A Magyarország–Szlovénia férfi kézilabda-mérkőzés végén, egy perccel a sípszó előtt az RTL Klub megszakította az élő közvetítést. Helyette a 6-os lottó sorsolását adták.
Az RTL Klub levágta a kézimeccs közvetítésének legvégét, kiborultak a nézők - 444.hu
Pünkösd vasárnapnapjának délutánján kis kikapcsolódásképpen kézilabda mérkőzést néztem: a magyar válogatott a szlovénokkal játszott. Mivel ez világbajnoki-selejtező volt, ennek megfelelően a tét sem volt kicsi. Főleg, hogy most kellett annyi előnyt összehozni, ami majd a visszavágóra is kitart, így minden gólnak külön jelentősége lehet a jövőt illetően. A mérkőzés változatos volt, többnyire mi uraltuk, olykor már öt góllal is vezettünk, amely előny a vége felé háromra olvadt. Az utolsó percre ugrott a mutató, és nálunk volt a támadás joga. A magyar szakvezető időt kért abban a reményben, hogy egy leendő utolsó eredményes támadás majd négyre hizlalja az előnyt. És ekkor történt az, ami teljesen ledöbbentett.
A kommentátor közölte, hogy most a 6-os lottó sorsolása következik, és akit érdekel a meccs vége, az majd megnézheti este a Sport Klubon a teljes mérkőzést az utolsó perccel együtt. Így a végső, nem egész egy perc helyét átvették a bájvigyorgó lottósorsolók.
Nem vártam/várok sokat az RTL Klubtól, de hogy ennyire semmibe vegyék a nézőket, az már kicsit sok. A történtek fényében értettem csak meg, hogy miért siránkozott annyit a kommentátor, hogy milyen sokat áll a játék a törlések miatt. Nos, van ilyen, ez is a játékkal jár. Értem én, hogy műsorterv, meg reklám, meg a lottó, meg miegymás, de hogy egy fontos, izgalmas mérkőzésnek nem várják ki pont az utolsó néhány másodpercét, az megmagyarázhatatlan.
Nem akarok szakmai tanácsokat osztogatni, de annyi kreativitás lehetett volna a csatornán a közvetítés felelőseiben, hogy akár megosztják a képernyőt egy percre, akár húzzák kicsit az időt a sorsoláson, hogy a mérkőzés utolsó néhány másodperc beleférjen a közvetítésbe. Így olyan volt ez, mintha a nagy sietségben valaki a ballábas cipőjét már nem vette volna fel az amúgy szokásos, normális öltözetéhez. Ezt már nem kis bakinak tartanánk, hanem egyenesen nevetségesnek. Az mondanák, hogy az ilyen emberrel valami komoly probléma van. A közvetítés felelőseiről csak annyit: ha valakik ennyire nem tudják az utolsó perc jelentőségét a kézilabdában, azok ne közvetítsenek mérkőzést. Hiszen a gyors játékban még az utolsó percben is bármi megtörténhet, ezért anélkül nem kerek a történet.
Sajnos azonban ezt a frusztráló sietséget, értetlenséget nemcsak a mérkőzésen kell/ kellett átélnem. Többször érzem ezt, különösen is a nagy ünnepi úrvacsorás istentiszteleteinken. Azon már túltettem magam - nem nagy örömmel -, hogy sokan pánikszerűen elhagyják a templomot az úrvacsorára készülő ének alatt minden kérés, felhívás ellenére. Szoktuk ugyanis javasolni, hogy még a valami okból a nem úrvacsorázók is maradjanak velünk, énekben és imádságban legyenek részesei a közösségnek. „Másnap is lehet úrvacsorázni, akkor kevesebben vannak, az ünnepek első napján túl hosszú már így az istentisztelet.” vagy "Mi már előző nap úrvacsoráztunk!"- hangzik némely jó templomostól az érvelés. No, meg rajtuk kívül ott vannak még – sportból véve a hasonlatot – az „egy félidős” keresztyének, akik időnként be-benéznek egy-egy meccsre, akarom mondani ünnepi istentiszteletre, de mindig meggyőzik magukat, hogy az egészre max. 45 perc fordítható. Nem igazán ismerik a szokásokat/szabályokat, vagy rég elfeledték őket; gondolják elég ennyi is, hogy azért valamennyire képben legyenek. A második félidő, az úrvacsora már felesleges, az első félidőben már látták a lényeget, feltérképezték az erőviszonyokat, letudták a kötelezőt Istennél. Felettébb szomorú, de nem zárhatjuk be a templomajtót, nem ragaszthatunk le senkit, hogy márpedig a második félidő vége előtt nincs kimenetel, hogy a két félidő együtt adja a teljességet. Van, aki a színházból is elmegy az első felvonás után. Olykor az előadás kritikájaként, máskor pedig teljes értetlenségét/műveletlenségét/dilettantizmusát vagy éppen türelmetlenségét elárulva. Még egyszer mondom, hogy bár szomorú vagyok a kifelé igyekvőket figyelve, de az ő érvelésüket még érteni vélem.
De ami igazán frusztrál az az, mikor nem egy esetben azt látom, hogy valaki kijön úrvacsorázni, és a bor vétele után már nem a padja, hanem egyenesen a kijárat felé igyekszik. Talán az ilyenek meg is jegyzik magukban: "A megkapott kenyérrel és a borral már „megtaláltuk, amit lelkünk kedvel”. A többi már minek. Már úgysem történik semmi az utolsó percekben. Már úrvacsoráztam." Semmi intelem, semmi hálaadás, semmi áldás, semmi záróének, semmi kézfogás. Azon már nem múlik semmi. Valóban az istentisztelet lényegtelen elemei ezek? Akkor vajon mit gondol/ért meg az idő előtt távozó az úrvacsora lényegéből?
Szeretettel üzenem a sportközvetítés illetékeseinek, hogy a mérkőzésnek akkor van vége, mikor lefújja a bíró. Nem egy perccel előtte, még akkor sem, ha lehet, hogy már nem változik az eredmény az utolsó másodpercekben. Még akkor sem, ha az életbe vágó 6-os lottó sorsolás követeli magának a képernyőt.
Szeretettel üzenem minden református testvéremnek, hogy az úrvacsorás istentiszteletnek sem akkor van vége, mikor mi úgy gondoljuk, bármilyen fontosnak is tűnik valamilyen egyéb körülmény. (Természetesen nem egészségügyi, biológiai szükséghelyzetekre gondolok!) Ha belekezdünk, ha igazán elfogadjuk Krisztus hívását, akkor éljük is végig a vendégséget, és ne rövidítsük/silányítsuk le dilettáns módon, mert ezzel azt áruljuk el, hogy fogalmunk sincs a lényegről, és nemhogy másokra, de még az Úr Istenre sem vagyunk tekintettel, ha egyéb érdekeink úgy kívánják.
Hozzászólások