Szentté avatták a huszadik század két legnagyobb hatású pápáját. A vasárnap délelőtti szertartást Ferenc pápa vezette a római Szent Péter téren, több mint félmillió zarándok előtt. Az élő televíziós közvetítésen világszerte kétmilliárd ember követte nyomon az ünnepi istentiszteletet.
Szentté avatták II. János Pál és XXIII. János pápát - hu.euronews.com
Az elmúlt vasárnapi római események kapcsán sokan és sokféleképpen magyarázták a jelentős két XX. századi pápa szentté avatásának jelentőségét. Szakavatottak és laikusok dobálóztak a szent/szentség fogalmával. Itt-ott, nem ünneprontás, hanem a dolgok világossá tétele miatt megfogalmazták a protestáns hozzáállást is.„Tiszteletünk, ökumenikus nyíltszívűségünk okán sem hallgathatjuk el viszont protestáns hitünk történelmileg kialakult és megőrzött szemléletét a szentekkel kapcsolatban. Hiszen a protestáns egyházaknak nincsenek római katolikus értelemben vett szentjeik, nem élünk a szentekhez fűződő közbenjáró imádság lehetőségével, mivel azt valljuk, hogy egyetlen Közbenjáró van Isten és emberek között, az élő Jézus Krisztus. De mi is tudunk a megszentelt életről, a megtérést szükségszerűen követő megszentelődésről, Istennek tetsző, odaszentelt életről az evangéliumi mérték szerint. Erre minden megtért hívő protestáns igyekszik, ez hitének belső parancsa, hogy tettekben is megmutassa hitét.” ( dr. Békefy Lajos: Két pápa jelenlétében – egyedülálló esemény)
Nem is kívánom ezt tovább cizellálni pl. a communio sanctorum – a hitvallásban szereplő „szentek közösségének” teológiai értelmezésével.
Minden esetre azt tapasztalom, hogy nálunk, reformátusoknál gyakran gond van a szent szó használatával. A zavar oka legtöbbször, hogy fogalmunk sincs, hogy mit is jelent.
Jöjjünk csak vissza a mindennapokba, hadd támasszam alá, hogy miért mondom ezt! Jegyesoktatás keretében mindig külön időt szentelünk ( már megint a szent szó!) a házassági eskü szövegének értelmezésére. Nagyon fontos, hogy jól értsék a házasulandók, hogy mit is fogadnak meg egymásnak. Általában házi feladatként kapják először, hogy olvassák el otthon, beszélgessék meg egymással az eskü szövegét, és próbálják meg lefordítani a saját nyelvükre, hogy mit is értenek az egyes részleteken. Az esetek 99%-ban elakadunk ott, hogy „vele szentül élek”. Leggyakrabban a következő válaszok születnek:
1. A 10 parancsolat szerint.
2. Istennek tetsző módon.
3. Szeretjük egymást, meg hűségesek leszünk.
4. Helye van Istennek az életünkben.
5. Járunk templomba, imádkozunk, meg majd a gyerekeink is.
6. Valami Istenhez kötődő, vallásos módon.
7. Nagyon jók, átlagon felülien rendesek, figyelmesek leszünk egymáshoz.
8. Tisztán, erkölcsösen élünk.
Természetesen nem lehet ilyen könnyen megúszni! Tovább faggatózom következőképpen: Mit értenek azon, hogy Isten törvénye szerint? Hogy lehet Istennek tetsző módon élni? A szeretetről meg a hűségről már az eskü korábbi szakaszában szó volt, gondolják, hogy csak egy szinonima szerepel itt? Mitől tudnának szuper jók és átlagon felüliek lenni? stb.
A legtöbb esetben kínos csend következik, aztán a kikívánkozó vallomás: Tulajdonképpen nem tudjuk, mit is jelent ez, miért is van benne az esküben. Vegyes házasság esetén legtöbbször a katolikus fél említi, hogy anno hallott és tud valamit a szentek életéről, de arról már fogalma sincs, hogy ezeknek mi köze lenne az ő házassági esküjéhez.
Ilyenkor szoktam a református fél hittanismereteire (már ha van!) apellálni. Meg szoktam kérdezni, hogy emlékszik-e, hogy volt egy olyan konfirmációi kérdés, hogy milyen négy tulajdonsága van az egyháznak? A válasz a nicea-konstantinápolyi hitvallás alapján: hiszem az egy, szent, egyetemes, apostoli anyaszentegyházat. Emlékszik-e rá, hogy mitől szent az egyház? Talán a reformátusok csupa kiváló, tökéletes, bűntelen emberek lennének, akik vasárnaponként kicsit szidoloztatják a glóriájukat az istentiszteleten? Nem, mi sem vagyunk tökéletesek -hangzik a válasz, de a szent szó igazi értelmére nagyon ritkán kerül elő.
Inkább zavar a négyzeten.
Az már szépen kirajzolódik az általánosságok megkapargatása után, hogy ezek a sztereotip szent fogalmak nem vezetnek túl messze a megértésben.
Most kéne jönni egy szakmailag korrekt, bibliai igék tömegével, héber és görög eredetivel alátámasztott „szent”fogalomnak. Hadd ne menjek bele a részletekbe, legyen annyi elég, hogy a szentségről abban az értelemben gondolkodjunk, hogy elkülönített, más mint a hétköznapi. Isten szentsége jelenti a bűnben, bajban, rendetlenségben bukdácsoló világtól való elkülönülését abban az értelemben, hogy ez a világ nem fertőzheti meg Őt, nem tudja a maga szintjére lerángatni, Isten csak aláhajolni tud. Amikor egyénekről, vagy közösségről, időkről, vagy helyekről beszélünk a szentség kapcsán, akkor úgy értelmezhetjük a szentséget, mint aki/akik, vagy ami/amik az Isten számára vannak elválasztva, az Ő akaratát teljesítik, az Ő céljait töltik be, és ezért túlmutatnak önmagukon. Úgy is fogalmazhatnék, hogy szent az, akiben és amiben és amikor aláhajol hozzánk az Úr, és megérint bennünket.
Ezért szent az egyház, és addig szent az egyház, míg ezt éli, ennek az eszköze.
A házasságban szentül élni, pedig azt jelenti, hogy ez a kapcsolat elválik a korábbi megszokott gyermeki, testvéri, baráti vagy a majdan jövő szülői kapcsolattól, mert Istennek egyedi terve van vele: egymás életének kiteljesítése, testi-lelki örömök megélése, a szeretetben szolgáló, önfeláldozó élet megvalósításának színtere, ahol Isten részt adhat a teremtés csodájából is, ha gyermekkel is megáldja a házasságot. Szentül élni a házastárssal azt jelenti, hogy Istenkapcsolatunk után, amennyiben adatik, ezt a relációt éljük meg, mint első számú kapcsolat, elválasztva a többitől.
Ezek a példák csak néhány aspektusát mutatják a szent fogalomnak, de talán dobbantóként szolgálhatnak, hogy elrugaszkodva róluk merjünk református szentekről, szentségről beszélni.