Az érem két oldala


„Az én elképzeléseim jelenleg még nincsenek a parkettán. Több idő kell ahhoz, hogy a játékosok megértsék, mit szeretnék látni a pályán. Ez a vereség is az én felelősségem. Egyszerűen nem lehet az ellenfélnek ennyi lehetőséget adni az ellentámadásra. Én leszek az első, aki továbbmegy és küzd. Nagyon fáj, hogy még csak ellenállásra sem késztettük a dánokat. Egyértelműen jobbak voltak, mint mi. Tanulni, tanulni, tanulni, meg kell érteni a kézilabdát. A taktikába ne menjünk bele. Nyilván mindenki okos, mindenki tudja, hogy mit kellett volna csinálnunk. Egyértelműen úgy jöttem ide, hogy ha hibázunk, akkor én hibázok" – mondta az M4 Sportnak Talant Dujsebajev, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Most mindenki nagyon okos - Dujsebajev kiborult - nemzetisport.hu

„A negyedik negyed elején is biztos voltam abban, hogy megnyerjük ezt az elődöntőt. (...) „A mai mérkőzés nem a döntőről, hanem a kvótáról szólt, most mindenképpen a kvóta elvesztése fáj. Holnap, amikor a bronzmeccsünk után nézzük a döntőt, akkor nyilván az amiatti elkeseredés lesz erőteljesebb. Nagyon szép utat jártunk be ideáig. Fél negyeden múlt, hogy nem vagyunk ott a döntőben, úgyhogy magunk és a közönségünk miatt is kötelességünk ugyanolyan harcosan játszani, ahogy eddig” – értékelt Benedek.

Biztos voltam a döntőben, fél negyeden múlt - nemzetisport.hu

Európa-bajnok lett a magyar női vízilabda-válogatott, mert koncentrált, nagyszerű teljesítményt nyújtva két góllal megverte a korábban esélyesebbnek tartott holland válogatottat. Az Európa-bajnoki cím mellé olimpiai kvóta is járt, a lányok kint vannak Rióban!

Csodálatos! Európa-bajnok a magyar női pólóválogatott! - nemzetisport.hu

 

Az elmúlt napokban a sportszerető magyar közönségnek rengeteg lehetősége volt arra, hogy szurkoljon, izguljon a mieinkért. Férfi és női vízilabda Szerbiában, na és persze a férfi kézi Európa-bajnokság Lengyelországban. Sajnos az éremnek két oldala van: amíg a vízilabdások teljesítménye láttán öröm és büszkeség jutott osztályrészül, addig a kézilabda csalódottságot és szomorúságot okozott. Az éremnek két oldala van, az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet. 

Most már neked szurkolok

Hajdúböszörményben, egy cigánysoron nőttem fel. Nehéz gyerekkorom volt, hamar jöttek a pofonok. A szüleim nem kerestek jól, előfordult, hogy este nem volt már mit ennünk. Ilyenkor anya elbiciklizett mamához, és tőle kért segítséget, hogy tudjunk vacsorázni. A szegénység éreztette hatását (…)

Cigánysoron kapta a pofonokat a magyar focitehetség - origo.hu

A DVSC és a Palermo szerdán megegyezett, hogy a támadó Balogh Norbert négy és fél évre a Serie A-s klub játékosa lesz.  A csatár játékjogát az olasz klub 2,2 millió euróért vette meg, amit már át is utaltak a DVSC-nek, olvasható a klub honlapján. (…) A klub honlapja arról is ír, hogy megkeresték a Palermo elnökét, Maurizio Zamparinit a napokban tett nyilatkozatával kapcsolatban, amely szerint 5 millió eurót fizetett Balogh Norbertért. Az elnök azt mondta, hogy az összeg magába foglalja a játékos négy és fél éves fizetését is, amely 2,8 millió euró. 

A Palermo 2,2 millió euróért megvette Baloghot - index.hu

 

Persze, írhatnék arról, hogy neked szurkolok, Norbi, hiszen szegény körülmények között nőttél fel, erre ilyen sok pénzért a világ egyik legjobb bajnokságába igazolsz. De mégsem azért szurkolok neked, mert cigányként teremtett a Jóisten erre a világra, és nem is azért, mert a világ végéről indultál a világhírnév felé. 

Miért rossz a magyar foci?

A magyar labdarúgó-válogatott a dán, norvég, ír, szlovén négyesből kap ellenfelet a 2016-os Európa-bajnokság pótselejtezőjére. Megnéztük, hogy lehetséges riválisaink milyen reményekkel, kívánságokkal várják a vasárnapi sorsolást. Talán nem meglepő, többségük nem dőlne a kardjába, ha a mieinkkel találkozna.

