Mint a kommünikében olvasható, az MTVA, a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza márciusban meghirdetett tehetségkutató versenyére 360 produkcióval mintegy kétezren jelentkeztek a teljes magyar nyelvterületről. A miskolci, százhalombattai, győri, kolozsvári, csíkszeredai, pécsi, majd szegedi selejtezők után Gödöllőn zárult sorozatból 48 produkció versenyzőit hívta be a zsűri a televíziós tehetségkutató műsorként folytatódó sorozatba.

Fölszálott a páva – hirado.hu

 

Kevés a páva ma már, de ha mégis felszáll a vármegye házára, na, arra akkor oda kell figyelni. Mert a páva nem repülős madár. Magam is jó két évtizede találkoztam vele szabadon utoljára egy családi ház kertjében, ahol néhány tyúk és egy csaholva rohangászó kutya társaságában háttérül szolgált egy irodalmi esten. Megestek, s talán ma is megesnek ilyen bolondságok ebben a hazában, hogy művészetet kedvelő emberek megosztják az amúgy nem bőséges kenyeret egy még szegényebb színész emberrel, versmondóval, mi egymással. Valami ilyesminek voltam magam is részt vevője friss szerelemmel a nyakam körül, s néha úgy izzottak át a szavak az alkonyatban, hogy a jókedvben maga a szó robbantotta hiábavalósággá a világot körülöttem. Hanem a páva ott nem szállott fel sem tornácra, sem a házra, méltóságosan teregette farktollait kényszeresen megosztva a figyelmet a ropogó mássalhangzók özöne és saját tolldísze között.

Azért is jutott eszembe ez a régi emléktöredék, mert hónapokon át sarkalták a kíváncsiságot, hogy fölszállott a páva, ami „hamarosan jön”. De a páva csak nem akart jönni, hiába, messze már a vármegye háza is. Hanem a múlt héten csakugyan felrebbent legalábbis négy csoportba rendezve tizenkét a népi kultúrához köthető produkció: tánc, ének, zene Gyimestől Mosonmagyaróvárig.

Kíváncsian néztem, miként lehet egy halottnak, legalábbis vékony rétegkultúrának tekintett magyar népi hagyományt eladni a piacon. Egyáltalán milyen felhozatal van ma abban a műfajban, amelyben nem lehet sztárrá válni bulvárlapok háromnapi címlap dicsőségét bezsebelve. Bár ki tudja. Az első meglepetés éppen a felhozatalban volt. Művelik szép, talpraesett magyar legények, meg csinos leányok ezt a műfajt. Ha belegondolunk a Mészáros János Elek személye kiváltotta puzsérizmusba, mekkora utat tett meg a magyar népi kultúra az elvettetéstől az elfogadásig, addig az érzelemi elfogadásig, amelyben nem idegen többé a nagyapáink bokázása, meg nagyanyáink érdes dallamhajlítása. Egy-két nemzedékkel, némely tájegységen évszázaddal korábban még modernizálódni egyet jelentett a népi örökség megtagadásával és a népviseletet a farmer váltotta le, hogy ma ünnepivé egy fordított mozgásrendben újra koppanjon a keményszárú csizma sarka a fenyő deszkák erezetein. Van valami sajátos ebben a műfajban, ami több nyilatkozatból is visszaköszönt: „nem győzni jöttünk, ez egy jó buli, megmutatjuk magunkat, aztán megyünk haza!” Van valami ebben a több ezeréves bölcsességből, amikor önmagáért szép valami. A benne lét öröme jön át ezeken a nem mindig tökéletes perceken. Valami különleges zamat: a formált szón, a kifordított leánymozdulaton, a koreográfiában előre nem látható leesett kalapon. Olyan ez, mint Szindbád csatangolása a régi ízek és zamatok emlékeiben. Valami különleges, egyedi a fűszerezés. Hat és nyolc éves fiaim kikerekedett szemmel ámulják a szavak formálódását, majd a muzsika nyomán, mint idétlen kecskegidák ugrálni kezdenek a tv készülék előtt. Milyen ősi erő van itt, ami megszólal a mélyből? A két nagyobbik már dúdol, sőt értékelik a megkérdezettek humorát. Valamiképp varázsba ejt a még élő vagy haldoklásából visszahozott évezredes örökség. A varázsnak része talán a sok fiatal, öntudatos mosoly. Ami látható nem a múlt, hanem a jövő, ami finomodik, érlelődik és szépsége éppen az évszázados, évezredes folyamatosságában van. Újra tanulni ezt a kultúrát nem más, mint megérezni annak szépségét. És megélni újként az örökkévalót: a szerelmet, a csalódást, az elválást, az édesanyai szeretetet, a szülőföld szépségét. És végül az Istenbe hanyatlást.

Végül is a modernitás az otthonosság érzése. Miért zárnánk ki ebből az örökkévaló(ka)t?

A műsor nevében utal a valamikori Röpülj páva mozgalomra, ugyanakkor megpróbálták a modern kor kívánalmaiba csomagolni az illetékesek. Egyfajta népies X-Faktort állítottak a közönség elé, ami számomra kicsit anakronisztikusan hat. Valami kreatívabbat is kitalálhattak volna, például megmutatni régiókat, kulináris érdekességeket, életképeket, az utat az elindulás pillanatától a színpadra érkezésig. Kétségtelen ez pénzt, időt, stábot és szakmai felkészülést igényelt volna. Pedig ez utóbbiból van. Ismert arcok a zsűriben, akik mind tudják, hogy a népi kultúra az élet egészét fedte le. Ezért érdekes és különleges még töredékességében is.

Ha a páva vetélkedő bármit is megmutat ebből, megtette kötelességét.

 

 

 
 

 

Hozzászólások