A politikus, amikor választások idején buzgón fényképezteti magát templomban, körmeneten, kéri az Isten áldását magára és másokra, a „népére”, nem tesz mást, mint parazita módon ráakaszkodik sokak vallásos hitére, Istenbe vetette bizalmára, belehelyezi magát egy olyan transzcendentális mezőbe, ahol semmi keresnivalója nincsen. Azt a látszatot próbálja kelteni, hogy az ő hatalma, akárcsak az ókori, középkori fejedelmeké, királyoké, császároké, egy felsőbb akarat révén jött létre és egylényegű azzal. Ezt a látszatot erősítik a közpénzzel jól kitömött „bevett egyházak” képviselői szószéken és oltár mögött, internetes fórumokon és magánbeszélgetésekben, amikor arra biztatják a híveiket, hogy szavazzanak a „krisztusi elkötelezettségű, keresztény értékrendű” politikusokra.
Nos, fogalmam sincs, mi van egy politikus fejében, amikor templomban fényképezteti magát, meg körmeneten vesz részt. Lehet, hogy politikai haszonszerzésből teszi, lehet, hogy közben rohadtul unatkozik, de még az is előfordulhat, hogy szerencsétlen pára nem csak hogy politikus, hanem a tetejébe még keresztyén is. Ez bizony eléggé meglepő fordulat, bizonyos szubkultúrából kitekintve már-már egyenesen az elgondolhatóság határait súrolja.
Egészen tragikomikus, ahogyan ez a mai balliberális oldal némely képviselője mennyire nem érti ezt az országot. Nem is tudom, sírjak-e, vagy nevessek. Itt van ez az írás Huszár Ágnestől, kedvenc oldalam, a Galamus rendszeres szerzőjétől, aki, ha jól sejtem, megpróbálja rekonstruálni azon mechanizmusok egyikét, amely ennek a kormánynak a népszerűségét megalapozza. S a szerző ezt boncolgatva rámutat a – nevezzük így – vallási effektusra. S bizony, eljut a szokásos közhelyig, hogy ez a politika csak kihasználja az emberek vallásos érzületét, s az a sok hülye keresztyén meg ájultan borul a politika képviselőinek lábai elé. El van nekünk, keresztyéneknek magyarázva, hogy ez az egész folyamat voltaképpen a vallásos érzület transzplantációja egy politikai viszonyba, csak ezek a szerencsétlen templomba járó jámbor és öntudatlan lények ennek nincsenek tudatában. Átformált vallási bódulatukban tulajdonképpen nem is tudják, hogy egy pszichotikus szemfényvesztés áldozatai, s emberekbe vetik bizodalmukat Isten helyett. Pláne, ha ennek a fals bizalomnak további inspirációt ad a pénz, az egyház kitömött zsebe, akkor szinte szárnyal a magukat keresztyénnek beállító politikusok iránti vallási hódolat. (Arról most ne is beszéljünk, hogy pénzzel kitömött egyházról beszélni a kifosztottság évtizedei után eléggé demagóg szöveg. Jobb, ha leszögezzük: a rendszerváltás után az egyházakat egyik politikai oldal sem akarta teljesen kárpótolni. Ebben bizony nagy volt a soha ki nem mondott megegyezés: az egyházakat anyagilag függő helyzetben kell tartani.)
A cikkben felvázolt teória szerintem teljesen hamis vágány. Nem kell ilyen bonyolult hatásmechanizmusra gondolni, sokkal egyszerűbb dolgokról van itt szó. – De ezt majd a végén. Itt az elején viszont határozottan ki kell mondani: semmi kedvünk ahhoz, hogy Orbán Viktort összekeverjük az Úr Istennel. Ezt kikérjük magunknak. De haladjunk sorjában.
Először is nem értem, hogy míg a balliberális káté folytonosan azt sulykolta, hogy ez az ország állítólag nem keresztyén többé, miféle érdeke fűződne egy politikusnak papok, meg keresztyének előtt bájologni? Ha odamegy, és még fényképezteti is magát, akkor azzal is számolnia kell, mint ahogyan számol is, hogy vajon az ő nyilvános részvétele egy templomi ünnepségen hoz-e, vagy visz szavazatokat? De van itt egy nagy-nagy dilemma: hogyan lehetséges az, hogy egy állítólagosan nem keresztyén országban egy templomi show segítségével szavazatokat lehet szerezni? Mégpedig nem is keveset. Miként lehetséges az, hogy ezek az állítólagos álkeresztyén politikusok parazita módon ráülnek az állítólag már alig létező keresztyénségre, s már kétszer is kétharmados többséget szereztek? Ha én egy nem keresztyén ország lennék, nemhogy kétharmadot, de egy százalékot sem adnék nekik. Ha én egy nem keresztyén ország lennék, bizony büntetném azt a politikust, aki a keresztyénséget politikai jelszóként a szájára veszi, vagy aki egy keresztyén templomban merészel megjelenni, ott kamerák előtt pózolni. De hát ez a sok nem keresztyén, ez a nem keresztyén ország mégsem büntet. Érthetetlen. Ellentmond minden, a keresztyénség hazai helyzetéről készült statisztikának. Hát, ez valóban óriási dilemma. Ehhez képest a világegyetem tágulása, vagy a semmi kérdése, vagy a fekete lyuk óvodásoknak való feladat.
