Az egyházi iskolák fölöttébb szükséges voltáról

Iskolaválasztás előtt a szülők mindenféle szempontokat mérlegelnek, ezeknek egy része olyan elvont, hogy vajon tetszik-e tanítónő a gyereknek, és viszont. Más szempontok pedig nagyon is gyakorlatiak: például hány perc alatt lehet reggelente beérni, vagy indul-e eszperantó tagozatos osztály? És ott van még a fenntartó kérdése is, ami szintén egy fontos gyakorlati tényező. Amikor a lányom négy évvel ezelőtt iskolába ment, a városunkban négy általános iskola volt, közülük kettő önkormányzati, és kettő egyházi fenntartásban. A négy iskolából egy messze van, úgyhogy az eleve kiesett, reálisan tehát egy önkormányzati (azóta állami), egy református és egy katolikus iskola közül választhattunk.
A református iskola mellett döntöttünk, habár utoljára három évvel azelőtt jártunk templomban, akkor is egy unokatestvérem esküvőjén.

Egy református iskoláról – divany.hu

Aki érintett a témában tudja, hogy ezekben a hetekben történik az iskolákban a hittan-erkölcstan újra választásának lehetősége és ugyancsak ezekben a napokban kapják meg az első osztályba íratott gyermekek szülei a felvételről való értesítést. A milyen iskolát válasszunk a gyereknek szülői kérdés több összetevős. Szubjektív, ám kitűnő írás jelent meg egy sztereotipnek nem mondható megoldásról, amelyben, mi tagadás jólesően olvassa az ember, hogy egy egyházi iskola helytállt a kívánalmak tengerében.

Komfortzóna

Országos közvélemény-kutatás zajlik felnőtt, gyakorló keresztyének körében. Március 20-án éjfélig lehet kitölteni az online kérdőívet. Az anonim online kutatás a keresztyének egyes attitűdjeit, véleményét, aktivitását vizsgálja öt kiemelt területen, például: miként gondolkodnak, milyen csoportok alkalmain vesznek részt, honnan tájékozódnak, milyen rádiót hallgatnak, milyen honlapokat olvasnak.

A megújulás reménye - reformatus.hu

 

Szóval ülünk itt a komfortzónánkban szépen, csendesen. Elvagyunk. Én, az egyén: minden megy a megszokott ritmus szerint, ami unalmas és fárasztó, de legalább biztonságos. És elvan a közösség is: hetente szigorúan egy alkalommal meghallgatjuk a megszokott igehirdetést, ahol képet kapunk arról, ami rossz, értesülünk elkövetett bűneinkről, kollektíven haragszunk azokra, akik most sem jöttek, végezetül kezet fogunk a pásztorral, aki az ajtóban kellemesen meleg kézfogással búcsúzik az (unalomig) ismerős arcoktól. Aztán minden megy tovább, mintha mise’ történt volna…újra…meg újra…meg újra…

Hinni és aszerint dönteni

Egyszer azt mondta, szívesen elindulna a nagyvilágba egyetlen kamerával, emberekkel beszélgetne, tájakat filmezne, ebből kerekedne ki egyfajta „Gundel-szubjektív”. Most ez következik?
Tényleg nem tudom, ugyanakkor ez valóban egy régi tervem. A pályakezdő kollégáknak szoktam mondani, hogy tartsanak önvizsgálatot: van-e bennük őszinte kíváncsiság? Ha ez nincs meg, akkor nem lesznek igaziak a kérdéseik, de a kapott válaszok sem. Tényleg jó lenne elindulni. A világ fantasztikus, az emberek és a történetek elképesztően érdekesek.  Most ezt keresem. Hívő ember vagyok, hiszek abban, hogy ha egy ajtó becsukódik, egy másik kinyílik.
Manapság ezt huzatnak szokták nevezni.
Az én hitem azért kicsit más, ennél komolyabb.

Egy döntés háttere – origo.hu

Gundel Takács Gábor a magyar médiapiac egyik legismertebb és legnépszerűbb szereplője. Ismertségét műsorainak, kedveltségét is részben azoknak, részben pedig személyiségének köszönheti. A titok bizonyosan több összetevős, de egyike ezeknek, hogy őszintén tudja adni magát műsoraiban, emellett a humort sem nélkülözik megnyilvánulásai. Ezért is hatott meglepetésszerűen döntése, hogy feláll nemcsak az egyik legismertebb és legkedveltebb játékműsor, a Maradj talpon műsorvezetői székéből, (stílusosan: kiszáll annak köréből), hanem elhagyja a köztelevíziót is, mert nem ért egyet az ottani döntéshozatali mechanizmusokkal.

