Homo ludens: a Tünet Együttes Voks című darabjában a nézők a székükre készített kis eszközzel szavazhattak a Trafóban, hogy éppen a színpadon zajló táncelőadást szeretnék látni, vagy inkább sötétben hallgatnák az 1938 és 1944 közötti Magyarország rádióhíradóit. Aztán fordult a kocka. Könnyű felbosszantani egy demokratát.

A választást elcsalták, a néző játszik - origo.hu

 

Egy vasárnap délelőtt ½ 10 

Helyszín: egy református templom valahol Magyarországon

Megérkeznek az első gyülekezeti tagok az istentiszteletre. Az ajtóban kézfogással fogadja őket 1-1 presbiter és egy kis kütyüt nyom a kezükbe. A kütyün 4 gomb van: 1. Ének   2. Imádságos csend 3. Bibliaolvasás 4. Prédikáció. Kezdetben még van idő magyarázni. Minden érkezőt kiképeznek a presbiterek: „A mai istentiszteleten az fog történni, amit a többség szeretne. Csak az lesz a dolga, hogy megnyomja a gombot, mikor mit venne szívesen a következő órában, és amire a legtöbben szavaznak, azzal folytatódik a liturgia. Nincs megszabva, hogy hányszor nyomhatja meg bármelyik gombot.”


„No, én tuti, hogy 5 perc után leszavazom a prédikációt. A lényeget 5 percben is el lehet mondani.” – mondja kajánul egy kritikus 40-es értelmiségi. „De jól jönne egy kis csönd, legalább nem érzek majd lelkiismeret furdalást, ha elkalandoznak a gondolataim, vagy ha elveszítem a fonalat a prédikáció közben. Nyomok egy kis csendet, és így  összeszedhetem végre a gondolataimat!” – mondja egy másik érkező. „Nekem oda se adja azt az izét, nem hoztam olvasószemüveget! Különben sem valók már nekem ezek a dolgok, még véletlen el találom rontani! – tiltakozik egy idősebb néni. „Ének és Biblia egymás után. Milyen jó volt a passiós istentiszteleten is! Egy kis csöndet is iktassunk közé.” – jegyzi meg egy fiatal, miközben sorra próbálja ki a gombokat.

¾ 10
Egyre nagyobb számban érkeznek a hívek. Nincs már idő magyarázni, nincs idő a kommentekre, csak  egymás után mindenkinek a kezébe nyomják a „szavazógépet”. "Majd az istentisztelet elején úgyis elmondja a lelkész, ha akarja, mi meg úgyis tudjuk, mit kell tenni."- gondolják magunkban az osztást végző presbiterek. Van, aki leül, csendben vár, de látható, hogy a kiosztott kütyük izgatottságot, némi feszültséget generálnak. „Tudja, én nem voltam templomban az elmúlt pár hétben, most valamilyen választás lesz? Papot, vagy presbitériumot választunk?” – fordul oda a padban mellette ülőhöz valaki. „Csak nem a bankkártya pinkódját kell beütni, hogy direktbe kérjék el tőlünk az egyházadót?” – morog megint más a bajusza alatt. A várakozás egyre növekszik. Persze X-ék két égedelem gyereke már szét is kapta a kütyüt, mert izgatta, őket, hogy vajon a technika ördöge, a templomba is beteszi-e a lábát, s ha igen, okozhat-e itt is galibát. Ezalatt Y-nék tinédzser lánya már bepróbálkozott egy fülhallgatóval, hátha valami MP 27-es készülék ez az izé, és valamelyik alkalmazásban csak talál legalább egy-két jó zenei demo felvételt. De a többség csendben és várakozóan ül, s hallgatja a harangszót.

10 órakor, mint mindig elkezdődött az istentisztelet.

Belép a lelkész, s elindul a szószék felé orgonaszó közepette. Senki nem mozdul, míg valaki hátul véletlenül rá nem tenyerel lapozás közben a kütyüre: 2. gomb: csendes imádság. Hirtelen elhallgat az orgonista, mindenki csak áll. Aztán mindenki meghajtja áhítatosan a fejét, de ahogy telik az idő, még a legkegyesebbek is felnéznek, s tekingetnek jobbra és balra: csak nem áramszünet van? Ekkor az egyik bennfentes presbiternek eszébe jut, gombot kéne nyomni. Már nyomja is az 1-t. Mindenkinek mutatja is a környezetében felemelt hüvelykujját.

