Gerhest úgy tűnik felkavarta, hogy az élet része lett a politikailag motivált klerikalizmus, a minden csatornán áradó ideológia, és múltgyártás.

Klerikális szadomazo - index


Szerintem mindenféle világnézetet az legitimál, vagy mondjuk így, az tesz szalonképessé, hogy belefér más világnézetek türelmes elhordozása. Mondjon akárki akármit, ma igenis létezik egy általános, a konzervatív és a liberális világnézeti pozíciót is áthidaló világnézeti közmegegyezés a toleranciáról mint közös értékről, ami abban ölt testet, hogy a másik, a más virtuális vagy valóságos megsemmisítése ma már elgondolhatatlan. A türelmetlenséget a mai közbeszéd többnyire a konzervatív-jobboldali ideológiákkal rokonítja, miközben a másság tiszteletét a liberális értékvilág részének tekinti. De úgy tűnik, sajnos, a liberalizmusnak is megvan a maga szélsősége, amely miközben toleranciát hirdet, fundamentalista, doktriner, és a hozzá képest másságokkal szemben nemhogy nem toleráns, hanem kifejezetten agresszív és gyűlölködő.

Itt van Gerhes Gábor kiállítása, amelynek a nyelve ugyan a képzőművészet, de annál harsányabban világnézeti természetű, s amelyről Földes András azt írja, hogy „klerikális szadomazo”. Megjelenése - értelmezése szerint - „egybeesik a közéleti és politikai élet bedurvulásával”. Gerhes Gábor fotóművész tehát, akinek a korábbi munkásságát messze nem ez a kulturkampfos brutalitás jellemezte, hirtelen témát és képi világot váltott, válaszul arra – mondja Földes András – hogy „az élet része lett a politikailag motivált klerikalizmus, a minden csatornán áradó ideológia, és múltgyártás.”

Abban kétségtelenül igaza van Földes Andrásnak, hogy az utóbbi időben mintha valamiféle ideológiai elmozdulás lenne tapasztalható a magyar nyilvánosságban, amely abban mutatkozik meg, hogy megjelentek a konzervativizmus nagy témái, mint például a múlthoz való viszony, a nemzet, a közösségi identitás, a hagyomány, a hagyomány folytathatóságának a kérdései, s ekként természetesen a keresztyénséghez való viszony is. Ám igencsak felszínes szerintem az a vélekedése, hogy ez nem több valamiféle politikai kurzusnál, amelyhez úgymond csatlakozott a klérus is, így mesterségesen létre hozva egy ideologikus teret, amelynek a tartalma „a politikailag motivált klerikalizmus, a minden csatornán áradó ideológia, és múltgyártás.”

Sokkal inkább arról van szó szerintem, hogy a hazai liberalizmus a liberalizmus alapelveit egyébként megtagadva, ahelyett, hogy a múlthoz való, egyébként jogosan kritikus viszonyában a hazai liberális hagyomány folytatható szálait kereste volna (mert ilyen igenis van), hallgatólagosan egyetértett a kommunizmus hírhedt dogmájával, miszerint a múltat végképp el kell törölni, hogy a jövő birtokolható legyen. Ekként a rendszerváltozás után a hivatalos ateizmus letűnése nyomán maradt üres szellemi teret a liberalizmus úgy gondolta kitölthetni, hogy a történeti folytonosság kérdéseivel egyáltalán nem foglalkozott, mintha bizony a rendszerváltás magának a történelemnek a kezdete lett volna. Csakhogy a történelem virtuális felfüggesztése valóságosan nem szünteti meg a történelmet magát. Érdekes módon erre a liberális szélsőség még mindig nem jött rá, mint ez a képekben megfogalmazott hiszteroid reflexió is jelzi.

Nem kell itt múltat gyártani, merthogy múlt már van. Sokkal inkább nem kell úgy tenni, még a liberalizmusnak sem, mintha bizony a civilizációs-kulturális múlt egy kulturkampfos kézmozdulattal, vagy bármiféle virtuális-elvi mozdulattal a jelentől és a jövőtől minden vonatkozásban függetleníthető lenne. Nem azért jelent meg tehát újra a keresztyénséghez való viszony témája, mert úgymond ezt egyes politikusok meg a „klérus” egymással szövetkezve „kitalálták” politikai haszonszerzés céljából, hanem azért, mert évezredes folyamatok belső mozgását nem lehet akarnok módjára egyik napról a másikra mesterségesen felszámolni. Inkább azt a kérdést kellene feltenni, hogy miért a keresztyénség lett itt újra téma? Miért nem a hinduizmus vagy a buddhizmus?

