Magyarország nem ateista ország

 

2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS
3. Országos adatok,23.p. - ksh.hu

Azzal, hogy a legutóbbi népszámlálási adatfelvétel sorai közé, a vallásosságra vonatkozó kérdések mellé bekerült az ateizmusra vonatkozó is, alapvetően megváltozott az egész kérdéskör értelmezési kerete. Az ateizmus ugyanis nem vallás, hanem világnézeti tartalom. Ezzel viszont, tehát a vallásosság és az ateizmus egyneműsítésével kitágult a mező, hiszen így mód nyílik arra, hogy a vallásosság fogalmát ne csak primér értelmében kezeljük, hanem, az ateizmussal egy kategóriába helyezve, mint világnézetet. Magyarán, mód nyílik arra, hogy a vallásosságra vonatkozó kérdéscsoportra adott válaszok eredményeiből a mai magyar társadalom világnézeti beállítódásáról is valamiféle képet kapjunk.

Az eredmény ilyen szempontból meglepő. Mindenekelőtt kiderül, hogy a ma szokványosan használt világnézeti tipológia a magyar társadalom leírására nem a valóságnak megfelelő. Ez a tipológia valahogy úgy szól, hogy vannak a vallásos rétegek, akik így-úgy valamilyen keresztyén egyházhoz, vagy valamilyen más vallási csoporthoz tartoznak. Aztán vannak azok, akik nem tartoznak semmiféle intézményesült vallási képlethez, s akik, vagy akiknek a többsége e tipológia szerint az ateisták rétegét alkotják. A népszámlálás azzal a valójában rendkívül meglepő eredménnyel zárult, hogy ez az egész feltételezés egy nagyon leegyszerűsített, s a valóságnak nem megfelelő tipológiára épül. Hiszen e tipológia alapján az ateisták hozzávetőleges számát úgy kapjuk meg, ha az összes válaszból (9 937 628) kivonjuk az egyházhoz, felekezethez tartozók számát (5 432 194). E tipológia szerint tehát az ateisták száma 4 505 434 fő lenne. E nagy csoportról viszont az derült ki, hogy belőlük csak 147 386 vallotta magát ateistának. Egy részük (1 659 023) nem tartozik egyik egyházhoz, felekezethez sem, de nem is tartotta magát ateistának, más részük (2 699 025) nem válaszolt.

Mindenekelőtt nyilvánvaló, hogy az egyházhoz, felekezethez nem tartozók magas száma (1 659 023), valamint az ateisták alacsony száma (147 386) közötti szembetűnő eltérés magyarázatra szorul. Azt ugyan sejtettük, hogy vannak átfedések, hogy tehát vannak olyanok, akik nem vállalnak semmiféle kötődést semmilyen egyházhoz, felekezethez, de nem is tartják magukat ateistának. Ám mégis, az ateizmust nyíltan felvállalók ilyen alacsony száma engem meglep. Ez azt jelenti, hogy a magyar lakosság döntő többsége a világnézeti beállítódást illetően nem gondolja magáról, hogy ateista lenne. Sőt, ha készítünk a világnézeti hovatartozásra nézve egy táblázatot, „ateista” és „nem ateista” mezőkkel (ami ugye, a világnézeti meghatározottságokat illetően az egyik, ha nem a legalapvetőbb kérdés), egészen döbbenetes kép tárul a szemünk elé. Azt kell mondanunk ugyanis, hogy az ateizmus a mai Magyarországon nemhogy nem meghatározó világnézet, hanem egészen elenyésző. A világnézetileg legnagyobb csoport, ha ide vesszük az egyházhoz, felekezethez nem tartozókat is (hiszen nem vallották magukról, hogy ateisták), a „nem ateisták” társadalmi csoportja. Annyi tehát biztosan mondható, hogy a mai Magyarországon több mint hétmillió fő nem vallotta magát ateistának.

Ebből ugyan részletes következtetéseket nem lehet levonni főleg az egyházon/felekezeten kívüli különböző hitekre, meggyőződésekre vonatkozóan, ám annyit bizonyosan, hogy az egyházias vallásosság/ateizmus dualista tipológiája nem használható.  Az egyházias vallásosságnak nem feltétlenül az ateizmus az alternatívája.

S van itt egy másik rejtélyes csoport, a nem válaszolók csoportja (2 699 025), amely 2001-hez képest látványosan megnőtt (1 104 333). Ez a csoport világnézetileg nyilván nem egységes, annyi azonban talán okkal mondható, hogy nem sorolható be sem a „nem ateista”, sem az „ateista” csoportba. Az azonban merész hipotézis lenne, ha az egész csoportot az „ateista” kategória részeként kezelnénk.

