Ezek a mai fiatalok

Ezek a mai fiatalok! – mondja fiam, és csóválja okos gyerekfejét.

Ezek a mai fiatalok! – mondja fiam, és csóválja okos gyerekfejét.

Bagdán Zsuzsanna: Drogtesztlázban

Rogán Antal megismételte korábbi érvelését, amely szerint a szervezett bűnözés a drogkereskedelemből szerzi a legnagyobb jövedelmet, „gyermekeink jelenét és jövőjét leginkább a drog veszélyezteti”. S mivel Magyarországon az elmúlt években a droghasználók száma nem csökkent, a drogkereskedelem nem szorult vissza, drogpolitika helyett drogellenes politikára van szükség – mondta. Ezért döntött úgy a kormánypárti frakció – folytatta –, hogy támogatja a Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi polgármester által felvetett drogtesztet, mert azzal küzdeni lehet a szervezett bűnözés, a drogkereskedelem ellen, és meg lehet védeni vele a gyermekeket.

Kitart a Fidesz a drogteszt bevezetése mellett - Mandiner

Szinte hallom, ahogy Gyopárka felszisszen, amikor meglátja, miről írok. Én is azt álmodtam a reposztom vázlata megírása után, hogy a püspök úr fogta, és odalinkelte a cikkem alá az összes írásomat, amelyeket még fundamentalistaként írtam, hogy „sóbányába a drogosokkal”. Szörnyen megalázó volt.

Aztán lett reggel, és este, és határidő, de a téma csak nem akart nem lenni többé.

Tényleg, mit is mond a róka?

Az A-Ha 28 évvel ezelőtti száma, a Take on Me óta a legnagyobb norvég sikerszám az Egyesült Államokban és Nagy-Birtanniában a What Does The Fox Say? című You Tube-videó, amely elérte a 208 millió nézőt.

Mi a Róka? – Mirror.co.uk

Nagyanyám azzal szórakoztatta születésem táján a családot, hogy a napi hírekből felolvasott a Beatles-ről. A Be-at-le-a-s-ról, a li-ver-le-pól-i fiatalemberekről. Nem értette ezt az új kultúrát, egy számára teljesen elérhetetlen nyelvvel, egy élvezhetetlen zenei hatással. Ő Karádyt és a magyar nótát szerette. Nem értette, hogy ami számára annak idején élményt és a szabadság egy különös forgószelét jelentette, azt gyermekei számára egy más zenei hangzás, egy más üzenet jelenti. Nem akarta elfogadni, hogy gyermekei lázadása egyben az az önállóság felé vezető út része.

Az érem másik oldala

A FIFA döntése a világ értékítélete: van, amiben nincs alku.
A futballstadionok nézőterének rasszizmusa nem magyar jelenség, a mértéke és eltűrése azonban nagyon is az. (…)

Azt (...) nem remélheti senki, hogy a focipályákon tartósan rendet lehet tenni egy olyan országban, amelynek a parlamentjében zsidóznak, a kormányoldal emblematikus publicistája pedig mind vadabbul cigányozik. Egy-egy meccsre be lehet zárni a stadionok kapuit, de a pályákról nem lehet hermetikusan kizárni a külvilágot.

http://nol.hu/velemeny/20130109-zart_kapu

 

 

Kezdem azzal, amiben egyetértek a Népszabadság szerkesztőségi véleményével: 
 
1. Mivel református keresztyén, ráadásul lelkipásztor vagyok, szégyenteljesnek tartom, ami a magyar-izraeli meccsen történt. Szégyen az, hogy néhány magáról megfeledkezett buta kölyök kórusban szidta a zsidókat. Ezek a sportolók focizni, nem pedig tüntetni, pláne nem Magyarországot elfoglalni jöttek Budapestre. 
2. Szégyen az is, hogy egy sporteseményen ilyen előfordulhat, hiszen az ember a játékért, és nem feltétlenül az ellenfél gyalázásáért jár ilyen helyekre.
3. Szégyen az, hogy a magyar futballstadionokban ilyen megtörténhet, bár azért megjegyezném, hogy sok szép dolog is látható, hallható egy-egy meccsen. Erről keveset írunk, hallunk.
4. Szégyen az, hogy a magyar parlamentben zsidóznak, és szégyen az, ha egy újságíró, vagy bárki más közszereplő bárkit megbélyegez, listáz, stb. 
 
Eddig barátilag egyetértenénk. Keresztyénként, lelkipásztorként, jó érzésű magyar emberként nem is tehetek másként.

 

 

Vodka, Bomba, Cataflam

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerint a minisztérium megkezdte a törvényi előkészítését annak, hogy 18 éven aluliaknak ne lehessen eladni energiaitalt - írja a dehir.hu.

Eltilthatják az energiaitaltól a kiskorúakat - index.hu

Kamaszkoromban a VBK vörösboros kólát jelentett. Néhány éve megdöbbentem, mikor a tizenévesek közölték velem, ma a VBK vodka, Bomba energiaital és Cataflam keveréke. 

Sorsfordítók kerestetnek - akik győztessé tették Karen Kleint

Világszerte nagy felháborodást váltott ki a netezőkben az, ami Karen Kleinnel történt, írja a CNN. A 68 éves nő New York állam északi részén buszfelügyelőként dolgozik - feladata nem a buszok, hanem az iskolabuszokon utazó nebulók felügyelete. Munkája során érte az inzultus, amely kiváltotta a világ netezőinek a szimpátiarohamát. A felügyeletére bízott felsőtagozatosok mobiltelefonnal rögzítették, hogy egy utazás során káromkodással, gyalázkodással teljesen kiborították. Amikor azt mondták, azért nincs családja, "mert mind megölték magukat, hogy ne legyen a közelükben", Klein elsírta magát. Klein legidősebb fia tíz éve öngyilkos lett. ... A video nyilvánosságra kerülése után webes gyűjtés kezdődött Klein megsegítésére, illetve azért, hogy a netezők kifejezhessék együttérzésüket. E cikk írásakor 211 ezer dollár (46 millió forint) gyűlt össze. Klein évi 15506 dollárt keres, azaz már most 14 évi fizetését kaphatja meg kárpótlásul a netezőktől.

