Mint emlékezetes, Illés a verespataki és nagybányai ciános technológiájú aranybányákkal kapcsolatban feltett kérdés után támadt a képviselőnőnek, baromságnak minősítve a kérdést, és többek között azt vágva a fejéhez, hogy attól, hogy szép, még nem következik, hogy okos is. A verbális attak súlyosságát megérezte a Fidesz is, és Illés helyett Kocsis Máté a helyszínen, majd egy sajtótájékoztatón is elnézését kért az államtitkár szavai miatt. Illés végül szerdán írt bocsánatkérő sms-t Szél Bernadettnek.
Volt nekem egy földrajz tanárom az általánosban. Régi vágású ember volt, aki a tanórákat szentenciaszerű mondatokkal fűszerezte. Ezek közül egy eszembe jut, most, hogy olvasom a közbeszéd parlamenti megnyilvánulásait: „Az úriember, az erdőben is úriember”! Törtük rajta a fejünket, hogy mit is jelentene ez nekünk, mígnem egyszer valaki rákérdezett a mondatra, s akkor világossá tette előttünk, tizenkét, tizenhárom évesek előtt: „Tudjátok, a civilizált ember akkor is civilizáltan viselkedik, ha senki sem látja”. Mennyivel inkább igen, ha látják, tennénk ma hozzá, csakhogy a viselkedés, mint olyan, ugyancsak metamorfózison ment keresztül. Ugyanakkor pedig megmaradt az örök emberi, hogy ami az emberben van, előbb-utóbb kikerül a nyilvánosság elé. A Biblia így fogalmazza meg: „a szív teljességéből szól a száj”. Ergo, amit az ember belül hordoz, csak időlegesen tudja kontroll alatt tartani.
A kimondott szó, annak tartalma és formája maga az ember. Függetlenül a körülményektől. Ahol nincs szókészlet bizonyos tartalmak megjelenítésére, ott nem is jelenik meg. Édesapám, aki két kezével kereste a mindennapi betevőt a családnak kemény munkával, nem igen válogathatott a munkákat illetően, néha köröm nélkül jött haza, véres ujjal, de soha-soha nem hallottuk káromkodni, Isten nevét, trágár, közönséges szavakat kimondani. Pedig körül volt véve ilyen emberekkel. Hallotta, de sosem ültek meg benne ezek a szavak. Édesanyámnál még természetesebb volt. És valahogy bekerült a családba, hogy ez nem része a szókincsünknek. Soha akkora düh, váratlan helyzet nem adta magát, hogy az agresszivitás a másik irányába, vagy a tehetetlen harag csatornázására bizonyos határt bárki is átlépett volna.
A kulturáltság nem önkontroll. Nem elvárás. A kulturáltság tisztelet. Az embernek mindenekelőtt önmaga iránt. És aztán a másik iránt. Az ügy iránt, amit képvisel. Üljön egy stúdióban élő adásban vagy felvételen, üljön a parlamentben kormányoldalon vagy ellenzékben, pihenjen a parkban, álljon a bevásárlóközpont kasszájánál a sorban vagy éppen egymást taposó emberek társaságában buszra várva, nem lehet más, mint aki valójában.
Ha néha felkavarodik a por egy-egy közszereplő, esetleg média személyiség kapcsán a használt nyelvről, azt a PC kategóriájába viszik át. Érthető, hisz ott bizonyos mértékig kordában lehet tartani, mert létezik egyfajta megegyezés. De mi van az élet más területeivel, ahol ez nincs?
Hallom néha az utcán, ahogy szülők beszélnek kisgyermekükkel. Hát… Felnőttek tanítják az utánuk jövő nemzedéket. Őket is tanították valamikor. Szóra, viselkedésre, viszonyulásra. Határokra és azok átlépésére. Korszellem, mondanánk. Mindaddig, míg meg nem látja az ember a másikban az Isten arcát. Azt is le lehet köpni, csak akkor önmagát köpi szembe.
Hozzászólások