Növekedésről számolt be a Tesco a nettó eredmény szintjén február 25-én lezárt pénzügyi évében, a társaság profitja 3,9 milliárd fontra rúgott (mintegy 1400 milliárd forintra, vagyis másodpercenként egészen elképesztőnek számító 44 ezer forintra), ami megfelelt az elemzői várakozásoknak.

Elképesztő vállalati nyereség- portfolio.hu

 

Mire én ezt a hírt átemeltem eredeti megjelenési helyéről, a fent említett áruházlánc egy magyarországi országgyűlési képviselő vagy banki középvezető jövedelmét kereste meg -néhány másodperc alatt. Globálisan. Nem nálunk. Nálunk lehet, hogy többet, ugyanis a hírek arról szólnak, hogy vannak jobban prosperáló régiók, ez alól kivétel például az Egyesült Államok, ahol mínuszos a cég mérlege. Otthon Angliában is csökkenő a nyereség. Valahol mégis megtermelődik ez a hétköznapi ember számára elképesztő nagyságú nyereség. És egyáltalán nem biztos, hogy ott, ahol a legjobb fizetőképes kereslettel rendelkeznek az emberek. Aki élt rövidebb vagy hosszabb ideig, de folyamatosan egy nyugati országban, az tudja, hogy bizony nagyon sok fogyasztási cikk és az alapélelmiszerek jó része is olcsóbb forintra átszámolva is, mint itthon, nem is beszélve az ottani jövedelmekhez mért vásárlóértékről.

A vásárlási szokások nem racionálisak. Ugyanis életérzést vesznek az emberek. Még élelmiszervásárlás közben is. Van, akinek ez az akciós áruk felkutatásában ölt testet, és ezzel a vélt racionalitás és szorgalom önelismerésben részesül, másoknak az elérhetetlennek tűnő árú termék egyszeri megszerzése szerez örömet, ismét mások a bejáratott termékcsaládokhoz való visszatérés rítusában élik meg a múlandóság fölötti diadalélményt.

A vásárlás a modern ember egyik legfontosabb élettevékenysége. Egyfajta profán szakralitássá lett. A misztérium érzése lengi körül. Ha valaki időt szán rá, és egy átlagos forgalmú napon, mondjuk, főmunkaidő után figyelve bolyong egy nagyáruházban, különleges szociológiai, lélektani és antropológiai tapasztalatokkal gazdagodhat. Prédikátoroknak több prédikáció szemléltetőanyaga is összejöhet. Mert mire is épít a kereskedelem? Könyvtárnyi irodalma van ennek, marketing stratégák dolgoznak rajta, de nagyon egyszerűen is megfogalmazható: elemi ösztönre. A birtoklási vágyra. A tét tehát nem a racionalitás, hanem, hogy ki uralja ezeket az érzéséket, egyfelől a konkurensek között, másfelől pedig a vásárló és a kínáló között. Vagy finomítva, ki ural többet belőle. Mert aki uralja az érzést, a vágyat és az ebből fakadó döntést, az az isten. A kisbetűs. Götzen –bálvány-, mondja a német, aki a nagybetűs: Gott, God, Isten helyébe lépett. Ani Adonáj elochénu – ezzel nyit a Tízparancsolat. Az istenhit nem egy betű különbség – bár sokat elárul arról, hogy ki hogyan írja azt -, hanem engedi felvetni azt a kérdést, hogy van-e valami, ami fölébe enged ösztöneinknek? Megzabolázza azt, mondták a régiek. Kritikussá tesz mindazzal szemben, amivel csak az ösztönre szeretnének hatni. Ez az igazi racionalitás. Az ellenállás melankóliája helyett, a kritikai gondolkodás képessége. Ez az isteni az emberben. Nagy a különbség, hogy valaki különböző csomagolású, árú, de azonos termékek között éli meg a választás szabadságát, vagy szabad egy másik alternatívára. Visszautasításra. Lemondásra, anélkül, hogy megszegényedne.

Ameddig a bevásárló központok szentélyként funkcionálnak, illúzió a választás szabadsága. A pénz útja pedig egyirányú: etetni kell az isteneket, amelyek más és más cégtábla alatt jelennek meg.