Elismerem, az könnyen lehet, hogy a múlt újraolvasásának a napjainkban megjelent erősödő, megkerülhetetlennek tűnő igénye rengeteg problémát vet fel, szélsőségekben is megnyilvánuló feszültségeket is szülhet, s liberális oldalról úgy tűnhet fel, mintha itt bizony a múlthoz való viszony tematizációja már egyenlő lenne az általános fasizálódással, amelynek a célja a huszadik század legborzalmasabb, s benne természetesen a keresztyénséget is érintő hagyományainak kritikátlan restaurációja.

A mai ideologikus helyzet ilyen nem túlságosan fantáziadús liberális olvasatára adott szélsőséges képi válasz Gerhes Gábor kiállítása. Nem „klerikális szadomazo” ez, hanem a keresztyénség képi-virtuális megsemmisítése. Azt a vonalat most hagynám is, hogy nálunk ma a keresztyénség az egyetlen kultúrkör, amellyel ezt büntetlenül meg lehet csinálni. Ha ez az attitűd más vallásokkal szemben jelenne így meg, lenne itt égszakadás-földindulás, valamint sok-sok beszéd toleranciáról, tiszteletről, emberi méltóságról. Legyen elég most csak annyi, hogy ezt a keresztyének nevében kikérjük magunknak. Szegény Gerhes Gábor valami nagyot akart mondani, részben el is érte a célját, mert felkerült minden vágyálmok legvágyottabb nyilvános felületére, az Indexre, de attól ez még röhejesen unalmas, kisstílű és közhelyszerű, még ha amúgy a képek „művészileg” akár magas szintűek is lehetnek. Egyszerű ez. Ha nyilvánosságot akarsz, állíts Horthy-szobrot, vagy inszinuáld a keresztyénséget: ábrázolj, mondjuk, meztelen nőket liturgikus textíliákkal a fejüket letakarva.

A nagyobb baj az, hogy ez a szemléletmód liberalizmus elveinek is mélységesen ellentmondva, nem kritikus, hanem inkvizitóriusan türelmetlen, durván lerombolja a tolerancia értékvilágát. Klisészerűen militáns, démonizáló, a másik és a más képekben megfogalmazott elpusztítási vágya, amolyan évezredek óta ismert homeopatikus-mágikus gyilkossági kísérlet. Csakhogy most a nyilvánosság előtt, a művészi szabadság fennkölt eszméje mögé bújtatva. A keresztyénség nagy műgonddal kitervelt és megvalósított virtuális megsemmisítése. 

 

 

Ez a kiállítás a keresztyének szemében blaszfémia. Hiába mondja Földes András, hogy ez csak válasz a mai politikai kurzusra, meg hogy ez „csak” amolyan „klerikális szadomazo”, mintha bizony a képeken megjelenő keresztyén szimbolika kiterjedését ilyen mesterségesen le lehetne szűkíteni. Itt bizony egy vallás egésze lett brutális módon deszakralizálva. Persze, lehet, ez ma nem érv, hiszen ennek megértéséhez a vallási viszony empatikus és türelmes elfogadására lenne szükség, ami azonban, úgy tűnik, szétfeszítené a képekben közölt világnézeti korlátoltság kereteit. Úgy tűnik, ez a zsigeri antikrisztianizmus mint a kortárs művészetek egy vonulatának kedvelt toposza már kezd kifulladni, s a leplezetlen gyűlölet vulgaritásán túl már nem tud többet kínálni. Hol van ez már, mondjuk, Bergman keresztyénség-kritikájának eszméltető filmjeitől?

Meg kell mondjam, ennél többre tartom az elvi szintű liberalizmust. Konzervatív keresztyénként nekem ez a kiállítás a valódi liberalizmusnak okozott kár miatt is fáj. Végtére is, mint már e felületen mondottam volt, az ember tartozik magának annyival, hogy elvi ellenfeleit is becsülni tudja.

 

Hozzászólások