Kaphatnánk Magyarországot, kérem? - nemzetisport.hu

 

Jó, értem, nem kell túldimenzionálni a címben megfogalmazott kérdést, annyian próbáltak már rá válaszolni, sikertelenül. Talán senkit nem is érdekel, miért rossz, beteg a magyar foci, annyira megszoktuk már a több évtizedes eredménytelenséget. Itt tartunk, ennyit tudunk, nem kell ennek reposztot szentelni, nemhogy megőrülni attól, hogy konkrétan egy perc miatt maradtunk le –egyenlőre- a 2016-os franciaországi Európa bajnokságról. Engem mondjuk pont ezért érdekel: mi a racionális magyarázata annak, hogy ez az egész kizárólag nálunk nem működik? Mit rontunk el, folyamatosan, immár hosszú évtizedek óta? Miért van az, hogy az olyan kis országok, mint Horvátország, Belgium, vagy éppen Szlovákia sokkal jobban teljesít, míg mi, magyarok szégyenszemre még mindig Puskással és Kubalával, Albert Flóriánnal dicsekszünk? 

Küzdeni mindig

Elsősorban egy csodálatos embert adtunk el, akit mindenki a szívébe zárt. Másfél évig voltam az edzője, nagy öröm, hogy vele dolgozhattam. Ez idő alatt nagy fejlődésen ment át. Átbeszéltük a vezetőkkel, hogy mi szól az eladása mellett és ellen, végül úgy döntöttünk, hogy eladjuk. Somalia egyik nagy álma teljesült most, ahogy tavaly Besicé is. Azt se felejtsük el, hogy jó pénzt kapott érte a klub.

Thomas Doll: Örülök, hogy Somalia edzője lehettem - ulloi129.hu

 

Adott egy brazil fiatalember, egy alig huszonhét éves fiatal srác, aki közel négy éves magyarországi tartózkodása alatt a zöld-fehérek szívébe lopta magát. Mint ahogyan sok más történet, úgy ez is túlmutat a labdarúgáson. 

A 2042-es labdarúgó világbajnokság győztese: Katar. Vagy nem.

Mire lehet képes Katar a futballban? Ennek jártunk utána a helyszínen.

Ami jó Xavinak, süllyesztő Dzsudzsáknak - sportgeza.hu

 

Mikor elolvastam az index rövidke helyszíni beszámolóját a katari labdarúgásról, rögtön arra gondoltam, vajon miért akarnak ezek a katariak egyáltalán focit, ha mindenük megvan? Aztán kicsit utána olvastam, és rá kellett jönnöm, hogy Katar nemcsak a focira, hanem más sportágakra is mesés összegeket költ. Nem rossz.

Amiért nem fogunk olimpiát rendezni

 Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése 124 igen és egy ellenszavazattal pénteken úgy döntött, hogy javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.

MOB: Budapest legyen Boston kihívója az olimpiáért - index.hu

 

Én mondjuk a pártolókat pártolom, vagyis nagyon szeretném, ha egyszer, valamikor, talán pontosan 2024-ben olimpiát rendezhetnénk. Ugyanakkor, ismerve magunkat, meglehetősen szkeptikus vagyok.

Van az a pénz

Wilfried Bony – a BBC szerint – 28 millió font ellenében nemrég a Manchester Cityhez igazolt. Angol lapok tudni vélik, hogy az elefántcsontparti támadó heti 100 ezer fontot keres a manchesteri kékeknél, pályára lépésenként pedig további 20 ezer (!) font üti a markát.

Nem fogja elhinni, mennyi az új csatár meccsprémiuma - nso.hu

 

Önök ismerték korábban az Fc Bunyodkor csapatát? És az Anzsi Mahacskala együttesét? Az ön családja generációk óta a katari férfi kézilabda válogatott fanatikus szurkolója, mi több, hegyekben állnak szekrényében a kínai Csangcsun Jataj mezei? Esetleg ön az indiai Delhi Dynamos szurkolói kártyása, mi több: bérletese? 

Színtiszta, vegytiszta

Bár az UEFA honlapjáról ezt nem tudnánk meg, ritka csúnya balhé miatt szakadt félbe a kedd esti, eleve robbanásveszélyes Szerbia–Albánia Eb-selejtező. Pedig vendégdrukkerek nem is lehettek jelen... Mint arról beszámoltunk, a botrány egy Nagy-Albánia sziluettjét hordozó drón beröptetésével és leszedésével kezdődött, a pokol nagyon gyorsan elszabadult. 