A fentiekből világos, hogy míg az „egyház-kérdést” illetően az emberek többségének határozott állásfoglalása van, addig az „Isten-kérdés” korántsem ennyire rendezett, s nagy valószínűséggel a világnézeti hovatartozás továbbra is minimum nyitott kérdés nagyon sokak számára.

Ebből azt a következtetést nyilvánvalóan le lehet vonni, hogy a történeti egyháziasság visszaszorulásával nem terjedt el egyenes arányban az ateizmus mint világnézet. Hamis tehát az a tipológia, amelyik úgy rendszerezné a világnézeti beállítódásokat, hogy egyik oldalról létezik a történeti egyháziasság által „kizárólagosan” képviselt világnézeti pozíció, az ismert filozófiai idealizmusával, teizmusával, míg másik oldalról létezik a materializmus, amely eleve elveti az „Isten-hipotézist” mint végső magyarázó elvet. Az emberek egy igen jelentős része, noha semmiféle egyházhoz, felekezethez nem tartozik, világnézeti tájékozódásában nem tételes ateista, hanem inkább feltételezi, vagy nem zárja ki a „világegyetem mögött és azon túli szellemi jelenlétet” (Tonybee). Ezen túl hamis az a történetértelmezési szemlélet is, amely azt feltételezi, hogy a történeti egyháziasság hanyatlásából egyenes az ateizmusnak mint világnézetnek  az elterjedése, sőt dominanciája következne. Sőt, hamis az az egyébként bevett értelmezés is, amely a szekularizáció folyamatában az „Isten-kérdés” teljes felszámolását és „megoldódását” látja.

S végül teljességgel hamis az a ma elterjedt hiedelem, amely az ateizmusban valamiféle normatív világnézetet lát. A történeti egyháziasság hanyatlásából tehát egy olyan következtetést levonni, hogy a keresztyénséget felváltva immár az ateizmus lett az uralkodó világnézet, nem több előítéletnél. A történetben egyébként az a legkülönösebb, hogy ezt az előítéletet a magyar népességnek volt szerencséje megismerhetni egészen a 20. század második felének a kezdetétől, ám mégis, hiába mindenféle rendszerváltást is átívelő ideológiai folytonosság az ateizmus dominanciájának sulykolására, az ateizmussal a magyar népesség többsége bensőleg nem azonosult.

A „Magyarország nem keresztyén ország” ismert toposzából tehát messze nem következik valamiféle olyan állítás, hogy a mai magyar társadalom immár az ateizmusban találta volna meg új eszmei alapjait. Nem találta meg, sőt a számadatok alapján arra lehet következtetni, hogy az ateizmus messze nem alkalmas arra, hogy valamiféle új világnézeti keret szerepét töltse be. Arról nem is beszélve, hogy noha a számadatok tényleg a történeti egyháziasság térvesztéséről beszélnek, a keresztyének összlétszáma ugyanezen számadatok alapján 5 253 998 fő! Ebből azt a következtetést levonni, hogy immár elérkeztünk volna a keresztyénség utáni ateista korszakba enyhén szólva is tendenciózus értelmezés.  A „haladás=ateizmus” régtől fogva ismert történelemfilozófiai képlete durván leegyszerűsítő és hamis.

Inkább az a következtetés vonható le, hogy a történeti egyháziasság által képviselt világnézeti orientációs pontok meggyengültek ugyan a múlthoz képest, de újak nem fixálódtak, s a kommunizmus bukása után az ateizmus nem tudta átvenni a keresztyénség korábbi integráló szerepét, ugyanakkor a keresztyénség sem tudott megerősödni. A mai magyar társadalom helyzete inkább az útkeresés jeleit mutatja, semmint valamiféle világnézetileg letisztult, új stációt.

A népszámlálási adatok inkább szólnak a történeti egyháziasságról mint áthagyományozott közösségi életformáról, semmint az általa képviselt világnézetről.  Rossz tehát az a következtetés, amely a történeti egyháziasság hanyatlásából egyenesen a történeti egyháziasság által (is) képviselt világnézet összeomlására következtet.  Az Isten-világ-ember problematika az emberek döntő többsége számára továbbra is nyitott kérdés.  Nem született itt új, átfogó, a zsidó-keresztyén hagyomány által képviselt világnézetet meghaladó, azt felváltó világnézet. Ez még az átmenet, az útkeresés, a bizonytalanság kora. A „nem ateisták” nagy száma, valamint az „ateisták” alacsony száma nekem ezt üzeni. 

Csakhogy ez az átmenet nem a vallási hagyományból az ateizmus felé vezető út, ahogyan azt a világnézeti jövő máig ható nagy vízionáriusai, Feuerbach és Marx tanították, hanem éppen fordítva, átmenet a vallási hagyomány által képviselt világnézet újraolvasása felé. Meggyőződésem, hogy a zsidó-keresztyén világnézeti hagyomány újrafelfedezése előtt állunk.