Seuso-kincsek és a pannon tudat

Magyarország megszerezte a római kori, felbecsülhetetlen értékű Seuso-kincs egy részét, jelentette be a kormányfő. Orbán Viktor kormányfő azt mondta, a kincs mindig is Magyarországé volt, sosem mondtunk le a tulajdonjogunkról. "Ha a mienk, akkor jobb, ha nálunk van, mint másnál" - mondta. 

Visszaszerezték – origo.hu

Az utóbbi idők egyik legrejtélyesebb történetének darabjai kerültek vissza Magyarországra, a Seuso-kincs néven ismert egykori római gyűjtemény egy része. Titokzatos halál, csempészés, jogi hercehurca, államközi botrányok és sok rejtély, ami hozzákapcsolódik. Nevét egykori feltételezett gazdájáról kapta a kincs, ami egy gazdag római polgár 4. században lerombolt villájának romjai alatt vészelt át közel tizenhat évszázadot a Polgárdi és Szabadbattyán közötti Kőszárhegy közelében. A kincseket megtaláló munkások a vastag iszapréteggel fedett edényeket nem tartották sokra, mégis valahogy értő kezekbe jutottak, néhányan titokzatosan eltűntek az élők közül, a daraboknak pedig nyoma veszett. Aztán feltűntek egy híres külföldi aukciós ház kínálatában, de mivel három ország is bejelentette igényét a kincsekre, így nem kerültek eladásra sohasem.

Eltűntek és feltűntek, most pedig itthon vannak. A magyar államnak nemcsak tulajdonjogát sikerült bizonyítani, hanem birtokba is venni az értékes kincsek egy részét. Reméljük, hogy a hiányzó darabok is hazakerülnek és együtt lesz az eddigi és erről a helyről való leggazdagabb leletanyag.

Marad viszont a történetben egy jó adag rejtély. Legnagyobb, ha egyáltalán valaha is megoldódik, hogy kik voltak, akik felismerték annak értékét és hogyan szereztek tudomást erről, illetve milyen úton juthatott külföldre ez a könnyen nem elrejthető kincsegyüttes, ráadásul egy jó nevű aukciós ház kínálatába. Sok mindenről árulkodik a történet maga.

S talán el is hal, ha gondviselésszerűen nem szól bele a történelem változása, az úgynevezett rendszerváltás, amelynek bekövetkeztével az állami érdekérvényesítés a megváltozott nemzetközi környezetben másként kezdett működni. Aligha kétséges, valakik(k) jól jöttek ki a történetből, de rosszabbul mégis, mint remélték.

Ezeknek a kincseknek a sorsa sűrítménye a történelemnek, amelyben részünk van néhány évszázada. A pannon táj derűje, amely e tájra hozta és elföldelte, eltemetett egy világot is. Ide azóta kevés kincset hoztak, nagy korok nagy egyéniségei ideig-óráig, akkor is inkább mestereket és szerszámokat, nyersanyagot, amelyből egy kicsit barbárabb formázásban születtek értékek. A mély fölött szépségre keveseknek adatott idő, talán Pán örökébe lépő utódokként legeltető pásztorok karcoltak hasonló elmélyedéssel szaruba, fába, s olykor botjaiknak rézfejébe, merthogy nekik ezüst és arany aligha juthatott, apró, míves díszítéseket. Olykor-olykor a templomokba kerül egy-egy igényesebb darab, de azt is külföldről hozza be a hála. A futó idő és az élet nehézsége funkcionális eszközöket kényszerített az itt lakók kezébe. Nem csoda hát, hogy elfelejttették az évszázadok a szépnek megbecsülését, hogy a funkcionalitás fölébe nőtt tudatilag is az esztétikának, a pillanatnyi haszon lehetősége az igényességnek.

A Seuso-kincsek története a magyar tudat tragédiája. A meglévő szépség fel nem ismerésének s ez által pazarlásának, a megbecsülés és megbecsültség hiányának a világba kiáltása. Hiába teszi Isten az ember szeme elé a szépet, kezébe a szerencsét, ha arra sem képes, hogy legalább jobb időkre eltegye azt. Miközben nagy nemzetek összetalicskázták múzeumaikba a világ mozdítható szépségeit, tájainkon a meglévők megtartása sem sikerül. Az utóbbi fél évszázadban felbecsülhetetlen értékek kerültek ki országhatáron túlra apró pénzekért nemcsak tőlünk, hanem az egész kelet-európai régióból. A szépet megőrizni nem mindig pénz kérdése, hanem az igényességé. Az értéknek tudatosulni kellene. Tolnában templomot adtak el, amit élelmes holland vállalkozó téglánként vitt ki az országból. Ismerte annak minőségét. Amennyi antik bútor vándorolt a Kárpát-medencéből Nyugat-Európába az utóbbi ötven évben, nyugodtan be lehetett volna belőlük rendezni esztétikusan és közel korhűen a megújuló kastélyok minden szobáját. Túl szegények voltunk ahhoz, hogy megtarthassuk meglévő kincseinket. Szegények tudatban, értékrendben, szépérzékben.

A Seuso-kincsek visszaszerzése több mint elégtétel, a szépbe vetett hit újraéledésének, a meglévő megőrzésének és újra felfedezett értékeink akarásának reménye is.