2013 végén is egy újabb teljesen igazságtalan és szubjektív listával jelentkezünk, mert ilyen a listázás műfaja

2013 legjobb könyvei - Hírmutató.hu

Marketinghez értő könyves cégek év végén összeállítják a maguk siker-könyvlistáját. Hogy ezekben mennyi az időtálló érték, és mennyi a pillanatnyi üzleti érdek, most ne feszegessük. Valójában mindenkinek megvan a maga listája, s én most a magamét állítottam össze.  Meg kellett állapítsam, hogy idén ismét rengeteget olvastam, voltak könyvek, amiket nem is egyszer, de háromszor (munkakötelezettség és nem megszállottság okán), ámbár nem szorítottam időt a klasszikusokra, s ezárt jövőre szeretnék ismét elővenni néhány régi remekművet. 

Az évet pedig kezdém egy esszékötettel. Ambrus Lajos Harmadik Lugas-kötetéről van szó, ami mélységesen tudós könyv, úgy hogy közben lírai és regényszerűen érdekes. Vallomás a tájról, annak valós és szellemi gyümölcseiről. A Lugas- tertium datur az otthonlevés és a bölcsesség esszéisztikus regénye.

Későbbi olvasmányaimmal északabbra kalandoztam, először Észak-Svédországba. Torgny Lindgren A Norrlandi Akvavit című regényének főhőse szintén a szülőföldhöz való ragaszkodással küzd. Egy pusztuló világban vet számot életével, és fanyar humorral meséli el az Isten-tagadás történetét, ami óhatatlanul bukások sorozata. A szekularizált világ még az istentagadót sem tűri meg. Irónia és abszurditás váltja egymást a végkifejletig, ahol megtudjuk, hogy „nagyjából minden hitehagyott hívő.”

„A földgömb vizei, vízfolyásai, áramlatai – mindez egyetlen nagy vérkeringés, amelynek része ő is meg ez a lomha Emajögi is.” A következő mondat már egy észt kortárs író, Jaan Kaplinski Ugyanaz a folyó című regényéből származik. A folyó - mintegy az emlékezés szimbóluma - végigkíséri a történéseket, egy észt fiatalember önkeresésesének számos állomását. Hátteret mindehhez a hatvanas évek Szovjetuniója ad, besúgással, megfélemlítéssel, elhallgatásokkal. Az itt-ott túlságosan is lassan hömpölygő regényáradat végül meglepően zárul. Ugyanakkor számos ponton az olvasó is meglepődik azon, milyen kevés bizonyosságot és kapaszkodót ad a liberális világszemlélet.

Kaplinskit nehezen gyűrtem le, Lindgrent igazi szellemi csemegeként fogadtam. Az igazi nagy mű Szilágyi István regénye, a Kő hull apadó kútba volt, amit idén másodszorra olvastam, s ismét „beszippantott”. Nem lehetett szabadulni, mert magával ragadott, mert részesévé tett a jajdoni történetnek. Igazi remekmű. Kövek hullanak a kútba, s velük egyre inkább világossá válik múlt és jelen viszonyának összetettsége. „A napok, pillanatok egymásutánja, halk irama néha oly észrevétlen, hogy egész tájon, emberöltőkön át nincs egyetlen lélek, kinek gondja ez. Hogy aztán jöjjön egy másik – honnan, miért ő és miért egyáltalán? -, akinek mindazt el kelljen hordani, amit az idő felgyűjtött s lerakott.”

A vallomás akár Rott József A ragaszkodás mámora című könyvében is állhatna. Hiszen az 1964-ben született író 2012-es megjelenésű könyvében éppen ezzel a felelősséggel írja meg a Hanga-család történetét. Trianon-trauma, 1956, és végül a Kádár-korszak gyilkos rendszere: mindez megjelenik a főhős történetében, aki rájön, hogy a félelem mozgat mindeneket, s az igazi pusztuláshoz – egyéni és társadalmi szinten – igenis ez a félelem vezet el. Egy megdöbbentő, de nagyon is ismerős sors áll előttünk, a végkifejlet – mégis - reményteli. Megdöbbenek, hiszen a könyv teljesen visszhangtalan maradt tavalyi megjelenése óta. Főhős, és a regény egyaránt jobb sorsot érdemelne.

