Szombaton a gáton házasodott össze egy pár, akik mind a ketten katonák és aznap lett volna az esküvőjük. Füsi Csaba zászlóst és Miletics Andreát végül a katasztrófavédelem vezetője adta össze. Így végül az élet úgy hozta, hogy munka közben kellett összeházasodniuk, de ezt egyáltalán nem bánták. 

Esküvő a győrújfalui gáton - hír.ma

Az elmúlt napokban Győrújfalu neve bevonult az ország köztudatába. Első hallásra talán csak beszédes neve miatt tették volna sokan valahol a Kisalföldre, Győr közelébe a falut. Biztos lett volna olyan is, aki óvatosabban nyilatkozik, mert a név alapján nem lehet 100% biztos az ember, hiszen Győrvár pl. Vas megyében van. Nekem elsőre az jut eszembe róla, hogy havonta egyszer járunk ki istentiszteletet tartani ebbe a kis faluba egy maréknyi reformátusnak. Rögtön jönnek mellé az arcok is.
Az elmúlt napokban mindenki megtudta, hogy a Mosoni-Duna partján fekszik ez a település a Szigetközben. Szinte minden híradásban szerepelt a neve, lélegzetvisszafojtva vártuk a híreket, hogy vajon tart-e még a gát. Megfordultak ezen a hozzánk közel eső területen fontosabbnál fontosabb emberek, felvonult a védelmi munkálatokhoz hivatásosok és önkéntesek sokasága. Aggódva hallgattuk, hogy ki kell telepítni a falu lakosságát. Valódi nevesített és névtelen hősök és hősnők küzdöttek a gáton, és még mindig dolgoznak az utómunkálatokon. Helybéliek és távolról érkezők vállvetve küzdöttek. Menteni, védeni, amit és amíg lehet. Egyre inkább úgy néz ki, megnyugodhatunk, sikerrel jártak. Azt hiszem sokak emlékezetébe bevésődik az elmúlt hétvége.
Különösen is 2 katonáéba. Akik terveztek valamit a hétvégére, szombatra. Nem is akármit. Hogy összekötik életüket. Egyik barátnőm éppen most érkezik az esküvői előkészületek finisébe. Látom mivel jár ez. Bár sokan -ő is - úgy fognak neki, hogy nem csinálunk belőle nagy ügyet, ahogy a nagy nap közeledik egyre inkább elragadja a házasulandókat és közvetlen környezetüket a hév, az izgalom. Sokszor nézem végig, beszélem végig fiatal párokkal az esküvő előkészületeit.Gyakran mondom, higgyék, el, ha ők ketten ott vannak az Isten színe előtt, és egyet akarnak, a többi már csak körítés.  De látom, még a legszolidabb verziókban is sok dologra ki kell terjedni a figyelemnek. Mert akárhogy is vesszük, jó esetben két helyen is meg kell jelenni  (anyakönyvvezető, templom), ott előre egyeztetni kell a részleteket, valamit mégis fel kell venni az alkalomra, és talán kevesen mennek a sarki Mc Donald’s-ba hamburgerezni az igenek és az eskük elmondása után. Először ötletelés, véleményegyeztetés, elhatározás, sok kisebb és nagyobb döntés, kivitelezés. Aztán reménység szerint öröm, vidámság, jól eső fáradság és kellemes emlékek.
Ember tervez, Isten végez – mondja a bibliai alapozottságú közmondás. Mert könnyen közbejöhet valami. Nem tudom Füsi Csaba és Miletics Andrea mióta tervezte a nagy napot. Mi minden volt egyeztetve, lefoglalva, hol és kikkel akartak együtt lenni. Valószínű, a tervezésben szó sem volt Újfaluról, gátról, s főleg nem zöld pólót, terepszínű katonanadrágot és surranót szándékozott magára venni menyasszony és vőlegény a nagy napon. De jött az ár. És jött a munkába hívó parancs. Ember, katona kell a gátra. Mit lehet tenni? Lehet felmentést kérni? Ma van a mi nagy napunk, értsék meg, mióta terveztük. Elhalasszák az egybekelés napját? Van ennél fontosabb, hív a kötelesség. Ráérünk még, majd sor kerül erre is. Vagy tekintsük rossz ómennek a helyzetet, fújjuk le az egészet?


Nekem nagyon tetszik a pár megszületett döntése. Alkalmazkodnak a kialakult körülményekhez. Teszik, amit a hívatásunk diktál, de nem feledkeznek meg egymásról, közös tervükről sem, hanem hozzáigazítják a lehetőségekhez. Ha Győrújfalun, akkor Győrújfalun. Ha a gát tetején, akkor a gát tetején. Ha munkaruhában, akkor munkaruhában. Ha csak pár percben és munka közben, akkor pár percben és munka közben. De ott és akkor fontos volt ez a pár perc együtt.  Ott és akkor fontos volt kimondani az igent. Az a pár lopott (?) vagy inkább tervezett (mégha másként is!) perc az övék volt. Benne volt, hogy sem ásó, sem kapa, sem az ár, sem homokzsák, sem a veszély, sem a hivatás nem választhatja el őket egymástól, hogy a nagyharangot már ne is említsem..
A pár perc, az elhangzott vallomás után, talán nekik is, de a környezetünknek is jobban ment a zsákolás is. Hiszen hamarosan visszatértek a feladatukhoz. Nem volt most többre idő, de ennyi kellett.
Egyesek most biztosan fanyalognak. Túl bulvárszagú az egész. Én pedig azt mondom, inkább életszagú. De sokszor átírja a mi életünk forgatókönyvét is a Gondviselés. Tömkelegével jönnek dolgok, események, amiket egyáltalán nem, vagy nem így terveztünk. Egy csomó minden tőlünk függetlenül történik. De az rajtunk is áll, hogy vannak-e, lesznek-e ilyen szép közös perceink a Mindenhatóval és egymással. Ilyen lopott, de mégis tervezett pillanatok. Ilyen munkás, mégis ünnepi megállások. Mert ezek a pillanatok emlékezetesek, feltöltenek, erőt adnak, összefűznek, szorosabbá teszik ember és a Teremtő, ember és embertárs kapcsolatát. Ne higgyük el, hogy teljesen ki vagyunk szolgáltatva a körülményeknek, hogy a veszélyes, nehéz, előre nem látott helyzetek csak elvesznek tőlünk, és megfosztanak mindentől, ami szép ami jó, ami emberi, ami isteni.
Újfalu ezentúl számomra nemcsak egy istentiszteleti hely, nemcsak egy gáti összefogás szép példája, hanem arra is emlékeztet, hogy ne háborogjak, ha valami nem a terveim szerint alakul, hanem keressem meg, mit lehet az adott körülményekből kihozni, és ne mondjak le sértődöttségből, keserűségből, csalódottságból, túláradó kötelességtudatból  a Vele és a hozzám közelállókkal eltölthető talán csak néhány perc szépségéről és meghittségéről. Mert néhány percet mindig és mindenre lehet „lopni”, mégha az eredeti tervben ennél  talán sokkal több szerepel és sokkal többre vágyna az ember. 


 

Hozzászólások