Manapság május 1-e az emberekben kellemes emlékeket kelt (majális, napsütés, pihenés), de tudjuk-e, hogy a munka ünnepének eredete véres eseményekhez, politikai küzdelmekhez nyúlik vissza.

Május 1 a munka ünnepe - egy kis történelmi háttér - kulturpont.hu

Az ünnepeknek is megvan a maga történetük, melyek gyakran függetlenednek azoktól a tartalmaktól, történelmi eseményektől, melyek létrehozzák, meglapozzák az ünnepeket. Manapság szinte mindegyik ünnepünk előtt szokásos a média részéről közvélemény-kutatást végezni arról, hogy mit is ünneplünk az adott napon, és aztán szörnyülködve megállapítani, hogy sokaknak fogalma sincs, hogy mi okból van az adott ünnep.Ma én is végzek egy kis kutatást május elsejével kapcsolatban, az emlékeimben fogok kutatni. 4 évtized 1-1 emlékét teszem egymás mellé, meglátjuk mennyi köze van május 1 eredeti tartalmához.


1970-es évek második fele:


Kisiskolásként kötelező volt ünneplőbe öltözni (kék nyakkendő, fehérblúz, sötétkék szoknya), és már kora reggel gyülekezni a város egy adott pontján, ahonnan órás várakozás után vonultunk el lufikkal, zászlókkal, botra kötözött krepp-papírokkal, lelkesítő mozgalmi dalokkal a Tanácsköztársaság úton (ma Szent István út) a megyei tanács előtt felállított tribün előtt, és „lelkesen” integethettünk az ott felsorakozott pártvezetőknek. Az egyik évben nemcsak iszonyú hideg volt, hanem még az eső is esett. Örültünk, mikor a fagyoskodás után már végre elindultunk, de mire a tribün közelébe értünk, le kellett vetni a kabátokat, hogy egységes képet mutassunk. Adni kellett ám a formára! Az eső egyre inkább szakadt, s teljesen átitatta a krepp-szalagokat, melyek különböző színekben folytak alá a fehérblúzokon. Megnéztem volna a sok „ázott verebet” a tribünről, akik szivárványszínben „pompáztak”. Vajon mennyire voltunk méltók a nemzetközi munkásosztály harcos elődeihez? Gyerekek voltunk, és iszonyúan fáztunk, s csak az otthoni azonnali forrófürdő mentett meg attól, hogy –ne adj' Isten- komolyabb szenvedésekkel/betegséggel is adózzunk a munkásság szent ügyének.


1980-as évek közepe:
Végre, végre, végre, ha már újra május 1 van, és vonulni kell, legalább most nem kell ünneplőbe öltözni! Mivel sporttagozatos iskolába jártam, megtehettem, hogy nem az iskolával, hanem a sportegyesületemmel vonulhassak. Nem volt se nyakkendő, se krepp-papír, se szoknya. Az ETO zöld-fehér melegítőjét vehettem fel, s jelezve, hogy a sportolók között hova tartozunk, kajaklapátot vittünk magunkkal. Ezt örömmel tettem. Ha már fel kell vonulni, legalább olyanok között mentem, akik közé szívesen, sőt büszkén tartoztam, s azt vittem magammal, ami úgyis szinte hozzánőtt a kezemhez a heti 8-9 edzés közepette. Jó volt kilógni a kisdobos- és úttörőhordák tömegéből, s inkább egy olyan közösséghez tartozni, ahol a teljesítmény, a kitartás, a szorgalom, a fegyelem számított mindenféle ideológiai szósz nélkül. Talán nem véletlen, hogy akkori csoportunkból később még olimpiai bajnok is lett.