Emlékezés, visszaemlékezés fekszik az éjjeliszekrényemen is. Nagyapám második világháborús naplója. Az 567 oldalas kézirat szintén a történelem abszurditásáról mesél. Úgy háborús történet, hogy szinte vértelen. Leventeparancsnok nagyapám elmeséli, hogyan menekítik nyugatra a leventéket, akik nem kaptak fegyvert, tehát nem is találkozhatnak az oroszokkal. Végül amerikai hadifogságba esnek, ahol a tisztek megismerik az éhezést. Nagyapám úgy dönt, hogy megkeresi családját és hazamegy, s ezt a tervét sok gyaloglással és nehézségek közepette meg is valósítja. A család boldogan utazik haza Magyarországra marhavagonban. Hogy aztán idehaza azzal szembesüljön, hogy semmijük sincs, se házuk, se vagyonuk, szülőfalujukba vissza nem térhetnek. Amúgy is rettenetes állapotok uralkodnak az országban. Mindezt nagyapám lendületesen, sok humorral, tökéletes őszinteséggel mondja el. Nem szégyelli leleplezni saját hibáit és gyarlóságait sem, de éles szemmel jellemzi környezetét, a nyilasokat éppúgy megvetve, mint a más becsteleneket, a tisztek embertelenségét és oktalan bürokráciáját szintén kemény kritika alá veti. Egy stilisztikailag nagyon fésületlen kézirat, s mégsem zavaró mindez, hiszen nagyapám vérbeli regényíró, csak éppen saját életét írja meg élvezetesen, olvasmányosan, kitűnő drámaisággal. „Éreztem, hogy vak hitemmel és önzetlen lelkesedésemmel gyarló játékszere voltam idegen érdekeknek, hogy azok a célok, amelyekért annyi áldozatot hoztam, nem voltak egyebek szép színűre festett hírverési szólamoknál. Nem tudtam többé hinni szent céloknak. Minden mögött ott láttam a rideg önzést, az egyéni vagy közösségi érdeket, csak egy kicsit kellett megvakarni a dolgokat.” Csonka Ferenc végül visszaemlékezésében leírja, hogy a történelem teljes bezárkózásra kényszerítette őt és családját. Hogy mégis megmaradt a család, abban nem kis szerepet játszott a nagyanyámhoz fűződő, soha nem lankadó szerelme, és töretlen istenhite. Egy nagy tanulsága is volt a kései utód olvasásának: nem kis keserűséggel állapítottam meg, hogy a szóbeli családi emlékezet, az „oral history” nagyjából-egészében rosszul őrizte meg a nagyapámmal történt eseményeket. Vajon hány dolog van még, amit rosszul adtak tovább?

A nagy művek mellett vagy fél tucat Agatha Christie-könyv fémjelezte a nyugalom napjait. Szeretem az angol hölgy finom jellemrajzait, ahogy egy-két vonással máris egy egész embert tud felvázolni. Hamisítatlanul angol női irodalmi hagyomány az a kitűnő irónia és humor, amit a legdrámaiabb részletekben is megcsillant. Íme egy kitűnő anekdota a Gyilkosság meghirdetve című regényéből az öreg Scrymgour tiszteletesről: „Egyszer valaki benézett a templomba. Ő épp kihajolt a szószékről, és lázasan prédikált két öreg takarítónőnek. Rázta az ujját feléjük, és azt mondta: „Hohó! Tudom én, mit gondolnak maguk. Azt hiszik, hogy a nagy Ahasvérus, akit az első textus említ, második Artaxerxész volt. De tévednek!” Aztán roppant diadallal: „Harmadik Artaxerxész volt!””

Nos, nem hallgathatom el, hogy idén többször is végig kellett olvasnom saját könyveimet. Először mindenféle kézirat-formátumban, aztán amikor megjelent, csak nem álltam meg, hogy nyomtatva is végig ne olvassam őket. Volt ebben kötelesség, és volt öröm is, volt néha bosszankodás egy-egy bennmaradt „sajtóhuba” miatt, és volt jóízű belefeledkezés. Mert mindkét könyv nagykorúvá vált, és elengedtem őket. Így aztán újraolvasni is olyan volt őket, mintha nem is tőlem származnának. Tétetett azért örök emlékezetre legelsőben is az Istennek Templomárul és Szent Tiszteletinek Házárul tennünk emlékezetet: hogy jövendő időkben még fiaink is emlékezzenek róla.” Ez a mondat volt a régi anyakönyvben, ami annak idején regényírásra indított. Egyik főhősöm ki is mondja a kétely szavait: „Fájdalmak és örömök egy mondatnyira összezsugorított esszenciái elvesznek-e egykoron? Vagy ha nem tűz marja feketére, ha nem víz mállasztja pépesre lapjait, ha nem hullik cafatokra, vagy nem válik olvashatatlanná a tinta, lesz-e még eklézsia, amely őrzi, ember, aki olvassa, nép, amelyik még érti a szót? Fontos lesz-e még valaha, hogy Németi István élt és munkálkodott, érzett és hitt, szeretett és remélt?” Igen, kedves Németi István, örök emlékezet okáért írtátok az anyakönyvet, s ez az emlékezet nem hagy elveszni benneteket.

 

Ambrus Lajos: Lugas – tertium datur. Kortárs Könyvkiadó, 2012.

Torgny Lindgren: A Norrlandi Akvavit. Ford.: Jávorszky Béla. Széphalom Könyvműhely, 2012.

Jaan Kaplinski: Ugyanaz a folyó. Ford.: Segesdi Móni. Európa Könyvkiadó, 2012.

Szilágyi István: Kő hull apadó kútba. Magvető, Budapest, 20086.

Rott József: A ragaszkodás mámora. Napkút Kiadó, Budapest, 2012.

Agatha Christie: Gyilkosság meghirdetve. Ford.: Réz Ádám. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2010.

Csonka Ferenc: Naplóm. 1945. (kézirat)

Jakab-Köves Gyopárka: Istenhegyi fogadó. Magyar Nyugat Könyvkiadó, 2013.

Jakab-Köves Gyopárka: A konokok. Magyar Napló Kiadó, 2013.

 

Címkék: