Eurovision 2013 Grand Final: Swedish Reporter - youtube.com
Soha nem gondoltam volna magamról, még ennek a blognak az indulásakor sem (2011, november), hogy itt megjelenő megszólalásaim egy jó része amolyan kényszerű apologetikus szerepet fog rám róni. Ugyanis alapállásom a történeti egyházhoz és keresztyénséghez – mióta az eszemet tudom – mindig is kritikus volt, s az ma is. Most mégis meglepődve tapasztalom magamon, hogy nem tudok kitérni a szerep elől, mert egyre markánsabban rajzolódik ki a szemeim előtt egy olyan globális világnézeti mainstream, amely miközben semlegesen ártatlannak tünteti fel magát, valójában egyre agresszívabban a keresztyénség által képviselt hagyományos értékvilág és közösségi identitás felfüggesztésére tesz kísérletet.
Steinbach József püspök úr hívta fel a figyelmemet a legutóbbi Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének egyik jelenetére, amelyben a házigazda Svédország azzal tüntette ki magát, hogy bemutatkozásában két erőteljes utalásban is a több mint 120 milliós nézőközönség elé tárta véleményét vallási kérdésekről. (Egyébként a püspök jelezte, hogy a Reformátusok Lapja általa vezetett „Ige mellett” rovatának már leadott kéziratában ő is érintette ezt az ügyet, a megjelenés közelesen várható.)
Természetesen szót sem érdemelne, hogy a svéd emberek miben hisznek, vagy nem hisznek, ha mondjuk egy ökumenikus vallási műsorról lenne szó. Meg különben is, magam is úgy tartom, hogy mindenkinek szíve-joga megválasztania a maga hitét/világnézetét. Konzervatív keresztyénként elfogadom a világnézeti pluralizmust. Az ember szabad. Csakhogy miután ez az egész tematika a világ egyik legnagyobb, eredendően világnézetileg semleges médiaeseményén lett föltálalva, alapjaiban változik meg a helyzet. Itt már a médiasemény válik üzenethordozóvá, s maga a svéd bemutatkozás eme üzenet illusztrációjává. Aki egy kicsit is ért a médiához, pontosan tudja ezt.
Az egyik utalás egy rövid kis bemutatkozó film (ld. fent), amelyben a riporternek az volt az elsőszámú mondanivalója a svédekről, hogy meglehetősen ambivalens módon viszonyulnak a valláshoz (értsd, természetesen: a keresztyénséghez/egyházhoz), s eme bejelentett tényt a szerkesztők úgy gondolták irónikusan illusztrálhatni, hogy mutattak egy üres lutheránus templombelsőt, ahol a női lelkész egy pár gyermekét készült megkeresztelni, elkezdvén mondani, hogy „az Atyának, a Fiúnak, a Szentléleknek…”. Mire a nő közbevág, hogy ezt talán át lehetne ugorni, mire a férfi ráerősít, hogy ők ebben nem igazán hisznek. Érdekes. Eddig mindig úgy voltam tanítva, már az 1950-es évektől kezdve napjainkig folyamatosan, hogy a hit magánügy. De most kiderül egy 120 milliós nézettségű, szórakoztató TV műsor jóvoltából, hogy mégsem. Az ártatlan néző leül egy szórakoztató műsor elé, és hitoktatásban lesz részesítve. Teljesen össze vagyok zavarodva.
A másik utalás egy színpadi jelenet - Eurovision 2013 Grand Final - Interval Act (Sweden) - ugyancsak Svédország bemutatása, amikor megjelenik egy kereszt, körülötte svéd néptáncosok, majd a műsorvezető hirtelen lutheránus lelkipásztorrá vedlik át, s összead a kereszt előtt egy férfi párt, akik megcsókolják egymást.
Nem akarok most a két utalás üzenetével részletesen foglalkozni, s különösképpen nem szeretnék ismételten belebonyolódni az azonos nemű párok házasságkötésének vallási legitimációja körüli ma zajló, s messze nem csak a keresztyénséget érintő vitájába. Az viszont talán nem kérdés, hogy a bemutatkozás címén előadott fenti utalások masszív világnézeti tartalmakat hordoznak.
Különösen a színpadi jelenet, amely egy komplett történelemszemlélet, mintegy jelezve, hogy a Nyugat mai világnézeti polaritásának egyetlen kérdése van, s ez pedig a keresztyén hagyományhoz való viszony. A jelenet nyilvánvaló utalás arra, hogy svéd lutheránus egyház zsinata 2009-ben igent mondott az azonos neműek házasságára. (Ezzel egyébként nem kis belső feszültséget okozva, amelyről a The Guardian írt.) A két, egyházi áldással házasságot kötő férfi megjelenése előtt azonban néptáncosok formájában a kereszt körül megjelenik a régi hagyomány, s ekként kirajzolódik egy történeti „fejlődési ív”, „haladás a modernitásba”, amelynek az a tartalma, hogy a hagyomány által korábban rögzített közösségi normát új normatív tudat váltja fel. Ez a történelemszemlélet igen határozott világnézeti meggyőződést fejez ki, ráadásul erőteljes képi formában. A homoszexuális pár megjelenése ugyanis messze túlmutat a homoszexualitás egyébként valós problémáján, s a problematika körüli állásfoglalás alkalmas világnézeti pozíciók szimbolikus megjelenítésére.
Mi köze egy nemzetközi dalfesztiválnak bármiféle világnézeti meggyőződés, bármiféle hit közvetítéséhez? Miként illeszthető be a fenti két üzenet abba a ma általánosan elfogadott európai értékrendbe, amely éppen a világnézeti sokféleség primátusa alapján tartózkodik attól, hogy bármiféle világnézetet, hitet más világnézetekkel, hitekkel szemben a nagy nyilvánosság előtt előnyben részesítsen?
Csak emlékeztetőül: azt követően, hogy azon az emlékezetes Konföderációs Kupadöntőn 2009-ben Brazília nyert az USA ellen, s a brazilok letérdelve, imádságban adtak hálát a győzelemért, a FIFA (nemzetközi labdarúgó szövetség) rögtön lépett.
Hozott egy szabályrendeletet, melynek az a lényege, hogy a vallási meggyőződésnek semmi köze a sporthoz, s ezen elv alapján a játékosok nem vihetik a nyilvánosság elé egyéni meggyőződésüket. Úgyhogy Kaká a meze alatti híres pólóját az „I belong to Jesus” (Jézushoz tartozom) felirattal nem használhatta többé. Egyik kedvenc játékosom, a francia Ribéry sem vethet keresztet. Nem is láttam ezt tőle a tegnapi kupadöntőn.
Rendben van. Ha viszont az az általánosan elfogadott értékrend, hogy a világnézeti sokféleségben minden világnézetnek türelemmel kell viseltetnie a nyilvánosság előtt más világnézetekkel szemben, akkor miként volt lehetséges mégis, hogy az EBU (European Boradcasting Union/ Európai Műsorsugárzók Uniója), a főrendező, engedélyezte, hogy a fenti világnézeti tartalom százmilliós nézettségű műsor része legyen?
Azt kell gondoljuk, itt most az történt, hogy egy világnézet a sok közül úgy tüntette fel magát mint egyetemes érvényű, globálisan normatív világnézetet, s ekként zöld utat kapott. Mint az EBU missziói nyilatkozatából megtudjuk: „Its mission is to defend the interests of public service media (PSM) and to promote their indispensible contribution to modern society.” (Az a missziója, hogy védje a közszolgálati média szolgáltatók érdekeit és támogassa nélkülözhetetlen hozzájárulásukat a modern társadalomhoz.) Úgy tűnik tehát az Eurovíziós Dalfesztivál alapján, hogy ez a nélkülözhetetlen hozzájárulás a modern társadalomhoz a hagyományos értékvilággal és közösségi identitással szembehelyezkedő világnézet lehet, amely a fenti utalások alapján nem tekinti önmagát a legitim világnézetek egyikének, a pluralizmus egyik résztvevőjének, hanem sokkal inkább olyan kanonikus viszonyítási pontként értelmezi önmagát, amelyhez képest léteznek „más világnézetek”. Ekként, nem tartja tiszteletben a világnézeti pluralizmushoz való viszony ma általánosan elfogadott etikai kódexét, nem is tekinti önmagát magyarázatra szorulónak. Így eshetett meg, hogy a svéd bemutatkozásban közölt világnézeti tartalom egy nagy nézettségű szórakoztató műsor illusztrációjaként magától értetődő természetességgel közölt a világgal sajátszerű hiteket és közösségi normákat, és ezzel éppen az általa is fennen hangoztatott értékrend alapján megsértett más hiteket és más normákat.
Mondhatni erre persze, hogy a svédek csak magukról beszéltek (habár, szerintem, önmagukról is gyanúsan egyoldalúan és propagandisztikusan). Eszük ágában nem volt missziói tevékenységet folytatni. Ez blabla. Objektíve, akaratuktól függetlenül, mégis azt folytattak, éppen azáltal, hogy egy nagyszabású médiaesemény résztvevőivé váltak. Mint ahogy Kaká is, a pólójával csak magáról beszélt, de mégis, egyéni szándékától függetlenül üzent. Merthogy a meze alatti pólót nagy nézettségű meccsen hordta, nem pedig otthon, s ezt ráadásul a meccs végén láthatóvá is tette. Ő be lett tiltva, még arról az ominózus meccs-végi vallási jelenetről készült videó sem látható. Az is be lett tiltva. A You Tube visszavonta. A Dalfesztivál is üzent, de ez nem lett betiltva. Azt üzenték ártatlannak tűnő díszletekbe csomagolva, hogy a hagyományos keresztyénség mai maradéka is mehet a történelem darálójába.
Arról ugyan nem vagyok meggyőződve, hogy ez így is lesz. Sőt. Mint tudjuk, a történelem darálója titokzatos műszer, viszont racionálisan is megkérdőjelezhető az a felszínesség, naivitás és rövidlátás, ahogyan az ebben a műsorban is prezentált globális (értsd: nyugati) világnézeti mainstream ma is létező évezredes kultúrák hosszútávú viselkedéséről gondolkodik. (De erről majd máskor.)
Arról viszont meg vagyok győződve, hogy a szórakoztatóipar egyes vállalkozásai igen komoly világnézeti elkötelezettséget mutatnak eme, természetesen "világnézetileg semleges" történelmi látomás megjelenítése érdekében az öntudatában meggyengült európai keresztyének millióinak a szeme láttára.
Hozzászólások