Lincshangulat a szerb-albánon - nso.hu

A kedden kihirdetett jogszabály kötelezővé teszi, hogy minden városban egy központi főút az 1918. december 1. nevet viselje. Emellett azt is előírja, hogy december 1-jén Románia központi és helyi hatóságainak nevelő hatású kulturális, történelemidéző programokat, valamint katonai parádékat kell szervezniük.

Erdély, ünnepeld, hogy Romániához tartozol - index.hu

Egyébként egész normális hely lenne ez a világ, ha nem lennének benne olyan alakok, akik ügyes, mondhatni ördögi módszerekkel egymásnak ugrasztják az embereket. Biztos nincs jobb dolguk, vagy éppen nem vette fel őket az anyukájuk, amikor éjszakánként sírtak a kiságyban, nem tudom. Mindenesetre ijesztő, milyen indulatokat gerjeszt egy-egy jól kigondolt cselekedet. Ennek tanúbizonyságát láthattuk az elmúlt héten, két alkalommal is. 

Sportolj, ne háborúzz!

A mester szerint felesleges őt arról kérdezni, kinek szurkol a mérkőzésen, mondván, a Steaua és a román válogatott volt szakvezetőjeként egyértelműen a hazai együttes sikerét óhajtja: „Számomra legfeljebb abból a szempontból különleges ez a mérkőzés, hogy Románia ismét tétmérkőzést játszik, amelyet szeretném, ha megnyerne.
„Arra kérem a magyarországi szurkolókat, hogy a meccs végén tudják elismerni és elfogadni a román válogatott fölényét és győzelmét. Ez is a civilizáció jele” – zárta nyilatkozatát Jenei Imre.

Jenei Imre: a magyarok nem tudnak ellenállni ötvenezer néző nyomásának - nemzetisport.hu

Ma lesz kérem a román-magyar, természetesen fociról beszélünk. Ám egy román-magyar mindig is presztízsmeccs, nemcsak fociban, bármi másban is, naná, hogy Trianon miatt. Mennyire normális ez? Egyáltalán: van jelentősége ennek a sporteseménynek, vagy csak huligánok, régi, egykor volt történelmi sérelmekért ilyen módon revansot venni akaró, múltba révedő begyepesedett nézők gondolkodnak így?

Csöndes győztesek

A női alpesi sízők lesiklóversenyét rendezték meg szerda délelőtt a Szocsiban zajló téli olimpián. A győzelmet holtversenyben a szlovén Tina Maze és a svájci Dominique Gisin szerezte meg a svájci Lara Gut előtt, míg a magyar Miklós Edit minden idők legjobb magyar síhelyezését elérve a hetedik helyen végzett.

A másik magyar, Berecz Anna 41-es rajtszámmal indult a negyvenkét versenyző között, s majd' tíz másodperces hátránnyal a 35. helyen végzett.

 

Miklós Edit hetedik lesiklásban, holtverseny az élen - nemzetisport.hu

 

Hazudnék, ha azt írnám, hogy árgus szemekkel figyelem a téli olimpia eseményeit, vagy hogy fél évvel ezelőtt tudtam volna arra a kérdésre válaszolni, kicsoda Miklós Edit, vagy Berecz Anna. A síelésről sincs túl sok fogalmam, az átlagmagyarral együtt nekem a téli sportok egész egyszerűen kimaradtak, azzal együtt, hogy sporttagozatos általánosba jártam, ahol hagyományai voltak a síelésnek (vagy sízésnek?). A Zemplén Kalandpark már gyerekkoromban is létezett, igaz, akkor csak Magas hegynek hívták, nem volt hóágyú, bob, nyári sípálya meg pláne. Így hát a hólapátolás, a hógolyózás és a szánkó marad, mint téli sport – idén mindössze egyszer sportoltam, sportoltunk, hála a hószegény időjárásnak.
Mindezekkel együtt mérhetetlenül büszke vagyok a két magyar sportolóra, akik nem nyertek ugyan az ég világon semmit, mégis, valamit sikerült bebizonyítaniuk. Leginkább azt, hogy a csöndes győzelem is győzelem. Azt hiszem, a Vancouverben még nagyot bukó, most szenzációs Miklós Edit hetedik helye, de Berecz Anna harmincötödik helye is felér egy győzelemmel.

Oldalak