A levél szerint a "baloldali napilapot, a Népszavát 99 százalékban a Svájcban bejegyzett TGD Intermedia SA nevű cég birtokolja. Úgy látjuk, hogy a távoli tulajdonos nem tudja tovább életben tartani a Népszavát. A mostani siralmas helyzetünkben, amikor évek óta rendszeresen nem kapjuk meg a munkánkért járó, többször csökkentett bérünket, azt kérjük a luganoi cégtől: tegye lehetővé, hogy a magyar baloldal napilapja a jövőben is teljesíteni tudja történelmi küldetését. Adja át a kiadói jogot és a lap logóját a szerkesztőségnek, hogy mi itthon, Magyarországon vívhassuk meg a harcot a fennmaradásukért, olvasóinkra és a baloldali gondolkodású polgárokra támaszkodva".

Megszűnik a Népszava? - index

 

A Kelet-európai rendszerváltásokat követően nagy erénynek számított a függetlenség. Minden sajtótermék eme szó/szlogen/varázsige égisze alatt próbálta magát eladni miközben a régi rendszerből maradt szerzőgárdája vagy nem tudta vagy nem akarta levetkőzni elköteleződését. A kezdeti megszeppenés után a régi média emberei lettek a sajtószabadság zászlóvivői, s az akkori társadalom jelentős hányada hitelt adott szavuknak, hiszen ők voltak az ismert „arcok”. Ma már feltárt történet: miközben a régi, illetve újat akaró, talán pontosabb, hogy szóhoz jutni akaró értelmiségi réteg a maga iszapbirkózását vívta, a pénzvilág szépen átvette fölöttük a hatalmat, ami nem lett volna ördögtől való, ha ennek aránytalanul nagy része nem nyugati médiamágnások szűk körének kezébe kerül. Ettől kezdve eltűnt ebben a régióban a regionális disztingváció, egyenarcok sorakoztak fel a kényszervállalkozókká tett újságírók révén, akik napi megélhetési gondjaikban totális kiszolgálóivá kényszerültek arctalan munkáltatóiknak. A megvezetés eme folyamatát a fogyasztó vette észre a legkevésbé, hiszen őt nevekkel, szavakkal, hirdetésekkel, később színes mellékletekkel is kiszolgálták. És manipulálták. Az újságok pedig lassú metamorfózisaikban elveszítették karakterüket el egészen addig, hogy a politika szolgálatába szegődtek. Nem tudom, hogy mennyire volt ez törvényszerű. De szomorúnak mindenképp szomorú, hogy nem elvek és értékek, legyen az jobb vagy baloldali, avagy éppen liberális próbáltak arculatot nyerni és véleményt formálni, hanem a hatalmi elköteleződés sodrában. És ettől kezdve a mindenkori hatalom szócsöveivé váltak. A sajtó elköteleződését nem fejlécéről, hanem kritikai hangjáról lehetett beazonosítani. Avagy éppen annak hiányától. Egyik, éveken át az ország legnívósabb hetilapjától épp ezért mondtam le előfizetőként, mert a politikai oldal váltása után elfelejtett kritikus lenni, ami elemzéseinek zamatát adta. Az azóta napvilágra került információk egyértelműen bizonyítják, hogy sokan voltak hozzám hasonlóan olyanok, akik karakteres értékrendjükkel együtt kíváncsiak voltak egy másfajta gondolkodásra. Talán az én naivitásom, hogy sokáig a párbeszéd esélyét láttam a megismerés lehetőségében. Aztán egy jellemző megnyilvánulás kapcsán, amelyben egy állítólagos részeg rádiós az éterbe kiáltotta karácsony nagyhetében, hogy legszívesebben kiirtana minden keresztyént, nekünk épp akkor született meg harmadik gyermekünk, akinek neveltetésénél fogva mindjárt egy végzetes sorsot szántak a szavak szintjén, ha már lelkész az édesapja, nos mikor ezt próbáltam az egyik nagy, önmagát értékhordozónak tartott orgánum főszerkesztőjével „lelevélváltani”, egyértelművé vált számomra, hogy nincs átjárás, „hiába döngetek kaput és falat”. A miértet nem értettem, de tudomásul vettem. Nem lettem bosszúálló csak nyugtáztam, hogy bizonyos fogalmak, olyan alapvetőek, mint tolerancia, egyenlőség, véleményszabadság nem ugyanazt fedik a gondolkodásunkban. Nem voltam hajlandó sokáig naivságomat feladni, de ki kellett józanodni, hogy itt nem az igazságról akarnak beszélni, netán eszmét cserélni a véleményformálás bajnokai, hanem excathedra kijelenteni. Itt a szellemi tér befolyásolásáról, hogy ne mondjam, gyarmatosításáról szól a történet.

Emlékszem, egy nevét a felejtés homályába hagyható, öntelt belügyminiszter cinikus megjegyezésére az akkor megszűnés szélére került jobboldali vezető orgánum újságírójának kérdésére, hogy mi lesz, ha eltűnik egy ilyen nagy múltú lap: „Semmi különös. Úgy kell írni, hogy vegyék a lapot és akkor nem szűnik meg.” Holott ő tudta a legjobban, hogy talpnyalóik nem a színvonallal, hanem a juttatott pénzekkel és állami hirdetésekkel tudtak példányszámot produkálni.

A bulvármédia néhány termékét leszámítva a magyar média függőségek hálózata. Ha fordul a politikai széljárás, fordul a helyzet is. De nem történik semmi meglepő: a szolgák szolgaságba kerülnek. Oda, amiért dolgoztak. Pedig szükség lenne egészséges konzervatív, keresztyén, baloldali, liberális hangra. Szükség a párbeszédre. De nem a csaholásra, amelyből keserves vonyítás és szűkölés lesz olykor.

Hozzászólások