A nagyhét a tavasz újjászületésre koncentrál, a természet megújulása a test és a lélek megújulását is hozza. A magyar falun a parasztok egészen a közelmúltig a nagyhét tiszteletére nagy gonddal megtisztították az egész portát, beleértve az istállót és melléképületeket is. A szerszámokat is letisztogatták, kifényesítették. Különös gonddal készültek ilyenkor az évi gyónásra, szentáldozásra is. Az édesanya szigorúan gondoskodott róla, hogy minden gyermek és még a béresek, szolgálók is mind elvégezzék. A húsvét táján végzett gyónást még a 20. század elején is a gyóntatócédula (schedula confessionis) igazolta, ilyet ma is találni régi imádságoskönyvekben. 

Nagyhét - wikipédia        

Minden ünnep előtt- így most is, még a böjt elején, időben - elhatároztam, hogy most majd igyekszem lélekben igazán ráhangolódni az ünnepekre. Persze újra és újra azzal szembesülök, hogy a mindennapi tennivalók maguk alá gyűrnek, és csak azt veszem észre, hogy nem is tudom hogyan, de már nyakig benne vagyok az ünnepben. Most is már túl vagyunk virágvasárnapon, még 2 nap és kezdődik a Nagyhét igazán „fajsúlyos” része. A sportolásnál szokták hangsúlyozni a bemelegítés szükségességét. Könnyen húzódás, egyéb sérülés lehet a vége, ha ezen spórolni próbál az ember. Könnyen padlóra küldheti magát, mielőtt még igazán élvezhetné a mozgás örömét, sőt, hosszantartó nyűgöt, bajt is magára zúdíthat a bemelegítés kihagyásával.
Mégis újra és újra elsunnyogjuk a bemelegítést. Néha azt érzem, hogy csak üres kifogás, kegyes szólam, hogy mi belsőleg, lelkiképpen éljük meg a böjtöt, a készülődést, holott valójában a tetten érhetőség elől bujdokolunk, a bemelegítés hiányát leplezzük ilyen módon.


Hányszor halljuk: „Nincs ünnepi hangulatom.” Mitől is lenne? Attól nem jön meg, ha ezerrel takarítani kezd az ember. Attól sem, hogy vadászik valamilyen elfogadható árú és minőségű sonkára. De még a festett valódi tojás, pláne a csokitojások sem hozzák el az igazi húsvétot, és még a szánk ízét is elrontják, ha kiderül, hogy csak rossz minőségű ételbevonóból készültek.
Most meg mintha még az időjárás is összeesküdött volna ellenünk, hogy ne legyen húsvéti hangulat. Ha így folytatódik, a nyúl kölcsönkérheti a mikulás szánkóját, és inkább a csizmákba pottyantja a tojásokat, mint hogy a kertekben próbálkozzon, mert ki se látszik a hóból. A szó szoros értelmében a természet sem melegít be nekünk húsvétra.
De milyen is a húsvéti hangulat? Karácsonyra még csak-csak lenne ötletünk. De most – minden hó ellenére – mégis húsvét jön. Milyen a húsvéti hangulat? Valami tavaszias? Valami, ami kicsábít a négy fal közül? Valami, ami megmozgat, megbizserget? Valami, ami megújulást, frissességet sugároz? Valami, ami véget vet a szürkeségnek? Valami, ami reménységet, életkedvet, derűt közvetít?

             


Nos, a külső körülmények nagyon nem kedveznek semmilyen húsvéti hangulatnak. És itt most nem csupán az időjárásra gondolok. Úgy tűnik, mintha a fagy, a halál nem akarna engedni, mintha soha sem jönne el a tavasz. Úgy tűnik, mintha sok magányos, vagy olykor kisebb nagyobb falkákba tömörülő farkas éhesen és fáradtan kóborolna a télben, s mivel tartalékaik kimerülőben vannak, már mindenre rácsapnak, vicsorognak és vonyítanak, olykor – jobb híján- egymásnak esnek. A gyengébbeknek, a szerencsétlenebbeknek egyre reménytelenebbnek tűnik a túlélésért folytatott harc. Minden egyre hidegebb, szürkébb és fakóbb. Lehet-e még valamit kikaparni a hó alól? És nem jön a tavasz, elveszett a reménye. Ebből az alapállásból nincs mit várni az ünneptől. Talán kicsit kevesebb vicsorgást, s valamivel több harapnivalót.
Bár néha az én gondolataimra is megpróbál rátelepedni ez a hangulat, vagy inkább lehangoltság, olyan jó azzal a reménységgel leküzdeni, hogy mégis jön a tavasz. Kivillannak a hó alól az apró színes virágok. Nem vesztek el a színek. Megvannak a hírnökök. Alkalmat lehet és kell is teremteni rá, hogy erre figyelmeztessük egymást.
A délelőtti egyházmegyei presbiteri konferencia után szombat délután gyülekezetünkben családi húsvétváró délután volt. Programok kicsiknek és nagyoknak. Már hagyománnyá vált ez nálunk a virágvasárnapot megelőző szombaton. Jó is, hogy kicsit kötelez már ez a hagyomány. Amennyi minden volt ezekben a hetekben, csak úgy magunktól biztos nem kezdtünk volna szervezni egy ilyen délutánt. De mivel már évek óta bevéste magát ez a nap a missziói munkatervbe, így fel sem merülhetett, hogy esetleg idén kihagyjuk. De jó, hogy volt ilyen kényszer, mert megérte fáradozni! Mert a fagyból valami felengedett egy-egy boldog gyermekarcot látva. Elkezdtek visszatérni a színek. Végiggondolva, tervezve a nap történéseit, kellett, hogy tudatosuljon bennem is az ünnep közelsége. Számomra  a program  leginkább reménységes tavaszpillanata a napot záró zenés áhítat volt. Mészáros János Elek csodálatos énekes bizonyságtételét hallgatva igazán megérkeztem az ünnepekbe. Olyan erővel áradt szét a tavaszi fény és melegség a templomban, hogy elmosott minden fáradságot, szürkeséget. Aki ott volt, már nem érkezik elgémberedett tagokkal, lelki bemelegítés nélkül az ünnepre.


Miért osztom meg mindezt? Csak azért, mert ha nem teremtünk és keresünk tudatosan alkalmakat, készülődésünket elnyelik a szürke hétköznapok, nem fogjuk észrevenni, és nem fogjuk megélni az ünnepi pillanatokat sem. Pedig most hitünk legszentebb titkait fogjuk ünnepelni. Nem lehet csak úgy becsöppenni a feltámadás örömébe a golgota gyötrődései nélkül. Nem nyílik meg előttünk csak úgy a kereszt titka, ha nem tudjuk, ki is az, mit is tett az, akit oly kegyetlenül odaszegeztek a fára.
Húsvéti hangulat? Tavasz a télben? Létezik ilyen?  Igen. Mennyei Atyánk folyamatosan munkálkodik ilyen tavaszpillanatokon, hogy kellően bemelegítve érkezzünk az ünnepekre. 

 


 

Hozzászólások