetőség istentiszteletek tartására. Nagyon sokan vártak már erre a hírre. Hét vasárnap telt el templomi istentiszteletek nélkül. Korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy aki szeretne, az ne tudjon elindulni és elfoglalni szokott helyét a gyülekezet közösségében.
Most azonban újra lehet. A végső döntést azonban az egyházak vezetőségei fogják meghozni. Arról is, hogy mikortól lehet a régi formában (és az új, érvényes szabályok megtartásával) istentiszteletet tartani és arról is, hogyan.

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a bejelentés után rövidesen a következő közleményt adta ki: „Összhangban Magyarország Kormánya április 30-án hozott intézkedéseivel a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a koronavírus járvánnyal összefüggésben azt kéri, hogy május 3-ig az elnökség március 16-án tett javaslatát kövessék. Eszerint kérjük a gyülekezeteket, hogy május 3-ig továbbra is szüneteltessenek minden egyházi alkalmat, istentiszteleteket. Május 4-én, hétfőn a Magyarországi Református Egyház elnöksége tanácskozik a változtatás módjáról. Kérjük a testvéreinket, hogy továbbra is hordozzák imádságban a járvány mielőbbi megszűnését, a betegek, egészségügyi dolgozók, felelős döntéshozók életét. Kérjük a veszélyhelyzettel kapcsolatos kormányintézkedések maradéktalan betartását. A további tájékozódásért keressék fel a www.koronavirus.gov.hu oldalt.”

Egyetlen dolgunk van ismét: várni. Legalább május 4-ig, pontosabban addig, amíg a döntésről hírt nem adnak. Várni azonban nem könnyű. Hogy gyorsabban teljen az idő, hadd tegyek fel két kérdést, melyre választ kereshetünk.

Az egyik így hangzik: vajon leegyszerűsíthető, kiélezhető-e a nyitás – nem nyitás kérdése a bátorság-gyávaság kérdésére? Illetve: mondhatjuk-e azt, hogy hitéről tesz bizonyságot, aki már holnap is ott lenne a templomban – akár lelkészként, akár gyülekezeti tagként? Ezzel együtt mondhatunk-e ítéletet egymásra – lelkészre, gyülekezeti tagra -, ha valaki óvatosságból vagy más szempontokat figyelembe véve, távol marad? Jellemezhetjük-e a másikat úgy, hogy ő ebben az esetben kicsinyhitű, esetleg hitetlen volt? Mindaddig, amíg kénytelenek vagyunk a vírussal együtt élni, újra és újra elő fog kerülni ez a kérdés. Mert nem biztos, hogy mindig ott lesznek mindazok, akikre számítottunk, akiktől ezt elvártuk. Néhányan persze a már eddig is sokat hallott kifogásokra fognak hivatkozni, amelyek miatt nem tudnak az istentiszteleteken részt venni.

A másik kérdés pedig úgy szól: miért érzünk vajon késztetést arra, hogy úgy gondoljuk: mindig mi hozzuk meg a jó döntéseket. Talán azért, mert magunkat bölcsebbnek, okosabbnak, bátrabbnak gondoljuk másoknál? Miért olyan nehéz elhinnünk és elfogadnunk, hogy választott vezetőink, akiknek a vállán óriási felelősség nyugszik, éppen helyzetüknél fogva vannak olyan tudás és információ birtokában, hogy jobban meg tudják ítélni az adott helyzetet, mint mi?

Ha pedig még mindig marad időnk a várakozás közben, olvasásra, tovább gondolásra hadd ajánljak egy olyan beszélgetést, amelyben Falus András immunológus mondja el véleményét a már megtett útról a vírus ellen való védekezés során és vázolja fel, milyen jövő várhat ránk. A beszélgetést itt olvashatjuk

Jó elmélkedést, bölcs döntés hozatalt és engedelmességre való készséget kívánok mindenkinek!