A The Expendables 3-mal sorozatban a negyedik közös filmjét forgatta le Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone. Huszonöt éve ez elképzelhetetlennek tűnt, a legnagyobb ellenségek voltak. Hogyan lett az ádáz gyűlöletből hajlott korukra legendás barátság?

Stallone és Schwarzenegger halálos ellenségekből országos cimborák lettek - origo.hu


Szokás ma bizonyos körökben ezekről az akciófilmekről lekicsinylően beszélni. Tényleg bugyuta történetek, de népszerűségük nem véletlen. A műveltségem e téren ugyan nagyon hiányos, addig terjed, hogy meg tudom különböztetni Schwarzeneggert Stallonétól. De ennyi nekem éppen elég is. Nekem aztán mindegyik egyforma, pedig a fenti írás szerint nagy különbségek vannak köztük. Most meg, mint kiderült, kibékültek. Azt se tudtam, hogy össze voltak veszve. De ami mégis közös bennük, hogy mesehősök ők, s ezekben a mesékben mindig győz a jó. S azért lehetnek sztárok, s azért szeretjük egyáltalán a meséket, mert a jó azonnali győzelmének illúziójára nagy szükségünk van. Szeretünk ragaszkodni a hazugságainkhoz.


Szegény Marx, ez a nagy tudományos álmodozó mondotta volt, hogy az emberek ópiuma a vallás.  A frászt. Az ópium az a makacs tévhit, hogy az emberi történet egyetlen nagy elbeszélésében, a jó és a gonosz harcában véglegesen és egyetemesen, belátható időn belül győzhet a jó. Az emberi lét problémái véglegesen megoldhatók, mert az ember alapvetően jó. Itt van még velünk ugyan a rossz, de az olyan, mint valamiféle szemölcs az ember testén. Eltávolítható. Egy kis igyekezet még, kicsit jobb szervezés, több tudás, miegymás, s a világ problémái megoldhatók. A szabadság, egyenlőség, testvériség, avagy az Isten országának szekuláris álma megvalósítható, csak akarni kell. Programot kell belőle csinálni, s felépíthető a rendszer, az egyetemes emberi jólét rendszere.

Különös módon, az emberi lét egyetemes megoldhatóságának az illúziója olyan makacs, hogy a történelem semmiféle eddigi kudarca, vagy akár a világ mai nyomorúságos állapota nem tudja megsemmisíteni. Erre az illúzióra épül mindenféle evilági messianizmus, a mindenkori embernek az az érthetetlen hiszékenysége, hogy holnapra jobb lesz a világ.

Az akciófilmekben az a varázslat, hogy a jó győzelme illuzórikusan ugyan, de elérhető közelségbe kerül. Sőt, személyessé válik, s a jó győzelme iránti olthatatlan vágyat a néző a főhősben meg is élheti. Nem kell kimondani azt, hogy a világ az ember számára megoldhatatlan kihívás, sőt egy karosszékben kényelmesen végignézett film után még büszkén ki is húzhatja magát, rabul esve a varázslatnak: Stallone én vagyok. A jó és a gonosz harcának ezek a gyenge, sokszor politikai üzenettől sem mentes szórakoztatóipari utánzatai pontosan tükrözik az örök vágyat egy problémamentes emberi lét után.

Szegény Marx nem tudta, hogy nem a keresztyénség az ópium, hanem az az illúzió, hogy a világ megoldható. Éppenséggel a keresztyénség az egyetlen reális világkép, amelyik kimondja, hogy az ember megváltásra szorul. Ez magyarra lefordítva annyit tesz, hogy nincs megoldás. Mármint emberi erőből, emberi síkon, s még ezen az emberi történeten belül. Az Isten országa attól Isten országa, hogy az Istené.

S ez nyilván nem a beletörődés, a pesszimizmus, vagy fatalizmus hangja, netán a rossz igazolása, hanem egyfajta kíméletlen realizmus, leszámolás mindenféle illúzióval, mely szerint az ember problémája még az emberi történeten belül, az ember által véglegesen megoldható.

Nem oldható meg.

Az egy téveszme, mely szerint az ember akkor válik nagykorúvá, ha leszámol az Isten-eszme „illúziójával”. Holott pont fordítva, az ember akkor válik nagykorúvá, ha leszámol a megoldhatóság illúziójával, ha szembenéz önmagával, s felismeri megváltásra szorultságát, és Istenre utaltságát.

Szóval  értem én, azt hiszem, az akciófilmek népszerűségének lélektani okait, s ezúttal tartózkodnék nézettségük arisztokratikus és gőgös értékelésétől. Mert a jelenségben inkább látom a mindenkori ember transzcendens nyitottságát a jóra, és az olthatatlan vágyat a jó győzelmére.

Mégis, a megoldhatóság mítoszával szemben csak egyetlen valóságos esemény állítható. Az összes többi illúzió.

Et resurrexit tertia die.

Hozzászólások