A mai nap legszebb titka éppen a két mélység találkozása. Itt most a végtelen isteni mélység az emberi mélységet, az én elesettségem mélységeit hívja, szólítja.
Nagycsütörtökről - erdelyma.hu
Dsida Jenő
Nagycsütörtök
Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek,
s a fullatag sötétben hat órát üldögéltem
a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt, és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indul
végzetes földön, csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis, szembe sorssal,
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek.
A sűrű füst, mint roppant denevérszárny
legyintett arccul.
Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem. Szerettem volna
néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt, és hideg sötét volt....
Péter aludt, János aludt, Jakab aludt,
Máté aludt, és mind aludtak....
Kövér csöppek indultak homlokomról,
és vigicsurogtak gyűrödt arcomon....
Mert ugye beszélünk az ember magányáról. Akit mindenek elhagynak. („És akkor elhagyatnak mindenek” – forrás: Pilinszky János, Johannes, John, Jean, Juan, Ioan, Ivan, nehogy plágium gyanúba keveredjünk). És áll a világban vagy éppen lóbálja lábát a világűr szélén. Lefelé. Érvényes a gravitáció, de nem meggyőződésből, hanem kényszerből. A gravitáció itt még megszabott irányba húz. Ugyan nem demokratikus ez, legalábbis abban az értelemben nem, hogy közmegegyezésen alapulna, ennek hiányában pedig a többség szavazatán múlna. Merthogy vannak törvényszerűségek, amelyek nem demokratikusak. A szenvedés, a magány sem. Nagyon is személyes dolgok ezek. Dolgok? Érzések, lelkiállapotok, helyzetek. De éppen ezért hajlandó az ember abszolutizálni.
Pedig minden kizárólagossága az embernek benne van Isten örök rendelésében. A szorongás a Nagycsütörtökben, a szenvedés Nagypéntekben, a csend a Nagyszombatban (ez nem Trnava), a remény, feltámadás az új életre pedig a Húsvétban.
Magányos az ember. És félelemmel teli az élete. Alapérzése ez a nyugati embernek. Menekülni szeretne ettől, de nincs kire rádobni.
Vagy mégis? Arra, aki hordozta ezt a félelmet mindannyiunkért, amikor Péter aludt, Jakab aludt, János aludt, és mind aludtak?
Azon az első Nagycsütörtökön ötlött szembe a történelemmel, hogy magára maradt Isten. Az Isten Fia a nagy fogadkozásokban, az ígéretekben egyedül volt. Kövér izzadságcseppjei fagyosan gördültek alá az arcon. Értünk, kései tanítványokért szorongott, hogy megszabadítson szorongásainkból.
Merthogy mi szorongunk, az érthető. De értünk és velünk az Isten?
Dsida Jenő
Nagycsütörtökön
A szél suhogva borzong
az olajfa lombokon.
A kanyargós úton, által az erdőn
tömöttsorú fáklyások jönnek.
Testemet ételül adtam,
véremet italul adtam,
könnyel mostam meg lábaitokat;
Mégis egyedül maradtam.
Hajnal-derengés borzong
a sötét lombokon.
Judás után, által az erdőn
sátánarcú fáklyások jönnek.
Testvéreim, tanítványaim!
Égignyúló kemény kereszten
holnap megölnek engem!
És ti alusztok, mélyen alusztok!
Kép: Gy. Szabó Béla, Nagycsütörtök
Hozzászólások