Nem lehetséges, hogy ebben az országban mégis csak van valami olyasmi, hogy keresztyén hagyomány, lelkület, érzület, kultúra, bánom is én? A genius loci, hogy ilyen teljesen abszurd és irracionális dolgot mondjak? Én a balliberális véleményformálók helyében elkezdenék gyanakodni, hogy mégis csak van itt valami, ami állítólag szerintük már nincs is.
Nos, mint ebből a cikkből (is) kiderül, a hatásmechanizmusra megvan balliberális válasz: a keresztyének hülyék. Egy csomó öntudatlan ember, középkori tudattal, akik fejlődésükben megrekedtek, s még nem jutottak el arra megdöbbentő felismerésre, hogy a politikusok hatalma tőlük származik. Elhomályosult vallási tudatuk megakadályozza őket abban, hogy közvetlen összefüggést lássanak hatalom és szavazat között. Nosza hát, fel-fel, ti rabjai a földnek! Eljött az öntudatra jutás pillanata: „A közéleti szenteskedés az emberi bizalommal való aljas és cinikus visszaélés. Vegyük már észre: a politikusok hatalma tőlünk származik, mi adjuk nekik, amikor rájuk, a pártjukra szavazunk.”
De miből gondolja a cikk írója, hogy ez a hatásmechanizmus így működik? Ha tehát a keresztyén ember rádöbben, hogy van némi köze a politikai hatalom fenntartásához, akkor máris megváltozik a helyzet? Ez valóban ilyen egyszerű lenne? Nem vagyunk mi, keresztyének lenézve itten?
Nem kell itt ilyen bonyolult fejtegetésekbe kezdeni, hogy megértse a balliberális oldal a titkot. Sajnálom, hogy ennyire nem értik. Pedig nagy szükség lenne baloldalra, s nagy szükség lenne a liberális gondolatra is. De ez így nem fog menni. S ha a balliberális oldal most azon nyavalyog, hogy nincs hatalmi ellensúly, s valóban nincs, akkor először önmagukat kellene megkérdezni. Talán kicsit több empátia kellene.
Pedig olyan egyszerű. Ez elmúlt évtizedek alatt nem kellett volna demonstratív módon szembe menni a hagyományainkkal, a szokásainkkal, a kultúránkkal, nem kellett volna lenézni és leparasztozni ezt a népet, nem kellett volna hülyének tartani a keresztyéneket, nem kellett volna a polgárpukkasztást piedesztálra emelni. Nem kellett volna ennek a népnek a pofájába vágni, hogy ami régen jó volt, az mára immár szemét, s minél abnormálisabb valami, annál inkább érték. Tisztelettel kellett volna beszélni az úgynevezett hagyományos értékekről, s nem kellett volna azt sugallni, hogy aki ezekben még hisz, az nettó idióta, apakomplexusa van, saját kis csökött hagyományába zárt reflektálatlan ösztönlény. Nem kellett volna szembeállítani múltat és modernitást. Satöbbi, satöbbi. S még ha nem is értenek vele egyet, tisztelni kellett volna azt, ami állítólag már nem is létezik: igen, a hagyományos érzületet, az otthonosságot, a lelkületet, amely amennyire megfoghatatlan, mégis annyira makacsul ellenáll mindenféle racionalizáló tudálékosságnak és okoskodásnak. Ez ilyen egyszerű. Nagyjából ennyi elég is.
S ebbe az elfogadó, de nem feltétlenül egyetértő attitűdbe még bőven beleférne egy baloldali vagy liberális világkép. Ha meg a kulturális sokszínűség az alapérték, pláne. Vagy empatikus liberalizmus és baloldaliság nem is létezhet? Miféle elvi alapja van annak, hogy a liberalizmus vagy a baloldaliság szükségszerűen militáns és doktriner? S mint Huszár Ágnes állítja, a jelenlegi politika kihasználja az emberek vallásos érzületét? Nem tudom, de tegyük fel, hogy így van, vagy van ilyen is. A vallás, mint a manipuláció eszköze. Mi sem áll tőlem távolabb, mint a politika ártatlanságába vetett hit. De ez a hatásmechanizmus titkának megfejtése szempontjából lényegtelen. Mert ha még így is lenne, a helyes következtetés akkor sem az, hogy akit kihasználnak, az mind hülye, hanem az, hogy talán van itt valamiféle történeti eredetű kölcsönös rezonancia, valamiféle megfoghatatlan kulturális-vallási-érzelmi mi tudat, közösségi emlékezet, az a bizonyos nem létező valami, amelyet talán érdemes lenne megérteni.
Nos, ez az, amit a balliberális oldal sohasem értett meg, s azt hitte, ha elvont politikai jelszavakból alkotott doktrínákat úthengernek használ, elérhet a körúttól a faluig, el egyenesen az emberek lelkéig és tudatáig. Nem értek el. Mert ahhoz érteni kellene ennek az országnak a lelkületét. Azt a valamit, ami állítólag már nincs is, de zavarba ejtően mégis van. Otthon kellene lenni itthon. Nagyjából ennyi.
Sajnálom. Pedig református keresztyénként lehetnék én akár liberális vagy baloldali is.
Hozzászólások