Van, aki veszi a lapot és megnyomja az 1-t, de van, akinek fogalma sincs, hogy mit helyesel annyira. Megszólalnak a kezdőének hangjai, majd ülve folytatódik a második ének. Legalább 3 versszak van kitéve a táblán, de lehet ebből több vagy kevesebb is. Néhányan rájönnek a gombok igazi szerepére. Gyorsan váltakoznak a liturgiai elemek. Vannak, akik sportot űznek a gombok nyomogatásából. Egyesek élvezik a zűrzavart, de a nagyobb többség egyre rosszabbul érzik magát. Vannak, akik nem értik mi történik, s nem is nyúlnak a kütyühöz. Mielőtt kitörne a teljes káosz, megszólal a lelkész a szószéken: "Kedves Testvéreim! Mai istentiszteletünkön szerettem volna szemléltetni, hogy mit ér a demokrácia, ha nincsenek mindenki által elfogadott keretek, ha nincs elég információ, ha csupán a magát aktivizáló kisebbség vagy olykor többség, vagy éppen a véletlen dönt. Jó lenne, ha megértenénk, hogy Isten nem azért alkotott rendet a káoszból, hogy oda térjünk vissza… Bármennyire szeretjük hangsúlyozni egyházunk demokratikus voltát, Isten Igéje nem demokráciáról ( a nép/ a többség uralmáról), hanem theokráciáról (Isten uralmáról) szól. És Isten adott keretet az életünknek, van, ami nem népszavazáson dől el.  Mindig is voltak, és lesznek, akiknek, az apostol szavaival élve, ettől „viszket a fülük”. A kütyük innentől fogva nem működnek, kifelé menet a persely mellé le lehet őket tenni.”
És az istentisztelet folytatódik a maga megszokott menetében.

Tudom, lehetne ennek a történetnek, gondolatkísérletnek több és egészen másféle befejezése is. Szeretném kinyitni a lehetőséget, kedves olvasó, gondold végig, te mit kezdenél a kütyüvel, mi történne a te gyülekezetedben, ha ott kerülne kiosztásra egy vasárnapon.
És mielőtt azt mondod, micsoda őrültség, gondolj csak bele, hogy mi sokszor kütyü nélkül is tudunk szavazni az istentiszteleten is, a gyülekezeti életben is. Leszavazunk programokat, mert nem áldozunk az időnkből, leszavazzuk olykor az úrvacsorát, mikor az átvezető ének alatt az úrasztala helyett arccal a kijárat felé fordulunk és indulunk. Leszavazzuk a konfirmációt, mikor a hosszabb istentisztelet miatt inkább azon a vasárnapon nem is jövünk el templomba. Leszavazzuk az istentiszteletet is, mikor azt mondjuk a lelkésznek, elég, ha csak egy hónapban egyszer jön, s így a költség se lesz olyan sok stb.. 
Nem azt mondom, hogy nincs helye, és nem kell a visszajelzés istentiszteleteinken, a gyülekezeti életben és nem lehet beleszólni ezek alakításába. Sőt, az egy külön posztot is megérne, hogy mennyire nem működik a jobbító szándékú véleménynyilvánítás egyházunkban. Ki tudja elfogadni, pl. elviselni, ha nem csak dicséretet kap a prédikációjára?! (Utoljára talán teológus korban, és akkor is többnyire nehezen) Nemrég egy továbbképzőn beszélgettünk is róla, hogy örvendetesek az egyházkerületünk által megjelentetett prédikációskötetek, de mennyivel tanulságosabbak lennének szakavatott elemzésekkel és kritikával.
Másik oldalról épp a leírtak figyelmeztetnek, hogy a lovak közé sem lehet csak úgy odadobni a gyeplőt, csak akkor, ha előtte már nagyon, de nagyon bejáratottak, s még akkor is ott a demokrácia bukásának a lehetősége, főleg ha válogatás nélkül mindenkinek csak úgy l'art pour l'art van szavazata. 
 

Hozzászólások