Bejelentette lemondását parlamenti beszédében Schmitt Pál államfő, akitől múlt héten megvonták doktori címét. Azt mondta, anélkül kiáltották ki csalónak, hogy lehetősége lett volna reagálni az őt ért plágiumvádra. Az államfő a parlamentben napirend előtt beszél elvesztett doktori címéről.
Az embernek a bűneset óta ritkán adatik meg, hogy egyértelműen jó (fehér) és egyértelműen rossz (fekete) között kelljen választania. Ilyenkor igazán csak a teljesen vak, nagyon buta vagy megvezetett ember választja a rossz megoldást. Ilyenkor talán kevesebb a vita, könnyebb a döntés. (Persze olykor ebben is tudunk, mi emberek „nagyot” alkotni.)
De a hétköznapok ritkán fekete-fehérek. Teszünk valamit, mondunk valamit, s utána már nincs egyértelműen jó megoldás. Megindul egy lavina, amiből nem egyszerű kiszállni, és nem lehet sérülés nélkül megúszni a helyzetet. Sokszor annyi mozgásterünk marad, hogy a sötétszürke és a világosszürke áll előttünk, ebből kell választani. Olykor szinte alig eltérő szürkék. Akkor már teljesen mindegy? Hiszen úgyis csak a baj lesz belőle, bármelyiket is választja az ember?
Úgy gondolom az is nagy felelősség - bármennyire is leszűkítettük saját bűneinkkel vagy leszűkítette mások bűne a mozgásterünket -, hogy két rossz közül a kevésbé rosszat válasszuk.
Valahogy ez villant be akkor, amikor meghallottam a köztársasági elnök lemondását. Neki már igen leszűkült a mozgástere. Két rossz közül a kevésbé rosszat választani is nagy dolog, ha megkésetten is, ha egyre fogyó levegővel is, de nem kivárni, amikor már végleg nincs tovább. Ezért a választásért mégis köszönet illeti a távozó köztársasági elnököt, akkor is, ha véleményem szerint ezt korábban sokkal méltóságteljesebben is el lehetett volna intézni.
De haladjunk kicsit tovább, túllépve a lemondás közvetlen megítélésén. Nem lehet megkerülni az őszinteség kérdését sem. Nem vagyunk tökéletesek, hibázunk. De amíg a hibákat takargatja az ember, amíg be nem ismeri, hogy bizony nála is szorít itt-ott a cipő, addig csak „növeli, ki elfedi a bajt” (Illyés Gyula: Bartók című verse. Gyorsan odaírtam, nehogy a plágium vádja engem is elérjen :-) ) Amíg megpróbálunk a hivatalunk, korábbi érdemeink, kapcsolataink stb. háta mögé, vagy mások bűne mögé bújni, addig folyamatosan rontjuk választási esélyeinket, egyre szürkül a paletta előttünk, egyre nehezebb dönteni. Ugyanígy járunk a struccpolitikával is, a homokba dugott fej sötétségében megint minden egyszínű.
Egyetlen katarzis, egyetlen felszabadító szó lehet: vállalom, beismerem, amit tettem, akármi is lesz a következménye. És érdekes módon innentől kezdve újra színesedik a paletta, könnyebb lesz a döntés. Különösen is visszahozza a színeket, ha még bocsánatot is tudok kérni. Bár szó szerint nem hangzott el Jézus ajkáról, esszenciálisan mégis ott van tanításában, hogy boldogok a bűnbánó bocsánatkérők, mert nekik megbocsáttatik. A golgotai kereszten a jobb oldali latornak is igencsak elfogyott a levegője. Mondhatnám, őt is egyre inkább sürgették, kényszeríthették a körülmények, nagyon szűkült a mozgástere: már csak egy-két mondatnyira lehetett ereje. És még e leszűkült helyzetben is volt értelme lépni. Nem volt értelmetlen a döntés, az a mondat, amit kimondott Jézusnak, ellentétben a bal oldali lator káromlásával. Lehetne szidni őt is, hogy miért nem előbb, miért csak most, rá lehetne olvasni összes elkövetett vétkét, sulykolni lehetne a fejébe, hogy reménytelen, értelmetlen minden, hogy micsoda gazember, de miután szól/dönt, Jézus megbocsát neki.
Nem ismerem a lemondás hátterét, direkt nem olvastam kommenteket, elemzéseket, véleményeket, mielőtt leírtam ezeket a sorokat, hogy senki ne befolyásoljon. Úgy látom lesz megint bőséges felhozatal a médiában. De legalább egy percig hadd ne legyenek sejtéseim, hadd higgyem azt, hogy valóban az ország érdeke, a hivatal tekintélyének helyreállítása lebegett az elnök szeme előtt, hogy valami megszólalt benne. Ugye, most naiv vagyok!? Ne firtassuk.
Mindenesetre a történet üzenete számomra:
1. Becsüljük meg, ha elkülönülnek a színek a döntéseink előtt a palettán. Meg lehet köszönni az Istentől kapott tisztánlátást.
2. Ha egyre inkább szürkül palettánk, és egyre nehezednek a döntéseink, szűkül a mozgásterünk, a kisebbik rosszat választani is feladat és felelősség.
3. Ne nyugodjunk bele a paletta egységes szürkére váltásába, visszanyerhetőek a színek a bűnbánat, a bocsánatkérés és ennek folyamán megtapasztalt krisztusi kegyelem által. És így már lélekben is megérkeztem a nagyhétre.
Hozzászólások