A dolog úgy fest, hogyha innen tekintünk a körülöttünk zajló eseményekre, akkor kiindulópontként azt szoktuk választani, hogy az államszerveződéseknek eddig ismertük három formáját: a nemzetállamot, a liberális államot és aztán a jóléti államot. És a kérdés az, hogy most mi következik? A magyar válasz az, hogy egy munkaalapú állam korszaka következhet el, mi egy munkaalapú társadalmat akarunk szervezni...
A munkaalapú állam korszaka következik (beszéd, Tusványos 2014) - mandiner.hu
Apai nagyanyám kedves mondása, mondhatni életbölcsessége volt a következő mondat: „Nem tudni mellik rossz mitű jó!” Tükrözte azt az életszemléletet, mely végigsegítette a zűrzavaros XX. század 8 és ½ évtizedén. Túlélt két világháborút, kommunizmust, forradalmat, korán özvegységre jutott, egyik fia disszidálni kényszerült 56-ban, és a távoli Ausztráliában halt meg fiatalon egy üzemi balesetben, másik fia szemei előtt vált tehetetlen emberi ronccsá egy félresikerült agyműtét következtében. Hihetetlenül sokat dolgozott, és beosztással, takarékosan élt. Mai napig látom szinte a kamrában egymáson sorakozó kiürült lisztes zacskókat, melyek későbbi hasznosításra vártak. (Semmit el nem dobni, ami még használható valamire!)Minden nehézség és spórolás ellenére nem úgy emlékszem rá, mint aki besavanyodott, megkeseredett ember lett volna. Sőt! A nehézségek, a csapások, az újrakezdések megedzették, igazi túlélővé tették. A házi és ház körüli munkákon túl - pihenésképpen- alkotott: varrt. Szinte az egész falu kuncsaftja volt. Sokáig nélküle nem kezdődött meg a győri piac, mert hozta kertjének termését, vagy épp az eladásra szánt tojást, kacsát, csibét, tyúkot. A nyár elképzelhetetlen volt a málnaszedés nélkül, amibe mi, unokák is bekapcsolódtunk. A ház, az udvar, a kert gondozott, tiszta volt, és nagyanyám sem lépett ki sosem otthonról rendetlenül, erre sokat adott.
Akármikor mentünk látogatóba, mindig került valami finomság az asztalra. Azóta sem ettem olyan székelykáposztát, vagy mákos kalácsot, mint amilyet ő készített! Nem restellt az egész napos teendők után pl. nekiállni megvarrni a babáimnak az általam megálmodott ruhácskákat, vagy később a kajakra húzható spizdeket, amiről igazából fogalma sem volt, hogy mi is az, de addig magyaráztam, hogy a végén jól használható darab jött ki a varrógép alól. Jellemző, hogy szinte mindig a nyári konyhában lakott, sajnálta talán a két első szobát elnyűni, ott többnyire csak a bátyám és én aludtunk, mikor nála nyaraltunk. Egy jó darabig az egyik szobát és az előteret ki is adta fogászati rendelőnek, ahol mellesleg nagyanyám takarított.
Amikor apám megbetegedett, minden áldott hétköznap jött hozzánk, hogy főzzön ránk, ott legyen apu mellett, és felügyeljen ránk, gyerekekre, míg anyu haza nem ér a munkából. Ha 85 évesen el nem esik a megpakolt biciklijével, simán megérhetett volna akár 100 évet is, főleg, ha továbbra is hasznosan munkálkodhatott volna.
Mindezeken túl szorgalmasan járt misére, és ha megtehette, magával vitt bennünket, unokákat is. Nem volt kifogás, a vasárnap vagy az ünnep csak így volt az igazi. A negyedik parancsolatnak - a hat nap munkálkodásról és a hetedik nap megszenteléséről szólónak – ő volt az egyik igazi élő illusztrációja. Hithű katolikus volta ellenére életmódja, életfelfogása az igazi puritánokéra emlékeztetett.
Nekem - többek között - ő jutott eszembe a miniszterelnök elhíresült mondatáról, melyben a munkaalapú társadalomról vizionál. Sok tekintetben elpuhányodott, ellustult, pazarló, panaszkodásra hajlamos, csodaváró társadalmunk megújulása csak a szorgalmas, takarékos munkás kezektől várható. Nem a jogok állandó hangoztatásától, életidegen eszmék szajkózásától, íróasztalszagú, sokszor kierőszakolt deklarációktól, szabályozásoktól, nem a külföldi megmondó emberek jóindulatától, a cinizmustól, a devianciák erőltetésétől. Nem a sült galamb várása, a másikon vagy a közösségen való élősködés, és főleg nem a más rovására történő nyerészkedés visz előre egy nemzetet.
Van öröm a munkában. Nincs boldogság anélkül, hogy át ne éljük, hogy megvalósítottunk valamit.
(Henry Ford)
Az élet annál sokkal egyszerűbb, mint ahogy azt egyesek igyekeznek beállítani. Ha folyamatosan és szorgalmasan teszed a dolgod, ha nem esik le az ujjadról a karikagyűrű, mikor mozdítani kell valamit, ha közben nem mulasztod el kérni Isten útmutatását és áldását, ha belátással és takarékosan élsz, lelkedben békesség és elégedettség lesz, fel tudsz állni a botlásokból, meg tudsz állni a viharokban, biztosítani tudod magad és a tiéid jövőjét. Áldássá lehet még egy-egy nagy keserűség is, mert ami nem pusztít el, az erősebbé tesz. Megtalálhatod a napi hálaadásra valót, és a „jut is, marad is” örömteli tapasztalata köszön be hozzád. Aki nem fél a munkától, sok minden keresztül ment már, az hajlandó megosztani szakmai tapasztalatait az újoncokkal, és szívesen tesz azokért is, akik valami miatt nem képesek önmagukat ellátni, de nem sokra becsüli a lustát, a mihasznát.
A munkára mint értékre való építés -az én olvasatomban- nem jelenti a demokrácia végét, sőt, jótékonyan hatna a jogok és kötelességek kibillent egyensúlyának visszaállítási folyamatára.
Ismerjük fel, hogy a munka kiváltsága ajándék,
a munkához szükséges erő áldás,
a munka szeretete pedig siker!
David O. McKay
Hozzászólások