Az év 50. napja. A héber Sosanna nevet a biblia görög és latin fordítással Susanna alakban vette át, ebbõl lett a magyar kiejtés. A héber név jelentése: liliom. A néphagyomány szerint Zsuzsanna napja elviszi a havat, zöldellni kezd a fű, és megszólalnak a pacsirták, jelezve a tavasz közeledtét.
Akarva akaratlanul elindult egy sorozat itt a Reposzton. Úgy tűnik ebben az évben ki-ki a saját neve napján soros az írással. Bálint megadta az alaphangot nem is olyan régen, gondoltam a Zsuzsanna nap sem kevésbé jeles napja az évnek, megér néhány perces tűnődést. Ez az év 50. napja, és ha jól összeszedjük magunkat mi, Zsuzsannák, a havat is elvisszük magunkkal. Idén úgyis volt belőle elég. Már csak a pacsirtáknak kell kicsit besegíteni – ma magasan repülni és énekelni – és itt is lesz a várva várt kikelet. Gyerünk dalos madárkák és druszáim, mindent bele!
De hogy is kezdődött minden? Nem nekem szánták ezt a nevet, hanem édesanyámnak. Nagyapámnak nagyon tetszett ez a név, és a lányának akarta adni. De mit ad Isten, a rokonság beelőzött. Nagypapa testvérénél nem sokkal korábban kislány született, és „elorozta” a dédelgetett nevet. Így anyu szorgos, dolgos nagyanyja nevét kapta, bár ott meg az anyakönyvezésnél bakiztak és Sára helyett Sarolta lett. Ami nem jött be nagyapának a lányánál, bejött az unokájánál. Anyu jól ismerte nagypapa „csalódásának” történetét, így a lányunoka neve nem is lehetett kérdéses egy percig sem, csak a Zsuzsanna nevet kaphatta.
Ez van, ezt kell szeretni. Sokáig nem igazán kedveltem a nevem. Persze, az ember mindig mást akar, mint ami van. Volt egy babám, és Évinek neveztem el, és kijelentettem, hogy márpedig én is Évi leszek. Egy jó ideig eltartott ez az „Évi-korszakom”. Aztán lecsengett ez is, egyre inkább megbarátkoztam a meglévő névvel. Először csak tényként elfogadtam, később megszoktam, ma már igazából kedvelem is.
Engem annak idején Rétalapon, otthon kereszteltek (ennek oka is egy külön történet), akkor még nem Győrben, hanem ebben a kicsi faluban laktunk. Már lelkész voltam, mikor alkalmam nyílott betekinteni a bőnyi gyülekezet anyakönyvbe (ennek az eklézsiának a szórványa Rétalap), s megkeresni a keresztelési bejegyzésemet. Nem kellett sokat kutakodni, de mikor rátaláltam, majd hanyatt vágódtam a meglepetéstől. Az anyakönyvben a Zsuzsanna név mellett egy másik keresztnév is bejegyzésre került. Ez a név nem volt más, mint az Éva, de ez a második keresztnév semmilyen más iraton, hivatalos papíron, semmin, soha sehol sem szerepel(t), kivéve az anyakönyvet. Soha nem is használta senki. Az okot ma sem tudom, hiába kérdeztem édesanyámat, hiába kérdeztem a keresztelő lelkészemet, senki nem mond semmit, senki nem tud semmit, senki nem emlékszik semmire. TITOK. Annyit azért sikerült kipréselnem anyuból, hogy neki mindig tetszett az Éva név. De akkor miért nem lett két nevem hivatalosan is?!
De miért is akarok én mindent tudni és érteni? Mindenesetre mai napig emlékszem a furcsa érzésre, hogy mire igazán összebarátkoztam a Zsuzsannával – bár leginkább a Zsuzsát használom, szembesülni kellett vele, hogy – ha nem is hivatalosan – de van egy másik nevem is. Ott jöttem rá, hogy már nem tudnék, és nem is akarok azonosulni egy másik névvel. (Az már csak egy újabb apró érdekesség, hogy mikor bátyám megnősült egy Évát hozott a házhoz.)
Kis nyüansz az is, hogy úgy tűnik, hogy nem csak a hajszín vagy frizuraváltás jelzi a nőknél a nagy változásokat, hanem akár a névhasználat is. Míg egészen a gimnázium végéig mindenki mindenhol Zsuzsinak hívott, a teológián elkezdődött a máig is tartó Zsuzsa - és gyorsan mellétársult - Zsuzsa néni korszakom.
Szép bibliai neved van! - hallottam többektől is. Hamar megtanultam, hogy liliomot jelent. Ez már határozottan jól csengett. És bár a külföldiek számára kihívás a kiejtése –főleg ha csak írva látják -, könnyen megtalálható a megfelelője más nyelvekben is. Micsoda csalódást jelentett, mikor ráébredtem, hogy a Zsuzsanna és a vének története nem is szerepel a protestáns Bibliában! Olyan szívesen azonosultam volna a történet pozitív főhősnőjével, nem utolsó sorban Zsuzsanna szépségével! És még fürdeni is nagyon szeretek! Mitől fosztott meg a kanonizálás!
Később annál nagyobb örömmel vettem tudomásul, hogy a Jézust szolgáló asszonyok között volt egy Zsuzsanna nevezetű. Azt hiszem, körülbelül ekkor történt igazán békekötés köztem és a nevem között. Jó név ez, és ha ennyi marad meg rólam, mint druszámról a Bibliában, akkor már túl nagy baj nem lehet.
Egy szomorúságom azért van. Már több mint 19 éve van lehetőségem megállni a keresztelőkút mellett, de még egyszer sem mondhattam el: Zsuzsanna vagy Zsuzsa, keresztellek én téged, az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Úgy tűnik, kiment a nevem a divatból. Ettől függetlenül azért még reménykedem, hogy egyszer ez is megadatik.