A Kaposvári Egyetem vezetése ragaszkodik ahhoz, hogy az oktatók és a hallgatók a mindennapokban és különösen az ünnepi eseményeken az alkalomhoz illő öltözékben jelenjenek meg - tudatta az intézmény vezetése az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
A Kaposvári Egyetem ragaszkodik az öltözködési előírásokhoz - origo.hu
Tudom, hogy fiúk, férfiak számára ez nem annyira érdekes téma, de mi női hölgyek gyakran megállunk reggel a szekrény előtt, és mustrát tartunk, s jön a nagy kérdés: Mit is vegyek ma fel?
Befolyásol az időjárás, befolyásol az, hogy milyen teendőim lesznek, hol kell megjelennem. Mindenek előtt természetesen az ízlésvilágom, a stílusom, mert a gardróbom darabjait leginkább ezek alapján válogattam össze. Az, hogy mi van rajtam, valahol jeleket küld a külvilág felé, hogy milyen is vagyok, ki is vagyok valójában. Igaz ugyan a mondás, hogy nem a ruha teszi az embert, de az is igaz, hogy az ember egyik meghatározó metakommunikatív megnyilvánulása maga a ruházkodás, a megjelenés. Mennyire illik viselőjéhez az, amit hord? Mennyire ápolt és tiszta, az amit felvesz, és aki felveszi? Mennyire márkás, drága, vagy éppen csóró cuccokat visel? Mit akar hangsúlyozni önmagából? Mit tükröz az összkép? Mennyire felel meg az adott helyzetnek, alkalomnak? Kikkel vállal közösséget, kiket reprezentál, ha felvesz egy uniformist? Nemre, szociális státuszra, foglalkozásra, etnikai, politikai, vallási hovatartozásra, vagy akár családi állapotra is kaphatunk információt az öltözékből. A régebbi, talán olykor már avíttas beszabályozott formákat gyorsan felváltotta a minden mindegy, mindet szabad verzió, mely ideológiával társítja az addig is olykor-olykor felszínre törő ifjúi lázadást. „Mert nekem jogom van hozzá! Így tudom kifejezni, megvalósítani önmagam! Ebben engem ne akarjanak meggátolni, mert azzal a személyiségem sértik meg! Ez elnyomás és diktatúra, mely ellen a szabadság nevében tiltakozni kell!"
Nagy port kavart a médiában néhány kaposvári egyetemista demonstratív akciója a bevezetett öltözködési szabályok ellen. Lázadó egyetemisták és egy tanáruk igen látványos, médiabarát tiltakozási formát választott, mikor is a mezítelenre vetkőzött. Íme a szabadság bajnokai! Nem hiába színészhallgatók, nagyon hathatós performance-t eszeltek ki.
Mi is itt a fő galiba? Szerény véleményem szerint eddig sem volt tanácsos pl. egy vizsga szitucióban túlzott agresszivitást vagy szexualitást kifejező kinézettel megjelenni. Ugyanígy nem tanácsos ilyen megjelenéssel bármilyen oktatási intézménybe belépni. A baj az, hogy úgynevezett íratlan szabályokat nagyon nehéz írásba rögzíteni. Mert rögtön adott a támadási felület: Mi az, hogy túlzottan rövid? vagy Ki szerint túlzott? Mennyi a sok smink? Egy fekete rúzs és körömlakk mennyiségre ugyanannyi, mint egy alig észrevehető rózsaszín, de hatásában egészen más. Mennyi a sok parfüm? Vannak dolgok, amiket egzakt módon nem lehet meghatározni. Szokták mondani, hogy ha valaki nem érzi, vagy nem akarja tudni a határokat, annak úgyis hiába magyarázod. Mindent nem lehet beszabályozni, mert akkor kilométer hosszú lista kell, és még akkor is kimaradhat valami. Az íratlan szabályokat éppen ezért nem annyira írásba kell foglalni, mint inkább megélni, átadni, átörökíteni, belenevelni a következő generációkba. Első renden a családban, s csak utána az oktatási intézményekben. Igen is érezze rosszul magát az, aki egy ünnepélyen szakadt cuccban jelenik meg, és ne ő legyen a vagány, menő alter gyerek, aki hatalmas egyéniség. S talán nem árt olykor – az átörökítés folyamatában – a magyarázat sem. A „CSAK” többnyire nagyon kevés. Valljuk be, vannak szokások, melyek elavultak, ma már mosolyogni valóak, de van sok minden, ami megtartásra érdemes.
Talán a diáksággal sem árt elbeszélgetni arról, hogy miért is járunk iskolába, hogy millió-egy hely van, ahol kifejezheti egyéniségét valaki extrém öltözékével, kinézetével, de az iskola nem ez a hely. El lehet mondani, hogy számos más módja is van az egyéniség megmutatásának az oktatási intézmények berkein belül, sőt bátorítani is kell az önkifejezésre a diákokat. Valaminek a puszta tiltása önmagában ritkán vezet eredményre.
Eszembe jut, hogy még teológa voltam, mikor egy legáció (ünnepi gyülekezeti szolgálat) után néhányan beszélgettünk. Az egyik társunk nagy lelkendezve mesélte: „Képzeljétek, megbeszéltem a presbitériummal, és megengedték, hogy nadrágban prédikáljak!” Kicsit elkerekedett a szemem, és spontán kicsúszott a számon: „Megengedték? Nekem soha eszembe se jutott, hogy ebben az ügyben bárkitől is engedélyt kérjek.” Azóta is több nadrágkosztümöm van, mint szoknyás, és soha nem volt belőle gond. Azt hiszem ez az az eset, ahol az íratlan szabály – szolgálathoz, palásthoz méltóan megjelenni – felülírta az írott dresszkódot..
Még egy utolsó gondolat. Mivel az ember társas lény, részei vagyunk egy szociokulturális közegnek, éppen ezért nem csak a saját választásunkon múlik, hogy milyen hatással vagyunk a másik emberre. Más szavakkal: tekintettel kell lenni a másikra is, a másik érzékenységére. Egy demokráciában meg állítólag a többség véleményét nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Pál apostol szavai a mai napig, ebben a témában is eligazítanak:
„Mindent szabad nekem, de nem minden használ”, és bár a bálványáldozati hús fogyasztásával kapcsolatosan tanítja az apostol, de a külső megjelenésre is érvényes: „Vigyázzatok, hogy szabadságotok valamiképpen megütközést ne váltson ki az erőtelenek között… Ezért tehát, ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább nem eszem húst, hogy őt meg ne botránkoztassam.” Mert nem ez a lényegi dolog. Nem ezen múlik az üdvösségem, hogy eszem-e húst vagy nem.
Átfodítva az egyetemi dresszkódra, mindössze annyi lenne a summa: nagyfokú kiskorúságra és céltévesztére utal, ha egyetemistaként ezt kérdést olyan fontosnak tartja valaki, hogy képes legyen érte akár extrém módon is demonstrálni. Állítólag ugyanis még mindig azért iratkozunk oktatási intézménybe, hogy a tudásunkat gyarapítsuk.
Hozzászólások