Gazdag kulturális kínálat, így koncertek, táncház, borkóstoló, könyvbemutatók és kézműves tevékenységek is várják a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktábor résztvevőit.
Július végén minden évben megtelik Tusnád-Fürdő. Hátizsákos, alternatív-ruhás fiatalok, kulturális és szellemi élményre vágyó középkorúak, gyerekek, idősek - sok ezer ember látogat el a Csíkszeredától félórányira található, vadregényesen szép fekvésű településre. A ma már csak Tusványosként emlegetett találkozó 25 év alatt a Bálványosi Szabadegyetemből kinőtte magát egy sajátos egyveleggé, amiben továbbra is jelen vannak politikai célzatú beszédek és beszélgetések, viták és előadások, de a többnapos rendezvény jócskán kibővült családi programokkal, valamint réteg-koncertekkel a késő délutáni óráktól. Egy kicsit családi majális, egy kicsit politikai anziksz, és egy kicsit Tusvány-Sound. Talán ekként jellemezhető ma az egykori szabadegyetem.
Idén nem épp a legszenzációsabb programokat fogtuk ki, azt a beszédet többek között nem, de a helyszínen Tusványos nem is csak a miniszterelnöki beszédről szól. Számomra a megtekintett programok közül a legtanulságosabbnak egy politikusok és újságírók közötti beszélgetés bizonyult. Rendkívül szimpatikus reálpolitika találkozott itt a helyi kisstílű piszkálódásokkal. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke többek között arról beszélt, milyen nehéz egy többnemzetiségű országban felvállalni úgy az autonómia ügyét, hogy közben ne a kiszakadást vizionálja a többségi nemzet. Kijelentette, hogy nem ért egyet az érzelmi húrokat pengető szlogennel, miszerint „Székelyföld a székelyeké”. Ő, aki sok éven keresztül hadakozott a parlamentben román kollégáival, mondván, Románia nem csak a románoké, hiszen a többi államalkotó nemzet tagjai is mind lojális állampolgárok, most hangoztatja, hogy ugyanezzel a fegyverrel nem lehet kiharcolni Székelyföld különleges státuszát. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a vidék felemelkedéséről és a fiatalok helybenmaradásáról szólt. Az elvándorlás kérdését a legfontosabbak között említette. Mivel lehet megtartani a fiatalokat szülőföldjükön, milyen alternatívákat találhatnak, hogy az iskolákból kikerülve ne életük legnagyobb kudarca – a munkanélküliség - fogadja őket? Milyen szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy a vidéki emberek is megértsék, hogy a mezőgazdaságban, és az arra épülő helyi iparban anyagi lehetőség és megtartó erő van?
A messziről jöttek kíváncsiságával hallgatva nem csak azt állapíthattuk meg, hogy bizonyos kérdésekben nagyon is közösek a problémáink, de a politikusok és média kapcsolatában is érdekes tanulságokkal szolgált. A politikusokat érintő kérdések között voltak kitűnő elemző és globális kérdések – a nagy erdélyi hírportál részéről -, míg a helyi sajtó képviselője leragadt a két napig tartó csodák körüli piszkálódásnál, és a nagyobb összefüggések nem igazán fértek be kíváncsiskodásának körébe.
Szintén izgalmas, és a regionalitás ízét hozta egy új erdélyi női magazin bemutatója. Lelkes szerkesztőnők meséltek arról, miképp indították el néhány hónapja rendkívül szép, versenyképes havilapjukat. A Nőileg egész Erdély területéről keresett újságírókat, így valóban teljes képet adhat Kolozsvártól Temesvárig, vagy Brassóig. Ahogy a szerkesztők megfogalmazták, szeretnék reflektorfénybe helyezni azokat, akik az övéik. „A magyarországi női lapokban nem a mi szereplőink vannak, azaz azok a tehetséges nagyjaink, akik hitet, példát tudnak adni számunkra.” A közönségből a hozzászólások megerősítették egy ilyen helyi magazin szükségességét. „Végre valaki rólunk ír”, mondta egy hölgy. Idehaza végigolvasgattam az eddig megjelent számokat. Az erdélyi női magazin a nőknek szánt magyarországi készítésű lapokkal azonos nívón áll. Mutatós, érdekes, helyi színt is igyekszik behozni. Ami számomra zavaró, hogy egyelőre mintha nem akarnának még színvonalasabbak lenni. Ugyanazok a rovatok, mint más ilyen jellegű lapokban, sőt a magazin címe megjelenésében is hasonlít a legnépszerűbb magyar nyelvű hetilap címére. A továbbiakban egy kicsit több eredetiség még nem ártana, kilépni a rettenetes „női lap-sémákból”. Egy kicsit több kritikai érzék, egy kicsit több helyi lokalitás még belefér, de nyilván ez formálódhat a következő számokkal.
Ami Tusványos couleur locale-ját illeti: az időjárás tipikusan tusnádfürdői volt. Akik jobban ismerték, már rákészültek és magukkal hoztak gumicsizmát, vagy bakancsot. Sáros bakancs fölött a forrónadrág és a neon-narancssárga bikinifelső egészen eredeti. A gumicsizma és férfifejen a batikolt színes kendő sem utolsó e sorban. Amúgy a tisztáson körben működtek a lacikonyhák, lángos és kürtőkalács-sütödék. A sárra faforgácsot szórtak, ezt a déli nap jócskán megerjesztette, úgyhogy masszív trágyaszagnak is elment volna. Ez keveredett a faszén- és egyéb füstökkel a színpadi műsorok sajátságos háttereként.
A mi saját történetünkhöz tartozik, hogy hazafelé utunkon viharban jöttünk. Villámlás, égő ház, és esőtől leázó hegyoldal kísért minket. Az áradó Nyikó még épp nem csapott át az úton Farkaslaka előtt, de a helyiek már aggódva nézegették a patakot. Utána hallottuk, hogy házakat is elöntött. Mikor pedig hazaértünk, már jó néhány órája áramszünet volt, s tartott másnap délelőttig. De mi ez a következő napokhoz képest, amikor a medvék többször megjárták a falut, és disznópajtákban pusztítottak? Ám ez már egy másik Erdély-történet.