Nem élhetünk csupán a profanitás hétköznapjaiban

- Az Ars Sacra Fesztivál talán megnyitja az emberek szívét - mondta Köntös László igazgató -, hisz megmutat egy másik, a hétköznapi életen túli dimenziót is. Nem élhetünk csupán a profanitás hétköznapjaiban, néha kell, ami szent, ami felemel, ami ünnep, ami nem szürke, ami más. S hiszem, hogy az embernek szüksége van arra, hogy ebben a másban megmerítkezzen. (…)Nem szabad megfeledkezni azokról a kincsekről, amink van, fel kell ismét fedeznünk a templomainkat, a kultúránkat, a keresztyénségünket. Egyre többen értik meg, hogy nem szabad feladnunk ezt a veszélyben levő örökségünket. (…)Fedezzük fel újra a templomot! - hangsúlyozta a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei igazgatója. 

Fedezzük fel újra a templomot! - Ars Sacra Pápán - refdunantul.hu

 

Örök kérdésem és örök dilemmám, miért nem járnak az emberek templomba. Nyilván négy kis gyülekezetben szolgálva, látva a helyi kisboltok, a közeli nagyvárosban kisebb közlekedési dugót eredményező „vásár” forgalmát, hallván a fűrészgépek, flexek és damilos fűnyírók vasárnap délelőtti zsivaját, amolyan mindennapi keserű valóság számomra az üres padok látványa. Persze a nem járás elég relatív fogalom, ha mondjuk a harminc fős gyülekezetből jelen vannak öten, akkor statisztikailag meg is nyugodhatnánk, máshol pedig a látszólag tele templom is kevés, már ami a település létszámát, vagy a reformátusok arányát illeti. Miért nem járnak az emberek templomba? Hadd válaszoljak erre a bonyolult és többismeretlenes kérdésre mégis egyszerűen: leginkább azért, mert sokan úgy tekintenek a templomra, és a templom mögött álló egyházra, mint valami régi, letűnt kor emlékére, a templomba járás sokak számára éppen ezért nem más, mint hagyományőrzés. Ők pedig, bármennyire fájdalmas ezt kimondani, nem óhajtanak hagyományt őrizni. Leginkább azért, mert ezt a hagyományt és kultúrát nem tekintik sajátjuknak, nincsenek arról valós emlékeik és élményeik, a keresztény, keresztyén kultúra és hagyomány mögötti tartalmat pedig egyáltalán nem sikerült megtapasztalniuk. 

Székely himnusz román mezben, avagy...

A székely himnusz eléneklésével ünnepelték Dél-Koreában a negyedik vonalnak megfelelő divízió 2/A világbajnokság megnyerését – így a harmadosztályba (1/B) való feljutást – az U18-as román jégkorong-válogatott tagjai.(...) A felvételen látható, amint a fiatal hokisok kört alkotva kézről kézre adták a székely himnusz éneklését rögzítő mobiltelefont, hogy valamennyien jól láthatóak legyenek.

A román válogatott játékosai a székely himnusszal ünnepeltek - nemzetisport.hu

 

Néhány hete járta be az internetet a fenti hír, és a – szinte természetesnek mondható- román válasz, az értetlenség és a felháborodottság. Értem nyilván, nehéz lehet megszokni Romániában egyeseknek, hogy ezek a pimasz székely kölykök román mezben, a világ túlsó felén a székely himnuszt éneklik, sőt, telefonnal fel is veszik, és meg is osztják saját közösségi oldalaikon. Jól van, srácok, ez aztán székely virtus volt, büszke vagyok rátok – leginkább azért, mert ez nem valamiféle oktalan hőzöngés, a többségi társadalom piszkálása, hanem a belétek nevelt, anyatejjel magatokba szívott nemzeti identitás. Ami egyeseknek nemzeti ünnep kokárdával, az amerikai magyaroknak töltött káposzta, az nektek székely himnusz Dél-Koreában. Bravó!

Krisztus nélküli karácsonyvárás

Marcus Dröge berlini püspök a „terrorcselekményre” utalva a társadalmi összefogásra hívta fel a figyelmet. „A terrort nem akarjuk igazolni azzal, hogy összeveszünk”, mondta. „Nem engedjük magunkat eltéríteni az embertelenség révén”. A püspök emlékeztetett arra, hogy a templomi Bach-kórus éppen karácsonyra a zeneszerző darabját próbálta, amikor néhány méterre onnan a borzalmas támadás bekövetkezett.

