Május 17-én emlékezünk Jézus Krisztus mennybemenetelére.
Nem és nem! Krisztus nincs időhöz kötve! Ha csak ennyit tud valaki mondani, hogy negyven nappal Húsvét után, mondhatná azt is, hogy tíz nappal Pünkösd előtt. De azt is, hogy nyolcvankettő Böjtfő után és tizenhét nap Szentháromság vasárnapja előtt. Aki zsonglőrködni akar az idővel, megteheti. De annyit mond el a lényegről, mint amit adatokba kényszerítenek az emberről: név, nem, születési hely, idő, családi állapot, haj- és szemszín, nemzetiség, nyelv, iskolai végzettség, foglalkozás.
De hol is van az ünnep? Nem a szívünk kopott meg kicsit? Már nem tudunk rácsodálkozni a megmagyarázhatatlanra? Jézus tanítványai az utolsó pillanatig engedelmeskednek, kimennek a Mesterrel együtt a magaslatra. Beszélgetnek, aztán fényt látnak és ott állnak értetlenségben. Magukban. Lepetéznek a látottaktól. Nem értik, amit nekik mondott Jézus? Dehogynem. Csakhogy máshol van a gondolat és máshol a szív. A tudás nagyon mélyen kell üljön az emberben ahhoz, hogy hasson. Az ösztönösségig kell elmélyíteni. Különben rosszak lesznek a reakciók. Kevés idejük volt erre a tanítványoknak. Negyven nap, három év? Egyre megy. Egy csoda, két csoda, sőt száz csoda sem kötelezi el az embert. Minden Krisztus eseménnyel újra kell szembesülni. Sőt a ciklikusságban visszatérő ünnep új és új lehetőség a múlandóságban az örökkévalóhoz mérni magunk.
Mennybemenetel. Fordított karácsonyi út. Aki fényben és angyalok között lépett az éjszakába, fényben és tanítványok közül lépett az örökkévalóságba. Az örökkévalóság ígérete először idegen volt. De lassan megérett a küldetés tudata a tanítványokban. Nem árván maradtak, hanem feladatra. Tanúságtételre. A Lélek jelenlétében való örömre. A reményre.
Valami újat kellett megtanulni: a Szentlélek jelenlétében munkálkodó Krisztus hatalmasabb mindennél. Hatalmas tapasztalat, hogy Krisztus alávetettségéből, Krisztussal győzővé lehet az ember.
Ő visszament arra a helyre, ahonnan jött. De itt hagyta övéit, hogy helyt álljanak azokon a helyeken, ahová őket állította. Ez a Krisztus-ügy kockázata. És győzelmi esélye. Mert a történetet nem befejezte, hanem meghosszabbította egy másik dimenzióba, amelyben megtörténhet a lehetetlennek tűnő, miként Bolyai János bizonyította Appendixében: a párhuzamosok a végtelenben találkoznak.
Szent egek, minden boldogok hajléki,
A nagy Király jön, nyíljatok meg néki!
Nagy oszlopi a levegőégnek,
Engedjetek utat a Felségnek!
Aki kezdetben titeket teremtett,
Aki azt mondá: légyen ég és föld, s lett;
Aki Igéje a nagy Istennek,
Aki által lettenek mindenek:
Ő a békesség örök tanácsában,
Mint aki legfelsőbb a váltság titkában,
Emberré lett a teljes időben,
A bűn terhét szenvedte testében.
Meghalt, áldozván halálos kínjával,
De fel is támadt maga hatalmával:
Ím győzedelmes bajnok módjára
Felmegy és ül szent Atyja jobbjára.
Mennybe menése az ember Fiának
Záloga lelkünk mennyei jussának,
Melyet szerzett, mint kezes, vérével
És közöl minden igaz hívével.
Ő emberré, mi atyánkfiává lett,
Atyjának minket örökösivé tett;
Maga előttünk mennybe felméne,
Nekünk is helyet hogy készítene.
Ó, kegyes Jézus! Idvességünk ára,
Vállalt kezes, ki szent Atyád jobbjára
Magasztaltattál, Te, ki örök, nagy,
Atyáddal egy és örök Isten vagy:
Arra szereztél utat érdemeddel,
Isten Atyánktól nyert örökségeddel,
Hogy dicsőséged lakóhelyébe
Mégy könyörülő főpap képébe‘.
Áldunk, s imádunk mindörökké Téged
És dicsőítjük örök istenséged;
Jó vagy, Uram, Te, s igen irgalmas,
Pap és Király vagy, kegyes, hatalmas.
A Te érdemed a mi nyereségünk,
Mennybe menésed élő reménységünk,
Hogy minket is, mint örökségedben,
Részeltetsz megnyert dicsőségedben.
Adjad, Úr Jézus, hogy még e világban
Sátorozván is, ama mennyországban
Részt vehessünk, s mint tulajdonunkkal,
Szentül éljünk mennyei jussunkkal,
És hogy e földet jó cselekedettel,
Hálaadással, buzgó tisztelettel,
Mint lakos társai a szenteknek,
Pitvarivá tegyük az egeknek.
Palóczi Horváth Ádám
Hozzászólások