1993. május 1
Ezt sosem fogom elfelejteni. Megnyílt a világ, s élve egy lehetőséggel, éppen ösztöndíjas évemet töltöttem az angliai Oxfordban. Micsoda május elseje volt. Micsoda más hagyomány, amit az un. ’May Day’ magába foglal. Hajnali 3-kor csörgött a vekker, hogy a többiekkel együtt elérjünk a Magdalen College-hoz, ahol már nagy sokaság gyülekezett. A többség átbulizta az éjszakát, s kissé viseletes és kapatos volt, de annál hangosabban és szélesebb mozdulatokkal kepesztett a college felé. S mikor a nap első sugarai megjelentek, a college tornyában egy hagyományos ruhákba öltözött fiúkórus köszöntötte énekkel a felkelő napot, a beköszöntő Májust. Amint elhalt az ének, elszabadult a pokol: többen ruhástól ugráltak be a torony melletti hídról a Temze mellékfolyójába, a Cherwellbe, különböző zenekarok szólaltak meg, emberek összekapaszkodva táncoltak és vigadoztak. A gyökerek a pogány napkultuszba nyúlnak vissza, ma a diákság nagy örömünnepe, a tavaszi megújulás ünnepévé lett. Aki szeretne valamit megsejteni a hangulatból, annak ajánlom a hivatkozást és R. Attenborough: Árnyékország című filmjét, mely C.S. Lewis életét dolgozza fel, és a film egy epizódja is jól bemutatja a ’May Day’-t is. ( Ettől függetlenül is minden szempontból ajánlom a filmet megnézésre!)

 

2012. május 1.
Gyönyörű szép az idő, hétfőn végre sikerült elvégezni azokat a dolgokat, amiket folyamatosan halogattam, hogy majd a hosszú hétvégén. Éppen ezért ezen a szabad napon (ritkaság számba megy! ) kirándulni megyek anyuval. Neki sem árt egy kis kiruccanás a hosszú tél és betegség után. A mai uticél: Nagyszombat (Trnava). Olyan helyet kerestem, ahol van mit nézni, nincs is túl messze, és még nem jártam arra. A távolság nem vészes kb. 100 km. Odafelé átmegyünk Szencen is, a kocsiban majd elzengünk egy zsoltárt, emlékezve a hely híres szülöttjére: Szenci Molnár Albertre. Szívesen ismerkedem határon túli, történelmi szempontból is fontos városainkkal, emlékhelyeinkkel. Hol is alapította az egyetemet Pázmány Péter? Hol írta Kodály a Stabat Matert, melyik volt az ő alma matere? Hol halt meg Nagy Lajos királyunk? Megannyi darabja a történelmünknek, melyről épp e poszt megírásával párhuzamosan tájékozódom, mi merre található. És kedves olvasó, lehet, miközben te e sorokat olvasod, én élettel és valósággal töltöm meg az összegyűjtött ismereteket Május 1-én Nagyszombatban.

Nos, négy különböző május 1. négy különböző évtizedből. Vajon melyiknek van köze az ünnep eredeti tartalmához? Úgy érzem, igazán semelyiknek sem kapcsolódik a munka ünnepéhez, a három nyolcashoz: 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás. Mindegyiknek a tartalma egészen más volt: egy kellemetlen nyűg, egy büszkén vállalt odatartozás a hivataloshoz képest valami igazabbhoz (nem is beszélve az átlagból való kilógás öröméről), egy más kultúra örvendező hagyományának élménye, egy kis történelmi barangolás. Ha nem fog meg egy ünnep, ha nem vagyok tagja annak a hagyományközösségnek, mely létrehozza az ünnepet, ha valamiért nem releváns számomra annak tartalma, attól még ünnep van, legfeljebb megtöltik/megtelik/ megtöltöm ilyen-olyan tartalommal. Egyetlen messzire vezető gondolat még a végére, hogy legyen min rágódni az emlékmorzsák megosztásán túl: nem ugyanaz történik egyházi ünnepeinkkel is sokaknál, mint ami az én május elsejémmel? Tudunk-e, akarunk-e, kell-e, lehet-e valamit tenni az ünnepek átértékelődése/átalakulása ellen?