A berlini merénylet visszhangjai – tagesschau.de

Nem ez az első németországi merénylet, amely az iszlám terrorizmus számlájára írható, mégis különleges abban ahol és amikor történt. Ez a merénylet a német fővárosban történt, abban a városban, amely magát a multi-kulti legnagyobb fellegvárának tartja, ahol az emberek jó részét egy ilyen mérvű pusztítás sem mozdította ki a régi gondolkodási sémáikból. Legalábbis ezt igazolják a rögtönzött utcai felmérések.
A berlini terrorcselekmény különlegessége, hogy az ország szívét találta el, ahogy a német politikusok némelyike fogalmazott, De nem csupán ez, hanem az idő és célpont, nevezetesen egy hagyományt, illetve a hagyomány eredőjét, egy keresztyén ünnepet, a karácsonyt támadták meg.

A 2042-es labdarúgó világbajnokság győztese: Katar. Vagy nem.

Mire lehet képes Katar a futballban? Ennek jártunk utána a helyszínen.

Ami jó Xavinak, süllyesztő Dzsudzsáknak - sportgeza.hu

 

Mikor elolvastam az index rövidke helyszíni beszámolóját a katari labdarúgásról, rögtön arra gondoltam, vajon miért akarnak ezek a katariak egyáltalán focit, ha mindenük megvan? Aztán kicsit utána olvastam, és rá kellett jönnöm, hogy Katar nemcsak a focira, hanem más sportágakra is mesés összegeket költ. Nem rossz.

Újesztendő Istennel

A zajkeltésre a különböző tájegységeken és a használt eszközökkel összhangban különböző elnevezések maradtak fenn. Ilyen a kongózás, a csergetés, a pergőzés, a kongatás. A zajkeltésnek egyes vidékeken az volt a célja, hogy felébredjenek az állatok és a másik oldalukra forduljanak. Úgy vélték ezzel biztosítják az állatok egészségét és szaporaságát, ennek népies elnevezése a nyájfordítás vagy gulyafordítás.

Erdélyi falvakban is szokás volt a gonoszűző zajcsapás. Az éjféli harangszókor a serdülő fiúk kolompokkal, csengőkkel, ostorokkal, bádogdarabokkal lármáztak. Kicserélték az utcakapukat és a lányos házak tetejére szalmaköteget vittek. Így jelezték, hogy hol van eladó lány.

Szilveszteri szokások - origo.hu

Nem véletlenül alakultak ki különböző szokások Ó- és Újesztendő határán. Bár a keresztyén időszámítás rendje szerint az őskeresztyénség Jézus körülmetélését ünnepelte, a modern kor teljesen kiiktatta ezt a mozzanatot, és az időt, mint határpontot állította az esemény középpontjába. Ó- és újesztendő tehát választóvonal. És ebben már nem az időiség, hanem a tudat játszik fontos szerepet. A számvetés és a vállalás. A mi volt és mi lesz. Avagy ahhoz képest, ami volt, lehet-e más?

Égből pottyant?

A protestánsok maguk alatt vágják a fát, amikor a Szenthagyományt támadják, ugyanis ez a hagyomány hozta életre a Bibliát. Egyház nélkül nem hihetünk a Bibliában.

Nem az égből pottyant le a Biblia – katolikusvalasz.hu

 

Vagy luxus, vagy egzisztenciális szükség gyűlölni a másikat. Különösen, ha azonos értékrendet vallókról van szó. Nem ugyanazt, de azonosat. Fontos a distinkció, merthogy ma a nyelvi megértés sem a könnyű utak egyike, hát még véleménykülönbségek áthidalása. Különösen döbbenetes, – bár nem meglepő -, hogy van, akinek identitását a másikkal való érdek- és értékellentéte kinyilvánítása jelenti. Mondanám, a negatív önmeghatározás.

