A hét első felében minden magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár megkapja választási értesítőjét - közölte a Nemzeti Választási Iroda. Az NVI közleményében az olvasható, hogy a Magyar Posta (amely a kézbesítéssel van megbízva) szombat délelőtt kapta meg a 8,1 millió utolsó választási értesítő utolsó darabjait az ANY Biztonsági Nyomdától. A választási iroda felhívta a figyelmet arra, hogy a választópolgár az állandó lakóhelye szerinti helyi választási irodához (helyi jegyző) fordulhat, ha nem kap értesítőt, és akkor is, ha esetleg elveszíti.
A hét első felében mindenki megkapja a választási értesítőjét - origo.hu
Igen fontos ember lettem. Vannak, akik levelet írnak nekem. Vannak, akik telefonon hívnak fel. Vannak, akik személyesen jönnek el, mert az én aláírásom nagyon fontos nekik. Vannak, akik szórólapon keresnek fel, és tájékoztatnak a múltról, a jelenről és a lehetséges jövőről. Fórumokat szerveznek nekem, gyönyörű beszédeket mondanak. Minden értem történik. Aggódnak értem, különösen is a jövőmért. Még óriási plakátokat is ragasztanak miattam. Utoljára ennyire látványosan értem, legalább is az egészségemért, az az ügynök aggódott, aki valamilyen méregdrága gyógyhatású masinát akart rám sózni. Már majdnem úgy tűnt, hogy a holnapot sem érem meg, ha ő nem gondoskodik rólam ezzel a nagyszerű termékkel. Valahogy mégis megmaradtam nélküle is.
Fontos lett a véleményem is, örömmel veszik a meglátásaimat, már adják is az e-mail címet, ahova megírhatom mit is gondolok. A teljes körű odafigyelés egyik csúcspontja, hogy a választási értesítőn még arról is tájékoztatnak, hogy a szavazóhelyiség, ahol leadhatom majd a voksomat, nem akadálymentesített. Félreértés ne essék, nem a mozgáskorlátozott honfitársaim számára minden bizonnyal fontos információt akarom bagatellizálni, csak ezt a hirtelen jött „csupa szív” figyelmesség gondolkoztat el.
Kampány van, és azért a 2 x-ért, amit én is behúzhatok, sokan hajlandóak eljátszani, megjátszani, hogy mennyire fontos vagyok nekik. Hirtelen fontosak a nyugdíjasok, a kisebbségiek, a vidékiek, a bérből és fizetésből élők, a hívők, a nem hívők, a ….. és még lehet hosszan sorolni az éppen aktuális csoportot, akiknek lehet valami okosat mondani. Aztán a sláger után szabadon: ha elmúlik április 6. a szeretet lángja halványabban ég.
Az odafigyelés erőteljesen megcsappan. A nagy aktivitási hullámhegy átcsap egy passzivitási hullámvölgybe. Sok ügyben, megkeresésben nemhogy egy levélre, de még egy nemleges, vagy elutasító válaszlevélre sem méltatnak. Nemhogy nem hívnak fel, de a visszahívásról sem álmodhatom, már ha a különböző zenélő körökön átjutva egy emberi hang ezt meg is ígérte. Nemhogy nem jönnek helybe, de még egy esetleges időpontért, hogy én kereshessem fel az illetékest, is közelharcot kell vívni. Az igazán hasznos, kedvező információk csak úgy jutnak el hozzám, ha megfelelő kapcsolatrendszerem van, vannak „beépített emberei”, akik súgnak, akik segítenek.
Részemről köszönöm, de ebből az átmeneti nagy odafigyelésből nem kérek. A nagy üres szavakból sem, drága pénzen gyártott információs semmitmondásból sem. Nem kell eljátszani, hogy mennyire fontosnak tartanak. Tudom, mire megy ki a játék. Nem én vagyok fontos, hanem a megfelelő helyre tett ikszeim. Mert a sok kicsi ikszből többség lesz, a többségből választási győzelem, a győzelemből hatalom, a hatalomból biztos nyereség és még több hatalom.
„De tiköztetek ne így legyen!” – visszhangoznak bennem Jézus szavai. Nem kampánykeresztyénség kell! Nem fellángolások! Nem soha be nem teljesített szépen csengő ígéretek! Nem nagy szavak! Még csak nem is kampányszlogenné silányult bibliai idézetek! Én az állandó, csendes háttérmunkában hiszek. Az őszinteségben. Nem az egész világot, hanem a szomszédot szeretni tudó keresztyénségben. Az "annyit ígérek, amennyit be is tudok tartani" politikájában. (Már ha ez politika! ?) Hiszek a kimondott „Tévedtem” és „Bocsánatot kérek” erejében. Lehet, hogy icipici pályán focizok, de nem is akarok képességeimet meghaladó játékteret. Nem akarok mindenáron reflektorfénybe kerülni. Az állandó nagy fényerő igen tönkre tudja tenni a látást.
Érdekel az ember. Nem azért, hogy mit kaphatok tőle, milyen hasznot hozhat saját vagy gyülekezetem, egyházam konyhájára. Nem az érdekel, hogy mije és mennyije van. Jobban érdekel, mi van a fejében és a szívében. Nem akarok semmit rásózni, rátukmálni. Ha meghallgat, szívesen megosztom vele, hogy számomra mi ad értelmet az életnek, hogyan küzdöm meg a mindennapok harcait, miben tapasztaltam/tapasztalom meg az Isten gondviselését, szeretetét. Szívesen meghallgatom az ő történetét is. Nem akarok többet mondani annál, mint amit magam is hiszek, amit megküzdöttem, megtapasztaltam, amit igaznak tartok. Nem akarok kampányból törődni, kampányból szeretni, nem akarok valamiért szeretni és törődni. Nem akarok fontos ember lenni! Elég az, ha tudom, hogy minden rang és cím nélkül, pusztán önmagamért, Valakinek fontos vagyok, Valaki szeret, és nem csak egy átmeneti kampányidőszakban. Elég az, ha ezt az örömhírt néhányaknak a tudomására hozhatom, s ha csak kicsit is, ha csak keveseket is, de őszintén, szívből próbálok szeretni, és ha csak kevesekkel tudok is törődni, ha csak kicsit is, de azt belső indíttatásból és nem érdekből teszem.