Bejrúti tartózkodásunk alatt elsőként a Közel-keleti Örmény Református Egyházak Uniójának székházába látogattunk el, ahol Megerdich Karageozian egyházelnök fogadott minket… „Ma ugyanez történik: embereknek háború, gazdasági kényszer, vallási és etnikai villongások miatt kell elhagyniuk az otthonukat” – mondta a szíriai helyzetről az egyházelnök, akinek édesapja egy éves volt, amikor szüleivel Aleppóba érkezett. Törökország a mai napig nem ismeri el a 100 évvel ezelőtt történteket, Megerdich ellenben zakója hajtókáján viseli – az örmény kereszt mellett – a nefelejcs alakú kitűzőt, így emlékezik családja és népe kálváriájára… A gyermekkeresztséget gyakorolják, viszont az általunk ismert konfirmáció nincs meg náluk. Minden újszülöttet az egyház gyermekeinek tekintenek, de tudatos döntést és személyes hitvallást követően, jellemzően 17-18 éves korban válnak a gyülekezet teljes jogú tagjaivá. Épp ezért nagyon fontos számukra az ifjúsági munka, fiatalok hitélei oktatása – az úgynevezett belső evangelizáció részének tekintik azt.
Örülök, hogy megújult a reformatus.hu, a Magyarországi Református Egyház honlapja. Kívülről alig vehető észre a változás, enyhe színek lopóztak a felületre, a tördelés, formátum, betűminta maradt a régi, a tartalom viszont karakteresebb lett. Felismerhető az a szándék, hogy egy jellegzetesen református felületet mutassanak, amely nem a jelzők használatától lesz az, hanem a szellemiségtől, az érdeklődési körtől. S ami ugyancsak figyelemre méltó, hogy egy pozitív református képet igyekszik megfogalmazni a maga pörgősségével és témáival. Végül is jubileumi évbe értünk félévezred után.
A reformatus.hu külsőségekben alig észrevehető, tartalmában mégis ígéretes változását olyan mozzanatnak gondolom, amelyben megfogható az az igény, hogy a múlt és a jelen, a hagyomány és modernitás, a belső építkezés és a külsőre figyelés egyidejűsége az egyház mai valósága lehessen. Az egyház és a teológia nem csupán reflektál, hanem vezet is. Biztos pontokat jelöl ki azok számára, akik bizonytalanságban vannak. A reflexió a második lépés, a tükör felemelése. De a tükörben látott kép az igazinak nem is mása csak szembe állított képe. A teljes megfordítottság állapota. A homályosan látás, ahogyan Pál apostol mondja a korinthusiaknak. Aki az igazit szeretné látni, meg kell lépni az első lépést. Krisztussal bele kell lépni az újba, olykor a bizonytalanba azzal a bizonyossággal, hogy az ismeretlenben igazságok válnak nyilvánvalóvá.
Hasonló ismeretlenbe ugrás volt a 2011. november 27-vel induló idő itt, a reposzton. Egy akkor még alig bejáratott műfajjal vágtunk bele az egyházi közbeszéd sűrűjébe. Számomra illetve feleségem számára, aki ugyancsak részese volt ennek a munkának 2227 napig tartott a sok tapasztalatot hozó idő. Azaz hat esztendeig és egy hónapig. Több mint háromszáz írás jelzi heti rendszerességgel, hogy miként is gondolkoztunk egyházról, közéletről, hétköznapjainkról, magyarságunkról és a keresztyénségről.
Nem gondolok mérleget vonni. Néhány tanulságát mégis megemlítem. Komolyan szoktam venni az elvállalt feladatokat. Komolyan vettem a reposzt eredeti célkitűzését: a reflexiót, az építő kritikát. Egy írásomat – egyetlenegyet a hat év alatt - hetekkel megjelenése után levettem a honlapról. Visszakereshető, a címet meghagytam. Az az írás egy évfordulóhoz kapcsolódott. Akkor még névtelenül, azaz álnévvel lehetett kommentelni. A névtelenség mögött olyasfajta indulatok törtek elő, amiknek olvastán csak ámultam. Később sokakat be lehetett azonosítani a nicknevek mögött rejtőzködőkből. Talán ez volt egyik legnagyobb csalódásom. De megtanultam valamit, ami azóta sokat segített. Aki kiviszi gondolatait a nyilvánosság elé, nem csak kiadja magát, hanem vállalni kell az értelmezés következményeit is. Sokszor jutott eszembe az első század evangéliumi helyzete. Közelebb kerültem annak megértéséhez, amit az apostolok cselekedeteiről írott könyvben olvasunk. Hogy az evangélium ügye sosem könnyű.
Két jellegzetes területe volt megnyilvánulásaimnak: egyik a református, s benne a személyes örökségem. Azok az emberek, arcok, emlékek, amelyek meghatározták életemet, gondolkodásomat és nem mellékesen Krisztus és református egyházunk melletti elköteleződésemet. Benne volt ebben a vérségi kötelékeknek az a szeretete, amelyeket legtöbbször szemérmesen álarcok mögé rejtettem. A másik oldalon igyekeztem odafigyelni azokra az eseményekre és személyekre, amelyek és akik örökségünk kiemelkedő megszemélyesítői voltak. Így kerültek egymás mellé a történelem nagyjai, írók, gondolkodók, ismert és ismeretlen kortársaink. Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell azt is, hogy kikkel tartozunk össze.
Szeretem a győzelmes egyházat és az örömmel teli keresztyén életet. Isten megadta, hogy megélhessem mindkettő gyönyörűségét. Ezért sem vagyok borúlátó. És élem, éljük családunkkal ennek jelenidejűségét!
Hat év elteltével sem kopott a Cs. Szabó Lászlótól vett vallomás: „Ha van valami, ami a predesztinációs hit felé húz, éppen mai sorsom az".
Békés, boldog Újesztendőt kívánok mindenkinek!
Hozzászólások