Az egyházak különleges jogosítványokkal bírnak a munkajog területén. Ezt egy 1985-ös alkotmánybírósági határozat teszi lehetővé, amely szerint a munkaviszonyokat önértelmezésüknek megfelelően szabályozhatják. Erre a jogalapra vezethető vissza, hogy bizonyos lojalitási kötelezettségei vannak a munkavállalóknak az egyházi előírásokkal kapcsolatosan. Például elveszíthetik munkájukat, ha kilépnek az egyházból. A katolikusoknál problematikus lehet a válás vagy újraházasodás is.
Pert vesztett egy muzulmán nő a fejkendő perben - spiegel online.de
Régóta téma Európa különböző országaiban a vallási jelképek viseletének kérdése. Vannak munkavállalók, akik kimondottan tiltják ezeket a semlegesség nevében, legkiemelkedőbb ezek közül, amikor a Nemzetközi Labdarugó Szövetség (FIFA) tiltotta meg a világbajnokságon részt vevő játékosoknak, hogy vallási meggyőződésüket bármilyen formában kifejezésre jutassák.
Európa nem most kezdte, lassan építette le, először is saját identitásának külső jegyeit. A keresztet. A Bibliát. Nem most kezdte a jó öreg kontinens, hanem 1968 után, amikor a lázadó nagy nemzedék ideológiai hátországa megvetette lábát az egyetemeken, a médiában és a közszférában. Ekkor kerültek döntési helyzetbe.
Lassan élték fel apáik örökségét. Lehetett forradalmat játszani, mert az előttük járók meghozták az áldozatot. Konrad Adenauer és Charles de Gaulle, a két nagy öreg, régi vágású konzervatívok, mikor a német –francia megbékélési nyilatkozatot aláírták, bementek Notre-Dame-ba és letérdeltek. Imádkoztak. A nagy politikai kiegyezést jelképesen egy magasabb instancia elé vitték. Hagyomány volt-e vagy meggyőződés? Kár firtatni. Amit létrehoztak, kiállta az idő próbáját.
Aztán jött a nagy lázadó nemzedék. A ’68-asok. Megpróbáltak kidobni mindent, ami emlékeztetett egy polgári világra. Ami megmaradt belőle, s mi nagyon irigykedve tekintünk a világnak erről a feléről oda, az nem a hangadóknak köszönhető, hanem annak a mélyen gyökerező kulturális beágyazottságnak, amelyben nem tört meg a hagyomány. Európa nyugati fele szerencsésebb volt ebben. De nem mindenben. Ma már a németek is egyre hallhatóbban siratják például a porosz erényeket, amelyek a háború után kimondottan bűnnek számítottak és irtották őket minden lehetséges módon. A ’68-as nemzedék forradalmi hevülete egybeesett a háború utáni anyagi megerősödéssel, így ott hasonlóképpen a modernizáció képzetével kapcsolódott össze, mint nálunk a Kádár-rendszer. Ugyanakkor a szerves közösségek, a falvak, kisvárosok sokkal erősebb lokálpatrióta tudattal rendelkeztek, mint mifelénk, alóluk pedig nem húzták ki az anyagi lehetőséget, mint nálunk a téeszesítéssel, amikor egy évezredes múlttal rendelkező társadalmi réteget, a parasztságot földönfutóvá tettek. Kultúrájával együtt. Hogy ez nálunk mégis csodamódon feltámadni látszik, egy másik írás témája lenne.
A baloldali értelmiség által dominált térben a bevándorló tömegek Nyugat-Európában nem az integráció igényével találkoztak, hanem Európa önmaga értékeinek meghasonlásával, amelyet az ún. alkotmányos minimum próbált és próbál helyettesíteni. Isten helyébe lépett az alkotmányos kötelezettség. És ettől kezdve semleges lett minden, ami ezen kívül volt. A formai kötelezettség volt a fontos, nem pedig az értékelvűség. A formai kötelezettségben helyét nem találó másod-harmadgenerációs bevándorló leszármazottak épp e formai követelmények határait feszegetik azáltal, hogy a semlegességben identitást nem kínáló és követelő társadalommal szemben visszamenekülnek apáik elvesztett örökségéhez. Ezeknek jelzői az ún. „fejkendő-perek”.
Hirtelen zavarodottság támadt a többségi társadalmakban, aminek visszahatásaként megjelentek a nemzeti mozgalmak új pártok arcaiban. Az egyházak, akik eddig a konformista társadalomban, viszonylagos biztonságban szociális, karitatív tevékenységükkel létüket biztosítani tudták, most szembesülni kényszerülnek a konformizmus „árával”, ami nemcsak a tagság és (katolikusoknál a) papság létszámának csökkenésével jár együtt, hanem azzal is, hogy a nem keresztény vallások tagjai értékeiket „a saját keresztény felségterületükön” sem veszik komolyan. Akárcsak a társadalom egyháztól eltávolodott része.
A hagyományát vesztett európai társadalom előbb–utóbb szembesülni kényszerül önmaga értékvesztettségével. Ebben a búvópatakként húzódó keresztyén érték és még mindig fellelhető hagyománytöredék jó alapul szolgálhat. Érdemes vigyázni rá nekünk is. Arra, ami még megmaradt és átmenthető belőle.
Hozzászólások