Lány, láb nélkül

A baleset összekovácsolta a családunkat és még erősebb lett a kötelék köztünk. A szüleim és az öcsém mellettem álltak a kezdetektől fogva, a több mint két évvel ezelőtt történtektől nemcsak én, hanem ők is megerősödtek. Anyukám sokáig nem értette, hogy ez a baleset hogyan történhetett meg velem. Apukám, mint mindig, erős volt és azt mondta már a kórházban, hogy meg kell erősödnöd és folytatnod kell az életedet.

„Kaptam egy új életet a sorstól” – mandiner.család

 

Könnyű annak, aki egészséges. Nézd, nekem megvan mind a két lábam. Sőt, járni, szaladni, futni is tudok, kilométereket. Alig várom már, hogy májusban a barátaimmal körbefussuk a Balatont, hogy szeptemberben lefussam életem első negyvenkét kilométerét. Aztán itt ez a lány, láb nélkül, mégis erősen, tele ötlettel, ambícióval, egészségesen. Tudja azt, amit sokan elfelejtünk: az igazi erő ott belül található. Ha mentálisan rendben vagy, minden fogyatékosságod, hiányod, ellenére teljes emberré válhatsz. Lehet, hogy hiányzik az életedből az, ami másnak természetes: egy kar, egy láb, akármi más, mégsem vagy híjával annak, ami a legfontosabb. A Biblia mindezt így fejezi ki: mindenre van erőm – a Krisztusban.

Nélküle, Vele

"Nem túl gyakori, hogy magyar játékosok igazoljanak Angliába, ahol aztán klublegendává válnak. De épp ez történt a West Brom korábbi középpályásával, Gera Zoltánnal, aki 2004-ben csatlakozott a WBA-hoz, a Ferencvárostól érkezve. Egész Birmingham megismerte a nevét, soha nem felejtik el csodálatos ollózásait, szaltózós gólörömeit, és azt az elhivatottságát, amellyel minden szurkoló szívébe belopta magát. A mai napig ő az egyik legnépszerűbb West Brom-játékosa a Premier League-korszaknak" – írja a lap.

 

Óriási elismerés: Gera megszerzése a legjobb transzfer Angliában - csakfoci.hu

 

Aki futballrajongóként ismeri Gera Zoltánt, annak talán nem meglepő, ahogyan az angol West Bronwich Albion szurkolói szeretik és elismerik egykori játékosukat. Bár Gera 2014 óta ismét Magyarország rekordbajnokánál, a Ferencvárosnál játszik, még mindig nem felejtik, sőt, ahogyan a cikkben is olvassuk, legjobb igazolásukként tartják számon. Legyünk rá büszkék, hiszen mindez arra is példa, hogy a kitartó és alázatos munka meghozza a gyümölcsét. És persze van még valami, amit Gera Zoltán kapcsán mindenképpen meg kell említenünk: ez pedig a kegyelem – kegyelem nélkül ugyanis Gera Zoltán sem elismert sportember, sem családapa, sem semmi más nem lehetne. 

2017, a reformáció-kihívás

A reformáció 500. évfordulója alkalmából, a mozgalom ikonikus személyének, jelképének és eseményének kreatív eszközökkel történő újragondolására írt ki pályázatot a Reformáció Emlékbizottság. A zsűri több kategóriában is formabontó megoldásokat díjazott.
Reformáció emlékév: bűnbocsánat ingyen kegyelemből – Origo

Bevallom, ha az előttünk álló év nagy várakozására, egy fontos évfordulóra gondolok, akkor véletlenül sem jut eszembe a kiegyezés. Kicsit váratlanul ért, amikor az állami évzáró-évköszöntő beszéd erről szólt. Előttem egy lebeg: idén ünnepeljük a reformáció félezer éves évfordulóját. Óriási idő - óriási fordulat egykor a világ történelmében, az emberi gondolkodásban, a hitünkben – egy globális esemény, aminek most valóban kerek évfordulójára emlékezhetünk. Ehhez képest egy 150 éves kiegyezés-évforduló – valljuk be – iszonyúan provinciális.

