Ha megkérdezünk egy jövőkutatót a következő pár év nagy trendjeiről, ugyanazt halljuk, mintha tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt tettük volna fel a kérdést. És nemcsak a jövőkutatók válaszaiból gondolhatnánk azt, hogy egy egész szakma beszélt össze, hanem a tudományos tényekből kiinduló (ún. hard) science fiction-szerzők regényeiben is ugyanaz a pár téma tűnik fel Jamais Cascio jövőkutató szerint.
Azt mondják, hogy addig ér valamit az élet, amíg van előttünk valamiféle elképzelés, valami cél, valami vágy, ami hajt bennünket előre, amíg van valami jövőképünk. Ha ez megszűnik, akkor beáll a zavar, a tanácstalanság, csak valamiféle vegetálás van ideig-óráig, aztán megállíthatatlanul jön a leépülés, a megsemmisülés.
Az fenti cikk nem kevesebbet állít, minthogy azok, akik hivatásszerűen a jövővel foglalkoznak, egy ideje nem tudnak mit mondani, nem tudnak újat mondani. Mintha a túlzott technikalizálódás irányába elcsúszott civilizációnk jelene nem engedne teret a kreativitásnak, innovációnak. Leszoktunk az álmodásról, a gondolkozásról, vagy ha próbálkozunk is, csak nagyon sablonosan tudjuk tenni, leszűkült mozgástérben. A szabad szellem beszűkült volna?
Pedig azt mondják egyesek, ma már nincsenek gátak és korlátok, és nem is szabad semmit korlátozni. És csak elgépesedésnyire vagy elállatiasodásnyira telik belőle?
A jövő tudósai nem tudnak mit mondani az emberről, ha valami jövőképet festenek is, az is csak technikai jellegű. Teljes az elbizonytalanodás a jövőt illetően. A cikk egyenesen kulturális, politikai és gazdasági vakságról beszél a jövőkutatáson belül.
Hol van már a régi magabiztosság, hogy még egy kevés idő, és eljön a Kánaán. Lehet, hogy úgy léptünk túl az „aranykoron” hogy jószerivel észre sem vettük – különösen is itt a „kevésbé szerencsés történelmi fejlődésű országokban”? És most kell megfizetni az aranykor árát? Nem jött be a kincstári optimizmus, hogy a technika megváltja az embert. Ne feledjük, a gépeket is emberek kezelik!
Talán most, amikor a futurológusok elhallgatnak, nem ártana megszólalni a Biblia igazságának. Mert a Biblia nem a technikáról beszél, még ha a Jelenések könyve fenevadjának bélyegét akár emberbe ültethető microchipekkel is lehetne modellezni, és kézzelfoghatóvá tenni.
Lehet az emberiségnek jövőképe, az ökumenikus imahét témája is kapcsolódhat ide, ami az elváltozás volt. Egy gyökeres fordulat, ami nem következik logikusan a zajló folyamatokból, mert külső hatás eredménye. Lehet az emberiségnek jövendője, jövőképe: Isten országa. Lehet az emberiségnek jövőképe: a gonosz nem marad büntetés nélkül. Lehet az emberiségnek jövőképe, mert Krisztus nem csupán múltbéli tanító, hanem a jelen és a jövő valósága.
Persze hogy merülhetne fel mindez abban a jövőkutatásban, amelyik önmagán belül keresi a világ a megoldást!? Amely adatokat táplál számítógépekbe és végigfuttatja a lehetséges x+1 variációt. A gép azonban csak a meglévőket kombinálja, variálja, azokból alkot. Véges elemből véges variációt. Elértünk volna a variációk végére?
Az ember nem gép! A végtelen Isten lelke lakik bennünk, s ő tágítja a lehetőségek körét a gép által kiszámolhatóból valami olyanná, „amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szíve meg sem gondolt.” Én ezért merek álmodni és bízni a jövőben.
Hozzászólások