Nemcsak a budapesti kék metró szokott lerohadni: csütörtök délután London legforgalmasabb földalatti vasútvonala, a Victoria Line is hosszú időre megbénult a Warren Street és Brixton között, írja a Metro című londoni lap.
Beton ömlött a londoni metró irányítótermébe – index.hu
Asszociációs játék (1): álom – ébredés – korán –Korán – pirkad – metró - gond. Miért nem az jutott a metróról eszembe, hogy suhanás, csikorgás, mozgólépcső, kapaszkodás, az ajtók záródnak? Mert aki 200 km-re él nemzetünk fővárosától, csak a hírekből értesül a különböző metróvonalak helyzetéről. Hír pedig akkor jön, ha baj van: nem indult el egy szerelvény, odacsukott valakit az ajtó, rosszul kerültek ki feliratok, késik a fejlesztés üteme.
De íme, itt egy jó hír: nemcsak a miénk, hanem másé is; nemcsak Budapesten, hanem Londonban is; nemcsak a kék metró, hanem a Victoria Line is megbénulhat! Szegény ember vízzel főz. Lelki szegény meg kárörömmel. Bizony, akinek ez jó hírként bizsergeti a szívét, az csupán egy cseppnyi kárörömmel lett „gazdagabb”.
Bizonyára sokféle nehézséget okozott a munkások figyelmetlensége az utasok számára: új útvonal keresése, kerülő, késés. Mindezt pedig hogyan kommentálták az emberek a Twitteren? Főként humorral, a jó öreg angol humorral! (Az vesse rájuk az első követ, aki még nem árasztotta el a munkahelyét gyorsbetonnal… Ha valamit elrontasz, rontsd el igazán… Amikor azt mondtam, fixáld a beállításokat, nem erre gondoltam!...)
Az utóbbi hetekben, a korábbiakhoz képest több kommentet olvastam el. Bevallom, párszáz hozzászólás után, szinte szomjaztam már a humoros, könnyeg hangvételre, mert a legtöbb túl komor, személyeskedő, a lényeg helyett valami nüansznyi dolgot ragozó, és főként mások alázásának hangot adó volt. Sivár világ tárult egy-egy kommentözön végére érve elém. Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen hozzászólásokat olvashatnék egy budapesti metró beton-ömlésével kapcsolatban?
„Még jó, hogy beton és nem vörösiszap-pakolás.”
„Nincs ilyen véletlen. Tuti kitervelték.”
„A kormány tehet róla, mert a közmunkaprogramban ilyen embereket alkalmaznak.”
„Az ellenzék ezzel akarta demonstrálni az erejét.”
„Az új btk. ptk. közig tv következménye ez is, mert túl sok az új törvény és módosítás.”
„Lipótmező bezárásának ez a következménye.”
No, itt megálljt parancsolok magamnak! Észreveszem: ahogy kezdek belelendülni, egyre jobban távolodok el az alaphelyzettől: a metró irányítótermébe beton ömlött. Komoly dolog. Nemcsak utasokat érinti, hanem a metró magas és alacsony beosztású dolgozóit, szakembereket és főként a felelősöket, akikre rászakadt a „mit tettem?” érzés.
Kommunikációnk az internettel, a hozzászólás lehetősége a ’hozzáírással’ gazdagodott. Rengeteg hír jut el hozzánk (fontos és lényegtelen egyaránt), és olyan személyek is véleményt alkotnak, akik máshol nem hallgattatnak meg. Talán mert nem adódik olyan élethelyzet, nincs közösség, ahol megbeszélhetnek dolgokat, nincs társ, akivel együtt gondolkodnak, vagy éppen nincs merszük kimondani gondolataikat.
Régen is kommentteltek, csak éppen a ház előtti kispadon, vagy éppen a piactéren. Nagyapám tanítónő testvére, aki egyúttal két teljes generáció keresztanyja is volt, az igazi kommenttelők közé tartozott. Nyaranta egy-két hetet voltunk nála falun. A kimozdulás azt jelentette: postára, boltba, temetőbe vagy templomba mentünk. Természetesen gyalog. Egyik sem volt messze. Út közben legalább két-három emberrel szót váltott, akik elújságoltak neki valamit. Amikor aztán kimondták az általunk, gyermekek által retteget mondatot: - Most szólj hozzá, Gizi! – tudtuk, még tíz percig várhatunk, mert Gizink biza hozzászól. A hozzászólásaiból tudhattuk, mi foglalkoztatja, mi nyomasztja, vagy mi ad erőt neki, mert azt újra és újra belefűzte hozzászólásaiba.
Bármi okból is szólal meg az ember hallható szóval és/vagy billentyűzettel, ugyanúgy igaz Jézus örökbecsűje: „Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” (Lk6,45b).
Asszociációs játék (2): álom – ébredés – korán –Korán – pirkad – metró – beton - ?