Több százezer dollár gyűlt össze a megalázott buszfelügyelőnek - Index

Szomorú történet - reménykeltő befejezéssel.

Nem csodálkozom a történteken, sokszor éltem át én is, volt, hogy csendestárs voltam fiatalként a falkában (nem, nem jobb voltam, csak a személyiségem ilyen, ennyi). Mert falkában a gyerekek nagyon gonoszok tudnak lenni, ez mindig is így volt, most sincs másképp. Tudnának mesélni azok, akik valamiért kilógtak a sorból  - kicsit túlsúlyosak, szegényebbek az átlagnál, túl jó tanulók, valami problémával küzdenek. Sok embernek keserítették meg társai a gyerekkorát. De tudnának mesélni a pedagógusok is. Nálunk is trófea volt általános iskolában, ha egy tanárt "kiakasztott" valamelyik osztály, ha sírt, az szinte plusz pontot ért...

Ezek az amerikai gyerekek nem  tudták, milyen jót tesznek a "prédával", a buszon rájuk figyelő alkalmazottal. Többet nem kell vele találkozni - többet nincs szüksége munkára, ugyanis ismeretlenek gazdaggá tették őt.

New Wave

A május 25-i ülésen elhangzott az Ifjúság 2000 és az Ifjúság 2008 című felmérések ismertetése, melyek alapján kitűnik, hogy erős a fiatalok vallási érdeklődése. Ugyanakkor a fiatalabb generációk nem igazán tudják, hogyan működnek az egyházak Magyarországon. A Csillagpont 2011 kérdőíves felmérésből kiderül, hogy kevés a bizalom a lelkészek iránt. Az egyházat szerintük egy idős asszony szimbolizálja. A fiatalság arra vágyik, hogy aktívabb és dinamikusabb kapcsolat legyen a „nagyegyház” és a „kicsik, azaz a fiatalok” között – szögezte le Szontágh Szabolcs. 

A Zsinaton a fiatalokról - reformatus.hu

"Kicsi vagy te még ehhez!" Sokszor hallottam gyerekkoromban ezt a mondatot. Rossz érzés volt, hogy nem vettek komolyan. Azóta is indulatos leszek, ha valaki a korom, a kevés élettapasztalatom, hiányos ismereteim miatt lenéz, lekezel, nem vesz komolyan. Többször találkoztam ezzel a hozzáállással, amikor a fiatalok egyházon belüli szerepéről, helyéről volt szó. Most azonban (talán) valami változás elindult.

Puzsér

Puzsér Róbert korábban saját Reklámtörvényszékének „bírájaként” ítélkezett, a Hír TV-n politikai kérdésekben borzolta a kedélyeket, dolgozott az Echo TV-nél, a Budapest TV-nél, a Budapest Rádiónál és a Radiocafénál, számos kisfilmet készített, médiahackek ötletgazdája. Aktuálisan hozzávetőleg tizenkétezer követője van a Facebookon, s kommentjeinek remixe imponáló karriert fut be a YouTube videomegosztón. Legújabbkori ismertségének oka: beült az RTL Klub Csillag Születik című tehetségkutató műsorának zsűrijébe.

Puzsér Róbert: ez az a hely, ahol az adócsalással csajozni lehet - nol.hu

Évekkel ezelőtt a szokásos sörözések, baráti beszélgetések aktuális témája volt a politika. Az Unióba való belépés előtt parázs vitákat folytattunk pro és kontra. A parlamenti választások előtt éjszakákba menően győzködtük egymást. Mára azonban eljutottunk odáig, hogy ha valaki szóba hozza az aktuálpolitikát, a többiek lehurrogják, beszéljünk másról! Az én generációm belefáradt a politikai megmondóemberek állandó csúsztatásába, ígérgetéseibe, hazudozásaiba, a szekértáboraikhoz tartozó, Gyurrri papagáj módjára ugyanazt szajkózó zsoldosok szószaporitásába. Szükség van hiteles valakire/valakikre, akik visszaadják a poltikiai véleményformálás értelmét és izgalmát. Szükség van valakire/valakikre, akiknek elhisszük, hogy van értelme, sőt szükséges a véleményalkotás (nem sárdobálás), mert ez a sokat emelgetett és sokszor meggyalázott demokrácia alkotórésze. Itt jön a képbe a Puzsér.

Osztatlanul

Idén 43 európai és eurázsiai ország keresztyén diákja tölti a húsvétot Magyarországon. A Nemzetközi és a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ) által szervezett evangelizációs diákkonferenciára 1700 egyetemistát várnak Győrbe a kontinensről.

Osztatlan szívvel - Parókia 

Megtörtént. Az idézett írás még a konferencia előttről származik, most már áttehetjük nyugodtan múlt időbe. Az IFES és a MEKDSZ által szervezett győri konferencián együtt közel 1700 fiatal, 43 országból volt együtt ezen a húsvéton. 

"Magasztallak, Uram, Istenem, teljes (osztatlan) szívből, és tisztelem nevedet örökké" - adta meg az alaphangot a 86. zsoltár 12. verse.