Bécs – Christoph Schönborn bécsi érsek derűlátóan kommentálta az osztrák katolikus egyház 2012. évre vonatkozó taglétszámának becslését: bár az egyháztagság létszámának alakulása lassú csökkenést mutat, Ausztria ennek ellenére a kereszténység jelenlétét hordozó állam - mondta kedden a „Kathapress”nek. Minden kilépés fájdalmas, de az 5,36 millió lélekszámú katolikusság még mindig jelentős tömeg és ez nem a teljes keresztény jelenlét Ausztriában.
Az ország 78 százaléka tagja valamelyik keresztény egyháznak, hangsúlyozta Schönborn. A római katolikusok mellett legjelentősebb közösség az evangélikusoké (reformátusokat is ide értve), az ortodoxoké és az ókeleti egyházaké. Adalék ehhez, hogy az osztrák lakosság 85 százaléka megkeresztelt, még akkor is, ha közülük többen életük valamely szakaszában esetleg kilépnek az egyházból.
Ausztriában az egyház társadalomban betöltött szerepe teljesen más, mint Magyarországon. Egyszerre érvényesül a szabadság és hagyomány, az örökség és választás lehetősége. Ugyanakkor nekik évtizedes tapasztalataik vannak a bevándorló tömegek vallási identitásáról. Érdekes, hogy némely részkérdésekben az alkotmányban megtagadott Habsburg örökséghez nyúlnak vissza – ha nem is ők, hanem a státusz haszonélvezői, például a román ortodox egyház, amelyik püspökhelyettessel képviselteti magát az emigránsok jelenlétével. Vagy a muzulmánok, akik az egykori Monarchia muzulmán jelenlétére apellálva vívtak ki maguknak az Európai Unióban is egyedülálló jogokat. Mellékesen megjegyzendő, hogy a huszadik század második felétől a korábbi európai nagyhatalmi státuszt, mint egykori elnyomásukat megtestesítő emblematikusságot mindig védőpajzsként tartották maguk elé, akik az egyenlő elbírálás rendszerét, mintegy kompenzációt hívták segítségül abban, aminek szétverésében, ha nem is személyesen, de nemzetileg résztvevői voltak. (Vö. szerb, román ortodox egyház, (bosnyák) muzulmánok bécsi jelenlétének hivatkozása). Aki közel kerül ehhez a korántsem könnyen kibogozható összefonódáshoz, nem tudja hová tenni, hogy a lojális magyar, horvát vagy éppen szlovén (vend) népcsoportot miért nem ölelte magához az osztrák állam, illetve úgy ölelte, hogy asszimilálni kívánta és lassan tudja is őket.
A Habsburg örökség kiváltságának örökösére, a katolikus egyházra terhelődik lassan mindaz, ami a kereszténység kihívásának tekinthető Ausztriában. Az egyház bázisai a „landliche Gebiete”. A legutóbbi statisztikák is arról szólnak, hogy a katolikus egyház legnagyobb veszteségeit a fővárosban, Bécsben kénytelen elszenvedni. A püspökségekre lebontott számok nem tükrözik a falvak és városok részarányát. Jó eséllyel lehet hát feltételezni, hogy a városi lakosság körében szignifikánsabb az egyházból való kilépések mértéke.
Miről van tehát szó? Egy európai trendről, amelyik, olyan hagyományos országokat is, mint Ausztria, amelyek évszázadokon át állami erőszakkal megvédték államvallásukat, elért a szekularizáció. Ha ma valaki visszaidézné egy egyszerű osztrák állampolgárnak az ellenreformáció korának Habsburgok általi kegyetlenségeit, vagy akár a 18. század végi Vollarberg-i protestánsüldözéseket (ezek nem nemzetiségiek, „ősosztrákok” voltak, akik protestáns mivoltukért lettek üldözöttek), nehezen lenne hihető. Vagy talán ennek rekompenzálása a ma bevándorló tömegek vallási érzékenységének a figyelembe vétele, azzal együtt, hogy Ausztriában az államilag elismert felekezetek száma tizenhárom.
Beszélhetünk-e ugyanakkor a kereszténység kríziséről? Semmiképpen nem. Sőt a keresztény jelenlét nagyon erős a politikában ugyanúgy, mint a gazdaságban. Hogy az ismert példát idézzük: Ausztriában ünnepnapokon – ide értve a vasárnapot is! – nem nyitnak ki a boltok. Nem szenvedi meg az osztrák gazdaság az ünnepi nyitva tartás hiányát. A munkaerő piac sem. Ugyanakkor az állami ünnepek sorába beiktattak több egyházi ünnepet. Sőt az osztrák állam szabaddá teszi a protestánsok számára a Reformáció ünnepét, október 31-t, amennyiben valaki személyesen élni kíván az istentiszteleten való részvétel lehetőségével.
Nincs szó tehát sem a kereszténység, sem az osztrák katolikus egyház kríziséről. A kilépések üteme lassult, ahogy a jelentésben olvasható, sőt belépések is vannak.
A kereszténység megkerülhetetlen valóság Ausztriában. A bécsi érsek, vagyis az ausztriai katolicizmus első emberének nyilatkozatában ugyanakkor érezhető az a felelősség, amelyben nemcsak a jelenre, hanem a jövőre is fókuszál. Ez pedig már nem a kizárólagosság öröksége, hanem a keresztény összefogás lehetősége: a százalékban ugyan kevés, de a valóságban annál lényegesebb kistestvérek jelenléte a szekularizálódó és vallásilag pluralizálódó osztrák társadalomban. A vallási kínálatok piacán nem az a fontos, ami elválaszt, hanem, ami összeköt. Ez pedig a Krisztusban adott valóság. Egy társadalom, egy közösség, ahol nyolcvanöt százalék az azonos alapon álló érték és érdekközösség van együtt, nem megkerülhető.
Lehet tehát a tizenöt százalék üres vagy nyolcvanöt százalék tele pohár szindrómával szembesülni, a mennyi vagy csak ennyi veszteség szembeállításával élni. A kereszténységet kihívás elé állítja a szekularizmus, a bevándorlás és az ezekkel megjelenő más vallások jelenléte. De ez a kihívás nemcsak egyirányú. Sőt, hatalmas lehetőség a keresztény etika talaján megteremtett jólétben való elszenderülés után annak az örökségnek a felfedezésérére és újraértelmezésére, amelyben újra fontosak lesznek az európai kultúrát megteremtő lelki értékek. Közöttük a legfontosabb: a Krisztus mindenek fölött való győzelme.
Hozzászólások