Ahogy az várható volt, a Baross hídon nap mint nap áthaladó közel tizenhétezer járművet nem nyelte el a föld, de még a város úthálózata sem. A lezárás sok kellemetlenséggel jár: buszmegállók szűntek meg, vagy vannak másutt, többet kell gyalogolni, és olyan autós is kevés akad, akinek nem teszi próbára az idegeit egy hosszú sor csúcsidőben.

Baross híd lezárása: mérlegen az első nap, csütörtöktől rosszabb lesz - kisalfold.hu

Kiváló védekezésének is köszönhetően 27-21-es győzelmet aratott a Győri Audi-ETO együttese a Buducsnoszt Podgorica ellen.

Csodás játékkal ismét kupagyőztes az Audi-ETO - kisalfold.hu

Két esemény határozza meg leginkább a hét kezdését szűkebb pátriámban. Az egyik a kézilabdás lányok óriási diadala, melyről kellő büszkeséggel csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni, a másik pedig a város legforgalmasabb hídjának felújítás miatti lezárása.

 A kettő időben és bizonyos tekintetben térben is nagyon közel esett egymáshoz. A híd teljes lezárását hozzáigazították a Pestről hazaérkező csapat ünneplésének befejezéséhez, mely közvetlenül a híd mellett lévő Városházánál zajlott vasárnap késő este. Mindkettőt óriási előkészület előzte meg, és tulajdonképpen mindegyiket vártuk már.
Mindkét várakozás telve volt kérdésekkel, kétségekkel, félelmekkel és reményekkel is:
Sikerül-e újra elfoglalni a BL trónját? Hogy debütál ez az új Final Four rendszer? Hazai közönség előtt bírják-e a lányok az esélyesség terhét? Milyen szép is lenne 9700 hazai szurkoló előtt ünnepelni Pesten, majd folytatni néhány óra múlva otthon! Annyira jó lenne, ha valamiben végre megint - helyben és országosan is - együtt tudnánk örülni politikától, megosztottságoktól függetlenül!


A hídlezárás lokálisan szinte minden győri, de egyben idelátogató számára is komoly kihívást jelent. Távolsági és helyi buszok tömkelegét érintik a kényszerű útvonal-módosítások, megálló-áthelyezések stb. A várost kettészelő Budapest-Bécs vasútvonalon való átjutás vált szűkebb keresztmetszetűvé a Baross híd kiiktatásával. Mekkorák lesznek a dugók? Összeomlik-e a közlekedés? Okoz-e balesetet egy-egy régi beidegződés vagy türelmetlenség a sok forgalmi változásban? Azt senki sem vitatja, hogy a híd felett eljárt az idő, szükség van a „nagy műtétre”. Most csak az a reménység éltet bennünket, hogy milyen szép is lesz az élet majd az október után, mikor a teljesen megújult híd visszatér a forgalomba.


Míg a kézilabdacsapattal kapcsolatos kétségeink, félelmeink már a döntő mérkőzés során szertefoszlottak, reményeink pedig felettébb teljesültek, addig ez utóbbi helyzetben még csak most vár ránk a lezárás miatti kellemetlenségek java. Bízom benne, hogy ezt is olyan profin vesszük majd, mint a lányok a BL sorozatot. Remélem, hogy nem csak a kézilabdánk, de a közlekedéskultúránk miatt is büszke lehetek városomra.
Lesz, amikor könnyebben megy az araszolás, okosan megtaláljuk a célravezető egérutakat, nem sürget az idő, mert rászámítunk a megszokott menetidőre, mint azokon a mérkőzéseken, ahol parádézni tudtak kedvenceink, és hozták a szükséges eredményeket. Lesz, amikor igen össze kell majd kapni magunkat, és gyilkolódnak idegeink, mint a Podgoricával a korábban vívott ideg- és fizikumgyilkoló döntetlenek során. Lesz, amikor tapasztaljuk, hogy valaki „bekattan”, és értelmetlenül veszélyeztet a dugók közepette, mint Knezevic hírhedt, Görbiczet lefejelő akciója során.
Szép új Baross hidunkig hosszú még az út. De nem felejtsük, hogy mindezek az idézett momentumok benne voltak a BL menetelésben, mindezek részei lettek a csapat diadalnak, ezért is tudunk most velük annyira örülni. Nekünk meg lesz még jó néhány reggeli és délutáni csúcsforgalmi mérkőzésünk. De akik a világ legjobb kézilabdacsapatától leshetik el a higgadt küzdőszellemet, a fegyelmezettséget, a kitartást, a technikai bravúrokat, a szabályok és a taktika betartását, az egymásra figyelést, egymás kisegítését, azok győztesen vehetik az akadályokat.
Így most joggal biztatom magamat is: Hajrá Győr, mutassuk meg, hogy nem csak a kézilabda csapatunk kiváló! Olyan jó lenne majd ugyanilyen önfeledten, együtt ünnepelni a hídavatást is!

Utóirat: A Baross híd lezárásának helyébe szabadon behelyettesíthető sok országos és helyi, türelmet, toleranciát és odafigyelést igénylő ügy, ahol nagy szükség lenne a csapatéhoz hasonló mentalitásra!