A már huszonegy országban zajló rendezvénysorozatot Magyarországon immár hatodik alkalommal rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával. A nemzetközi mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság fontosságára, népszerűsítse a család intézményét, és segítséget nyújtson azoknak, akik párkapcsolati vagy gyermeknevelési nehézségekkel küzdenek. A hazánkban február 10. és 17. között zajló eseménysorozat központi programjainak fővédnöke Herczegh Anita, Magyarország köztársasági elnökének felesége.
"Egymásra hangolva" - Kezdődik a Házasság hete - redunantul.hu
A svéd zöld libertárius párt a szabad egyéni választás nevében a többes párkapcsolat legalizálását javasolja.
A Házasság Hete valójában reakció arra a nyilvánvaló tényre, hogy a házasság intézménye (mármint a hagyományos egy férfi, egy nő házasságmodell) ma már nem magától értetődő, evidens része a nyugati társadalmaknak. Magyarázatra, igazolásra szorul. Sőt, tematizálni kell. Hosszan lehetne itt elemezni a folyamatot, amely ide vezetett. A lényeg azt hiszem az, hogy ebben a folyamatban a házasság mint a zsidó-keresztyén kultúrkör alapvető intézménye a szubjektum szabadságharcának kitüntetett terepévé vált, s ebben a küzdelemben az intézmény maradt alul.
A hagyományos házasságmodell mint általánosan elfogadott norma és minta elveszítette autoritását, megkérdőjelezhetővé vált, s immár házasságmodellek vitájáról beszélhetünk. A vita viszont messze nem csak a házasságról magáról szól, hanem masszív világnézeti tartalmakat is hordoz, s ekként válhat a mai nyugati világ ideologikus küzdelmeinek demonstratív és szimbolikus médiumává.
A hagyományos házasságmodell kétségessé válása nagyon is összefügg a nyugati világ közelmúltjának eszmetörténeti fejleményeivel, amelynek az a fikció lett az eredménye, hogy a szabad értékválasztásra képes, tehermentesített, a hagyomány közösségi kötöttségeiből kiszabadított egyén belső világának a szabadsága legfőbb értékként tűnt fel, s az érte folytatott küzdelem pedig modernként, haladóként, szemben azzal a zsidó-keresztyén értékvilággal, amely az eszmetörténeti hagyományból eredeztette önmagát, s az egyént a közösség részeként értelmezte. Jellemzően, a folyamat összefügg a szekularizációnak nevezett jelenséggel, amelynek az az egyik alappillére, hogy Isten mint a legitimáció forrása „megszűnt”, s helyette mindenféle racionálisnak beállított hiedelmek tűntek fel mint autoritások.
Mondhatni, e folyamatnak a leglátványosabb példája éppen a hagyományos házasság intézményének a fokozatos tekintélyvesztése. A hagyományos házasság nem Isten akarata többé, hanem egy modell a sok közül, szociológiai jelenség. Isten mint a legitimáció forrása elvesztette szerepét, amelynek viszont az a kényszerű következménye, hogy immár elveszett mindenféle cáfolhatatlan, racionálisan kétségbevonhatatlan érv, amely a házasságmodellek vitájában rendet tudna tenni. Mert hiszen melyik házasságmodellről mint értékről lehet kétségbevonhatatlan és racionálisan végérvényesen bizonyított érvekre támaszkodva állítani, hogy egyetemes érvénnyel a többi fölé helyezhető?
S valóban, hiszen ettől kezdve minden megkérdőjelezhető és minden vitatható, s immár nem csak az lesz a kérdés, hogy mondjuk azonos neműek élhetnek-e monogám házasságban, hanem maga a monogámia is. S mit ad Isten, svéd libertáriusok komolyan felvetették a poligámia legális bevezetésének a lehetőségét. Mondani sem kell, az egyéni szabadságjogokra mint legfőbb értékre hivatkozva. (Gudrun Schyman, a Feminista Kezdeményezés Párt vezetője (aki korábban a szociáldemokrata Baloldali Párt elnöke volt) üdvözli a javaslatot. Szerinte elfogadathatatlan, hogy a szabad egyéni döntés és az egyenlőség eszméjét elfogadó szekuláris társadalom előnyben részesítse a keresztény normákból származó patriarchális családeszményt, vagy akár csak a monogám kapcsolatot.)
A házasság intézményének a feláldozása az egyéni szabadság oltárán viszont beláthatatlan és kiszámíthatatlan következményekkel járhat a hosszú távú közérdekre nézve, hiszen egy adott társadalomnak mint közösségnek az alapintézményét kezdi ki.
Ezért, míg az egyén oldaláról akár racionálisnak is tűnhet a házasság intézményének a kárára folytatott szabadságharc, a társadalmi közjó szempontjából irracionális folyamatról van szó, amely felszámolja az egyénnek a közösség iránti felelősségét, aláássa a család fogalmát, s kiiktatja a közösségi jövőt mint olyan racionális célt, amelyért való áldozatvállalás az értelmes emberi élet alapja. Az ilyen módon izolált egyénekre bontott társadalom elveszíti belső koherenciáját, kiszolgáltatja önmagát más koherens kultúrákkal szemben. Ez zajlik ma Európában, még a látszólag ártatlan házasságmodell-viták leple mögött is.
A folyamatban az az abszurd, hogy miközben az egyén szabadságharcáról van szó a hagyományos házasság intézményének kötöttségeivel szemben, s miközben a házasság intézményéhez való viszony úgy tűnik fel, mint az egyén szabadságának kulcskérdése, addig a tömegkommunikáció, a tömegkultúra, a tömegtermelés és a tömegfogyasztás soha nem látott mértékben sorvasztja el az egyén valóságos szabadságát.
Hozzászólások