Egyedül csak az menti a tévelygés bűne alól, hogy annyira giccsesre sikeredett, mint éppen az összes olyan karácsonyi giccs, amely ellen oly annyira harcol.
Fölöttébb elgondolkodtatott egy szó, ami A Fiú című film kapcsán felmerült, mégpedig a giccs. Nem szeretném gazdagítani a vitát egy újabb bejegyzéssel, csupán ezt az egy szót járnám körül. A giccset. Egy régi történet jutott eszembe róla. Egyetemi éveink alatt Enikő barátnőm az esztétika tanszéken azt a feladatot kapta, hogy írjon dolgozatot a giccsről. Mégpedig az egyházi giccs kategóriáját kutatta nagy ügybuzgalommal, amiben szívesen melléálltam, s benyitottunk egy nagy kegytárgy-boltba. Enikő kissé feszengve elmondta az eladónak, hogy neki szép kis képecskékre lenne szüksége. Egy egész nagy dobozzal hoztak nekünk. Amíg végigfutottuk a kínálatot, időnként felkiáltottunk, „ezt nézd”, „huh, ezt nézd”. A vizsgált téma iránti érdeklődésünket azonnal bőségesen csillapíthattuk, a giccs kiapadhatatlannak tűnt ott a boltban. Enikő vásárolt pár képet, aztán még sokat beszélgettünk. Hogyan határozhatjuk meg a giccset, miért létezik, kinek kell, és más effélékről. Azóta jó néhány év eltelt, de nem tudnék vállalkozni rá, hogy definiáljam a giccs fogalmát.
Az esztétika sem képes meghatározni a fogalmat. Mintha művészet lenne, de nem az, torz és otromba, hamis, túleszményített ábrázolás, kliséket, sablonokat alkalmaz, nem eredeti. Ezeket, és hasonló dolgokat találunk, ha utánaolvasunk. Amikor nem áruról, hanem műalkotásról állítjuk, hogy giccs, igencsak nehéz helyzetben vagyunk, minek ítéljük meg az adott mű túlzásait, hatásvadász eszközeit. Nehéz terep ez. Mert a Kincskereső kisködmön megríkatja majd minden olvasóját, de giccs-e a megható elem, avagy egyszerűen és emberien szép? Még csak a hatásmechanizmusa sem egyformán hat. Van, akinek a giccs ezen vállfaja tetszik, van, akinek az, s van, akin nem fog semmi. Egy nő elérzékenyül egy harmatos rózsa képétől, ami akár létezhet is, le tudjuk fényképezni hajnalban a kertben. Vagy nem túl drága fényképezőgépemmel megörökíthetem a naplementét, ami egy létező, gyönyörű dolog, és máris giccset termeltem. A férfiakat más hatja meg. Megfigyelték-e például, hogy egy férfi képes huszonháromszor egymás után elénekelni az ócska nótát, ha abban az a szó szerepel, hogy „édesanyám”?
A betlehemi jelenet ábrázolása óhatatlanul magába rejti a veszélyt, hogy giccsessé válik. A sémák több száz évesek, jól begyakoroltak, az ízlés és a befogadók jóérzése oly steril képet vár el, ami nem létezhet egy születés kapcsán. Ráadásul soha nem feledhetjük, hogy a betlehemi jelenet valóban csak nagyon a kezdete a megváltás üzenetének, és aki leragad egy újszülöttnél képénél, az nem fogja megérteni karácsony lényegét. A szokásos ábrázolásokon a gyermek legalább három hónapos, pufók és tiszta. Egy szénával alaposan kibélelt jászolban fekszik. Az állatok tőle jó messze, és lehetőleg jámbor jóindulattal szuszognak, hogy a kisded ne fázzon. Mária és József éltesebb arcú pár, alaposan felöltözve ülnek a jászol mellett és várják a látogatókat. Az igazság azonban valahol a hosszú meneteléssel kezdődik egy mindennapos asszonnyal. Első gyermekét szüli, távol a női rokonok segítő gondoskodásától. Nem tudja, hogyan kell szülni, s arra is saját magának kell rájönnie, miként tudja megszoptatni csöpp gyermekét. Az újszülött magzatmázas, kis hajacskája, ha már van, itt-ott akár vérfoltos is lehet. Nemrég született, arca gyűrött és vörös a kínlódástól. Az édesanya elgyötört, és boldog, valószínűleg férje törölte le a vért testéről. Zavart idegenek jönnek aztán, és szerény ajándékaikat rakják le. Ők nem gügyögnek, nem egy apró gyermekhez jöttek, hanem a Világ Királyához, a Megváltóhoz. Idegen országból érkezett gazdag urak is megjelennek, nem kolbászos, csizmás királyok. Ők sem gügyögni érkeztek, tisztelgésük talán nem is a gyermeknek, hanem az őt küldő Atya Istennek szól.
Aztán jön a téboly, ami minden idillt tönkretesz. A betlehemi gyermekgyilkosság, és menekülés Egyiptomba. Egy újszülöttel menekül az anya, akinek még feküdnie kellene. De a mindennapokat, a józan munkáséletet Jézus születése felborítja. Józsefnek nincs fontosabb, mint megmenteni ezt az újszülöttet, aki nem is vér szerinti gyermeke. Angyal szól hozzá, és ő megy. Van-e ennél irracionálisabb és hátborzongóbb?
Csakhogy igazságtalanok vagyunk a karácsonnyal szemben, ha nem érezzük át az idill szükségességét. Amúgy az evangélium sem panaszkodva meséli el az istállóban való születés tényét. Nincs ott semmiféle nyavalygás. Az evangélium még tudja, hogy ennek így kellett történnie, és mindenki a nagy üdvtörténet részében értékeli a születést. A betlehemi jászolbölcső ugyanis nem panaszról, hanem örömről mesél. „Nagy örömötök lészen”, ez az üzenete, és minden ábrázolásban ezen van a hangsúly. Komorság, ammóniaszag és más illúziórombolás nem férhet egy történetbe, ami az örömről, Isten szeretetének világba jöveteléről mesél. Ez lehet giccs. Kétezer éves giccs. De olyan kétezer éves giccs, ahol öröm és szépség együtt kell meséljenek az üdvtörténet nagy pillanatáról.
Hozzászólások