A természetvezérelt gazdaság forradalmi nézőpontja szerint egy, az ökológiai rendszereken alapuló gazdaság megteremtése lehet a megoldás a világszerte tapasztalható gazdasági és ökológiai válságra. A szerző integrálja a gyakorlatban már létező módszereket, innovációkat a világgazdasággal, és bemutatja azt is, hogyan lehet a közösségek számára fenntartható hasznot termelni.
Aki azt gondolja, hogy véges mértékű rendelkezésre álló forrásból végtelen fejlődés lehetséges, az vagy őrült, vagy közgazdász. Így vall az egyik amerikai neves közgazdász, aki a fenntartható fejlődés irányába keres kitörési pontokat.
A kérdés, hogy mennyire igény és mennyire adottság az emberiség hosszú távon való létezése a jelenlegi lehetőségek szintjén. Illetve mi lesz, ha a világ minden részén a modern nyugati kapitalizmus fogyasztói szemlélete válik uralkodóvá. Hogy a kísértés mekkora, jelzik az internacionális cégek terjeszkedései és azokon keresztül áttételesen a fogyasztói mentalitás expanziója is. A futurológiai víziók egy lineárisan meghosszabbított végtelen történelemmel számolnak, amelynek végén a természet majd visszaszerez mindent az önmagát felszámoló kultúrától, s talán újra kezdődik az evolúció, mikor a zöld növényzet belepi New York utolsó betonkolosszusát. A fatalizmus nem ad lehetőséget a felelősségnek, így a pillanatnyi adottságok kihasználása lett az élet vágyálmává.
Ez a szemlélet felejtésre ítélte mindazt a tudást, ami felhalmozódott évszázadok, sőt évezredek alatt, és amelyek a regionalizmus sokszínűségét jelentették. Pedig ez a tudás nem önmagáért való volt, hanem nemzedékről-nemzedékre az életerő átörökítését jelentette. Szemünk előtt zajlott le, vagy talán még mindig zajlik egy olyan nemzedéki törés, ahol ezer év tapasztalatát engedi veszni a modernitás. Pedig erre e tudásra talán szükség lenne a közeljövőben. Csakhogy jelenleg álproblémák foglalkoztatják a többséget.
Egy tanyai emberrel akadtam össze néhány évvel ezelőtt, aki nem szellemi képességének hiányában, hanem az örökség továbbvitelének kötelezettségében ragadt ősei birtokán. A szabadság, amelyben leélte életét irigylésre méltó, a szellemi pezsgés, pedig, amely foglalkoztatja őt, kivételes. Elmélkedései során eljutott az élet meghosszabbításának lehetőségéhez, amelyet a tudomány eszközeiben valószerűnek látott. És mi lenne akkor, merült fel a kérdés. Ha akárcsak egyharmaddal meg lehetne hosszabbítani egy mai átlag életkorú ember életét? A betegségek, öregség, tehetetlen lét meghosszabbítása lenne ez. A szenvedés éveinek gyötrelmét, az erőtlenséget ki kívánja? Mert az a hamis illúzió férkőzött be a gondolkodásba, hogy a húszas-harmincas éveket lehetne kitolni, holott a biológiai törvényszerűségeket lehetetlen átlépni. Az isteni teremtettségi behatároltságot.
Mert nem ez az ember létének lényege, hanem egy másfajta beteljesülés: a rendelt időben való élet teljessége.
Ott ahol elveszett az örökkévaló, a pillanatnyi nagyon felértékelődik. Ott, ahol nincs meg a másnapnak feladata és reménysége, az aznap végtelen hajszolt. Ezt becézi a modern nyelv pörgésnek.
Van még közöttünk, a világnak ezen a táján egy olyan ismerethalmaz, amelyben legalábbis részben függetleníteni tudnánk magunkat a teljes kiszolgáltatottságról, ugyanakkor reményt adhatnánk az utánunk jövő nemzedéknek. Először is munkaerkölcsben. Mert a függetlenség nem önmagától értetődő. Ára van neki. Aki nem ellentételezi időről-időre, elveszti azt.
Aztán meg kellene tanulni, vagy újra tanulni az elég fogalmát. Elég a jóllakás egy ízletes étellel. Nem kell extrémitás több ezer kilométerről. S nem azért mert nem megfizethető, hanem azért mert nem tesz hozzá annyit az életminőséghez, mint amekkora kárt okoz. Nemrég olvastam, egy kiló sárgarépa átlagosan 1800 kilométert utazik jelenleg a termelőhelytől a fogyasztó asztaláig. Igaz, hogy olcsó, mondják a legtöbben és nem éri meg termelni. Salátát sem és paradicsomot sem. Hagymát és krumplit sem. Szóval semmit. Minden ráfizetés. Az élet is.
Isten is ráfizetett egy kicsit bűneinkre. Vagy nagyon. Hogy megérte-e egyszülött Fiát a bűnösökért keresztre adni? Nem. S mégis megtette. Mert a megváltás, a megmaradás nem számítgatás kérdése, hanem a szereteté.
Ez az érthetetlenség még tartja a világot. Míg jönnek az apokalipszis lovasai. Azután pedig újjá teszi az örök szeretet által.
Hozzászólások