Erőtlenségünk legtöbbször nem az erő hiányából fakad, hanem a túlzott leterheltségből. Istentől ilyenkor nem nagyobb erőt, hanem több belátást kellene kérjünk.

Hans-Joachim Eckstein

www.evangeliums.net

 

Szeretek konferenciákra járni, különösen egy másik nyelvi közegben, kultúrában. Nemcsak azért, mert kizökkent az itthoni létből, hanem mert szembesít egy másik lehetőséggel, a konkrét kötöttségek fölötti megoldásokon való gondolkodással. Ugyanolyan értéknek vélt premissza teljesen másként csapódik le. Ül az ember outsiderként és megpróbálja megfogni a gondolkodás logikáját, ami azonos nyelven belül sem könnyű.

Van egy érdekes műsor a Duna tévén, Hazajáró, ahol két bakancsos fiatalember egy kamera kíséretében többnyire helyi ismerettel rendelkező emberek társaságában bejár egy szűk régiót, feltehetően a végére az egykori történelmi Magyarországot. A Görgényi-havasok fennsíkjának tanyavilágában járva megkérdeztek egy székely asszonyt: „Hányan laknak Fenyőkúton?” Mire a válasz: „Laknak itt elegen”. „De arra gondoltunk, hogy hány százan!”. Másik helyen rögtönzött bemutatót tartott a zsindelyfaragásról egy öreg székely. Egy adott pillanatban megkérdezi a riporter: „Meddig kell még ezt faragni?” „Majd meglátják!”, jött a válasz. Az időhöz való viszony uralja az egyik fajta gondolkodást, az élet természetessége a másikat, ahol a mennyiség, az idő relatívvá válik.

A nagy igazságok az életről itt fekszenek előttünk, s valahogy mégis csak akkor tudatosulnak bennünk, amikor szembesülünk velük.

Nemrég Németországban egy konferencián hallgathattam Hans-Joachim Ecksteint, amint négy napon keresztül a Galata levél igazságait feszegeti. Nemcsak a tudása, előadó képessége, szenvedélyessége volt megragadó és az, hogy a felismert igazságok miként térnek vissza koncentrikus körökben lenyűgöző nyelvi leleményekben, hanem négy nap, s benne napi tíz órában a Bibliával való intenzív foglalkozás miként tisztítja meg, s tölti fel a gondolkodást egy másfajta értékrenddel.

Az Ige csodájában nem mindig válik jelenvalóvá Isten, de Isten jelenlétében csodálatossá válik mindig az Ige.

Fotó:hazajáró