...tulajdonképpen MI is a zsidó-keresztény hagyomány?
Szikszai Szabolcs - http://reposzt.hu/comment/5418#comment-5418
Egy hete még a választások lázában égett ország, ma meg kezdődik a Nagyhét. Azt valóban nem lehet mondani, a Virágvasárnappal kezdődő hétről ma mindenki tudja, hogy mi is az értelme. Ám ettől még ez a kiemelt hét nap, s aztán a Húsvét mégis csak betör a jelenünkbe, s egy pillanat alatt visszarepít bennünket Jeruzsálem utcáira. Ez a zsidó-keresztyén hagyomány.
Szóval, egy hete még választások voltak. Naiv módon, én is azt gondoltam Székely Attila kollégámmal, és még sokakkal együtt, hogy ilyen egyértelmű eredmény után a kedélyek végre lecsillapodnak. Nyilvánvalóan tévedtem, és sok idő kell még, mire valamiféle konszenzusra juthatnánk a fölött, hogy mi is történt valójában. Nem csak a jövő ismeretlen, a múlt is. S közben, a pártok által közvetített világmagyarázatok vitáiban természetesen szóba került a keresztyénség, a közös emlékezet, a múlthoz, a hagyományhoz való viszony is. Ebből a szempontból írtam egy posztot a választásokról egy hete. Aztán hozzászólt kitűnő, ifjú szolgatársam, Szikszai Szabolcs, az Újragondoló alapítója és szerzője is, föltéve egy kérdést, hogy tulajdonképpen mi is ez a zsidó-keresztyén hagyomány? A kérdés azóta is foglalkoztat, mert nekem ez evidencia, személyes tudás, amelyre tudom a választ, még mielőtt feltenném a kérdést. Ezt a hozzállást lehet akár korlátoltságnak is tekinteni, ám már elég régóta az a sejtésem, hogy nem kell mindenre választ adni, hogy választ tudjunk adni rá. Olyan ez, mintha azt kérdeznék tőlem, mi az, hogy hit? Lehet ugyan rá válaszolni, de ettől még nem jutunk közelebb a lényeghez. Viszont lehet belőle doktorálni, hit nélkül is. Most sem tudok rá választ adni. Azt viszont tudom, hogy ma, a zsidó-keresztyén hagyomány vidékein Virágvasárnap van, kezdődik a Nagyhét, s nem tudom, kiben tudatosul, hogy évezredeket repülünk vissza az időben és helyszínekben, nem mintha időutazók lennénk, egy másik időbe és egy másik világba, hanem a mi időnkben és a mi világunkban. Számomra ez a hagyomány. A mi egységes időnk, amelyet nem érdemes holmi évszázadocskákban mérni, se visszafele, se előre. Átfogóbb folyamatok részesei vagyunk mi mind, még ha a mindenkori jelenbe zárva ez nem is mindig evidens.
Ami engem elszomorít az az, hogy a mai közbeszédben és gondolkodásban a látóhatár a múlt fele, s ebből következően a jövő fele is végzetesen beszűkült. Nem mintha a kulturális emlékezet mint a mindenkori közösségi önértelmezés alapja végleg elveszítette volna szerepét, hanem abban az értelemben, hogy ez az emlékezet alig tud már visszamenni az időben, legfeljebb néhány évszázadot, miközben évezredes, megszakítatlan folyamatról van itt szó. Még akkor is, ha ez a folyamat a mindenkori jelenből sokszor nem belátható, a felejtés homályába vész, nem is tűnik egységesnek, vagy egyenes úgy tűnik fel, mint valamiféle érzékcsalódás, konstruált történelem, amely valójában nem is létezik.
Lehet erről vitatkozni, mármint a zsidó-keresztyén hagyomány folytonosságáról, ma is identitásalkotó szerepéről, s arról, hogy ez ma lényeges-e vagy sem, hogy aztán az ember egyszerre csak szembesüljön azzal a ténnyel, hogy itt a Nagyhét, s aztán Húsvét. S ez, mármint az ünnep léte független attól, hogy egyébként az „emberek” a ma széles körben elterjedt elképesztő kulturális tájékozatlanságban és szekuláris öntudatlanságban, a jelenbe zárt idiotizmusban mit is gondolnak magáról az ünnepről. Nem Buddhára emlékezünk itt, sem nem Mohammedre, hanem egy zsidó ember, Jézus történetére, az ő különös sorsára, aki a zsidó páska ünnepét ment megünnepelni Jeruzsálembe, s keresztyén nézőpontból, Isten kikutathatatlan akarata folytán az ő története a keresztyén hit által kiemelődött a történetek sorából. Mondhatnám, különleges státuszt kapott, hiszen a keresztyén valóságértelmezés alapjává vált, olyannyira, hogy a zsidó Jézus hitben megőrzött története nem maradt a zsidó nép történetének egy felejthető epizódja, hanem egyetemes jelentőségűvé, kultúraalkotásra képes szereplővé vált. A zsidó Jézus története túlnőtt a zsidó hagyományon, de nem vált elválaszthatatlanná tőle (az ószövetségi világ-és emberkép nélkül az újszövetségi üzenet egész egyszerűen érthetetlen), miközben maga a zsidó hagyomány is megmaradt. Ez adja ennek a hosszú és meghatározó történetnek a kettős jellegét, belső dinamikáját, sőt feszültségeit is.
Azon ugyan lehet vitatkozni, hogy a hitben megértett Jézus történetének az üzenetét mennyiben őrizte meg a kulturális-közösségi emlékezet legfőbb intézményes letéteményese, a történeti egyház, ám azon már kevésbé, hogy ez az évezredes folytonosság, akárhogyan is, a zsidó hagyományra, s azon belül is konkrétan a zsidó Jézus történetére megy vissza. Ezt a keresztyéneknek illik nem elfelejteni, még ha a történelemben erre sokszor hajlamosak voltak is. Meg azon is lehet természetesen vitatkozni, akár a zsidó hagyomány felől is, hogy a felvilágosodás nyomán beállt szekuláris fordulat mennyiben roncsolta szét, vagy akár szüntette meg a keresztyén emlékezés folytonosságát. Ám azon már kevésbé, hogy a világnak ezen részén mégis csak az Ó-és Új Szövetség egységében megőrzött világmagyarázat vált a legfőbb viszonyítási ponttá. Nem a Koránnal vagy a Bhagavad Gita-val van nekünk problémánk, hanem a Bibliával. Ha egyáltalán.
Engem tehát mindig elszomorít az az európai vakság, amely nem képes belátni, vagy ha belátja is, nem képes beismerni, hogy évezredes, megszakítatlan folyamatról van itt szó, amelyet nem lehet valamiféle rövidre zárt emlékezettel a mitológia világába utalni, s nem létezőnek tekinteni. Nincs meghatározóbb ma sem a sokak által tévesen mitikusnak gondolt múlt jellegadó kezdeteinél. Vagy ha úgy tetszik, ám legyen, nincs valóságosabb a "mítosznál". Sokkal inkább ki kellene tágítani a látóhatárt visszafele. Igen, évezredek történetére, s meglátni, hogy még ma is Jeruzsálem-Athén-Róma sugárzásában élünk.
Talán így jobban megértenénk egymást, itt Magyarországon is. Zsidó-keresztyén hagyomány? Igen, igen, igen. Ez a mi közös történetünk, és a mi közös, egyetlen időnk. Nincs más.
Ma pedig, Virágvasárnapon, Pápáról Jeruzsálembe megyek felidézni a hitben megőrzött Jézus történetét. A történetemet. Ez a zsidó-keresztyén hagyomány.