Mindenki

Legmerészebb álmai valósultak meg - mondja Deák Kristóf, akinek Mindenki című rövidfilmje bekerült aközé a tíz élőszereplős rövidfilm közé, ahonnan a kategória öt végső jelöltjét választják majd ki a jövő évi Oscarra. 

Még a szabómnál sem voltam szmokingért - index.hu

 

Én láttam ezt a filmet, mégpedig az éjszaka közepén. Azóta is nyomozom, vajon hol lehet megnézni, hozzájutni, megszerezni, erre azt olvasom az indexen, hogy a filmnek komoly nemzetközi visszhangja is lett, hiszen nyert nemzetközi díjakat, sőt, ott van az Oscar tíz legjobb rövidfilmje között. Végre egy magyar film, amiben nem trágárkodnak, amitől nem szorong a néző, nincs benne szó világvégéről, népírtásról, annál inkább igaz barátságról és a közösség erejéről. Egy szó, mint száz: a „Mindenki” az a film, amit érdemes megnézni. Tegyük is meg, december 4-5-én adja az M2, utána az HBO! 

A hit építette sziget

Az állami kollégiumban kevés hely volt, ezért szükségesnek látszott egy kollégium, amelynek a szellemisége magyar és a megmaradást szolgálja. 1999-ben nyújtottak be kérvényt az Apáczai Közalapítványnak. Nagy Margit nem akarta, hogy a pedagógusszövetség legyen a tulajdonos, félt ugyanis, hogy ha megszüntetik az egyesületet, akkor elveszik a kollégiumot. Ezért Béres Károly, az akkori maradéki lelkész írta alá a kérvényünket. Azóta a VMPE-nek szerződése van a Maradéki Református Egyházzal, hogy ők működtetik a kollégiumot és nem fizetnek bérleti díjat az egyháznak, azaz a tulajdonosnak.

Kis magyar menedékház – reformatus.hu

Jó néhány éve már annak, hogy a Kárpát-medence magyarságának felfedezése vágyában eljuthattunk egy busznyi néppel a Vajdaságba, Szerémségbe, sőt a szerb fővárosba is, ahol nemzeti színű szalagos koszorúnkat, amelyet az akkor kerekévfordulós Hunyadi János emlékére hagytunk az egykori Nándorfehérvár várában, két hónappal később egy konferencián résztvevő gyülekezeti tagunk még ott talált. A többnapos kiránduláson az egykori Magyar Királyság déli védvonalait bejárva vált élővé az a sors, amelynek csak írásos nyomai tanúskodnak a Huszita-bibliában vagy egy-egy várromban arról, hogy valaha ez a vidék magyarok lakta településekkel volt tele.

Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék!

Küzdelmük a magyar szabadságharcok hősei közé emeli e forradalmárokat: a történelem lapjaira följegyzett vezetőket és a névtelen hősöket, majd a megtorlás sok ezernyi áldozatát, és az évtizedekig hátratételt szenvedőket. E forradalom eltiporva is nemzeti identitásunk kitörölhetetlen része lett, és egyben elkötelező példa is számunkra, a későbbi nemzedékek számára.

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának ünnepi nyilatkozata - reformatus.hu

 

Ötvenhat. Ezerkilencszázötvenhat.

Elhatároztam, hogy mi ünnepelni fogunk. Mert a hazaszeretet, a „mondd el fiaidnak” erkölcsi parancsa mégiscsak itt kezdődik.

Világkép

A France24-nek nyilatkozó szakértő szerint egyszerűen már nem lehet komolyabb biztonsági intézkedéseket bevezetni: a támadók világképét kéne kétségbe vonni, akár már az iskolapadban is.

Szakértő: rövid távon nincs megoldás a terrorizmusra - mandiner.hu

 

Lassan hozzászokunk. Talán ez a legrosszabb, ami történhet. Először New York, aztán London, tegnapelőtt Párizs és Brüsszel, ma Nizza. Először szörnyülködünk, aztán transzparenst szorongatva felvonulunk és facebook profilt cserélünk, imádkozunk, megdöbbenünk. Óvatosabbak leszünk. Ősszel, a párizsi támadás másnapján utazott feleségem Rómába, mondtam neki, kerüld a gyanús embereket. Kösz szépen –válaszolta- itt most mindenki gyanús. Méregetjük egymást a repülőtéren vagy a metróban, elhagyott csomagok váltanak ki pánikot egy-egy állomáson. A félelem szépen beleeszi magát a mindennapjainkba – ám a legrosszabb mégis az, amikor megtanulunk így élni. 

Oldalak