Férfiként a Nőről

Házasodj. Ha nő vagy, szüljél fiatalon, aztán legyél otthon három évig a gyerekkel. Egy gyerek ne legyen elég, háromig meg se állj. Azokkal is legyél otthon három éves korukig. Aztán se legyenek saját céljaid, már házas vagy, gyereked is van, a te dolgod onnantól csakis a család. Ne legyél karrierista, csak annyit dolgozz, amennyit feltétlenül muszáj. Férjedet tiszteld és támogasd, egészségére vigyázz. Vasárnap boltba ne menj. Gyereked tévé elé ne ültesd. Főzz-süss. Számítógépen csak a magyar netet pásztázd. (...) Ezektől az igazán hagyományos értelemben vett régivágású férfias férfi megmondóemberektől megtudhatja a rajongótábor, hogy mire szabadna akárcsak vágyniuk a nőknek. Nagyon megy nekik a nők helyretétele. Magvas gondolatokat adnak valaki(k) az úgynevezett magyar popsztárok szájába. Az utóbbi hetekben-hónapokban csak úgy árad a célzott jóindulat.

A híres férfi mindent tud a nőkről - 444.hu

 

Lehet, hogy csupa nagybetűvel kellett volna kezdenem, hiszen a NŐ megérdemli, hogy csupa nagybetűvel írjunk, gondolkodjunk, viseltessünk iránta. Sajnálatos, hogy mindezt oly gyakran elfelejtjük: szavakkal, tettekkel oly gyakran megbántjuk, kigúnyoljuk, megalázzuk őket. Mégis, talán nem baj, ha a Nőről, a Nő szerepéről az idézett urakhoz hasonlóan egy másik férfi, aki férj, édesapa, sőt egy meglehetősen régimódinak számítő hivatás gyakorlója, szintén kifejti a véleményét. 

Jobboldali a magyar fiatalok nagy többsége

Tehát a két, magát jobboldalinak mondó párt támogatottsága 2012-ben együtt megközelítette a 70 százalékot, a Jobbik 2008 óta főleg a Fidesz táborából hasított ki egy nagyobb szeletet, s bár 2013-ra megint fordult a helyzet, a Jobbik továbbra sem áll rosszul. Reiner szerint tagadhatatlan, hogy a pártot választani tudó fiatalok 10-13 éve jobbra húznak, ami azzal is magyarázható, hogy a jobboldali családokban könnyebben is „öröklődik át” a politikai meggyőződés.                        

Jobboldali a magyar fiatalság – hvg.hu

A Tárki legújabb felmérése, amelyben korosztályos bontásban is vizsgálta a politikai elköteleződést, megerősítette azt az évek óta tartó folyamatot, miszerint a magyar fiatalok 70 százaléka jobboldali kötődésű. Ez az adat a korfán különböző módon szánkázik a jobbközép és a radikális jobboldal között, ám az érdekesség mégsem e két adat vonatkozásában feltűnő, hanem a baloldal markáns meghatározó ereje, az MSZP és a Jobbik vonatkozásában, ahol a korfa leképeződése ellentétes irányt mutat, azaz a hatvan fölöttiek azonos arányban szimpatizálnak a baloldallal, mint a 27 év alattiak a radikális jobboldallal. E kettő között a legnagyobb támogatottságot a jobbközép vezető erejének számító Fidesz tudhatja magáénak.

Árva csokor

A dobócsokor, szintén az angolszász kultúrákból átvett szokás, eredetileg a menyasszonyi csokrot dobták el, az esküvő után. A dobócsokor kevésbé díszes, a virágok összeállításában és színeiben, kicsinyített másolata a menyasszonyi csokornak. Rendkívül látványos, ha a dobócsokor repülés közben több, kisebb csokorra esik szét, így több  lány vendégnek is jut belőle. Mostanában divatos három pici dobócsokrot készíteni. melyet egy szalag tart össze. Még ennél is mutatósabb, ha hosszú, vékony, színes szalagokat is kötünk a dobócsokor szárára, ha jó a fotósunk, nagyon látványos képeket tud róla készíteni. 

DOBÓCSOKOR -medinilla.hu

Nagycsütörtökig és utána

Isten közel van, szeretetét nem lehet száműzni, likvidálni a világból, dicsősége legyőzhetetlen és mindenkié lehet. A feltámadást megélő, hirdető egyház ezt az örvendező közösséget, a legyőzetett félelmet, a megtapasztalt győzelmet jelenti.

Húsvéti körlevél a MRE Elnökségétől – reformatus.hu

 

Nincs semmi véletlenül. A tavasz késlekedése se. A hó és azt követő káosz, a hideg, a remegés, az elégedetlenség, bankcsőd, euró árfolyamzuhanás, semmi, de semmi nem véletlen. Az sem, hogy átléptük a nappalok és éjszakák egyenlőségének határát, a fény pedig egyre inkább árad szét.

Oldalak